1961-ben az Egyesült Királyságban egy addig kevésbé jegyzett amatőr filmes, Peter Watkins furcsa, 18 perces dokumentumfilmmel lepte meg a közönséget. A film címe The Forgotten Faces volt, rendezője pedig az 1956-os forradalomnak állított benne emléket. A film az újpesti Kálmán József utca eseményeit, az itt működő forradalmárokat mutatja be a forradalom első napjaitól egészen november 4-ig.

Hogy lehet az, hogy ezek a felvételek a forradalomról készült legtöbb felvétellel ellentétben egyáltalán nem ismertek, nem szoktak előfordulni a szabadságharcról szóló műsorok alatt vágóképként, sőt még a Youtube-on sem látható egyetlen olyan videó sem, ahol ezek a képsorok szolgálnának aláfestésül az alkotók ilyen-olyan mondanivalójához?

A magyarázat persze egyszerű, a filmbe belenézve sokan már valószínűleg ki is találták: a film felvételei természetesen nem eredetiek, mivel jelen esetben a dokudráma elnevezésű műfaj egyik minősített esetével állunk szemben. Az 1935-ben született Peter Watkins ugyanis ennek a műfajnak volt az egyik úttörője. A film végén feltüntetett Playcraft nevű amatőr színházi társulattal még canterbury-i katonai szolgálata alatt ismerkedett meg, és szabadidejében kezdett velük filmeket készíteni. 1959-ben készült el az első világháborús ihletettségű The Diary of an Unkown Soldier, majd ezt követte a The Forgotten Faces.

Jelenet a The Diary of an Unknown Soldier című filmből
Forrás

 Watkins mindkét filmjével első helyezést nyert az Amateur Cine World című magazin éves versenyén, így a Nagy-Britanniában ekkoriban egyre fontosabbá váló amatőr filmes szcéna egyik fontos figurájává vált.

Az ál-dokumentumfilm a korban újítónak számító technikával dolgozott: bár a történelmi események dokumentumfilmekben történő rekonstruálására már korábban is akadt példa, Watkins csavart egyet a dolgon, és a korban elterjedt filmhíradós stílust imitálva kívánta bemutatni a történéseket. Azt az érzetet akarta kelteni, mintha az operatőr legtöbbször számára váratlan helyzetekbe kerülne, egy kicsit mindig elmaradna a történet lényegétől, keresnie kellene a témát, fókuszt kellene váltania. A spontaneitás ily módon történő imitálásával a  rendező a valószerűséget akarta növelni. Hasonló céllal használt amatőr színészeket, természetes fényeket és kézi kamerákat a felvételekhez. Ezek a megoldások ma már egytől-egyig a hasonló filmek eszköztárának részét képezik. Az erős érzelmi töltettel rendelkező képeket egy „mindent tudó”, szenvtelen hangú narrátor ellenpontozza, ami szintén ráerősít a filmhíradós jellegre.

A fiatal Peter Watkins
Forrás

Fontos azonban, hogy az eljátszott szituációk ellenére a film maga nem volt teljes fikció. Watkins komoly kutatásokat végzett a forgatás előtt, beszélt több, a forradalom alatt Magyarországról emigrált forradalmárral, és tanulmányozta a korabeli újságok, főleg a Life és a Paris Match rendkívül erős drámaiságot sugárzó fotóanyagát. Ezek hatása több filmkockán is egyértelműen tetten érhető. A 04.47-nél látható alak

ihletője például nagy valószínűséggel Mario De Biasi Deák Gábort ábrázoló fotója volt.

Forrás

Hasonlóképpen a 04.24-nél feltűnő alak

is felidézheti a nézőben a Corvin köz elhíresül tüzérének, a falábú Mesz Jánosnak az alakját.

Forrás

A 01.21-nél látható simlis sapkás srác pedig,

 az eltérő perspektíva ellenére nagyon hasonlít a kalandos életű, a forradalom alatt kétszer meghalt, de még ma is élő Dózsa Lászlóra.

Az államvédelmisek kivégzéséről szóló jelentek ihletői pedig a köztársaság téri pártház ostromáról készült, a kádári propaganda által is gyakran felhasznált, John Sadovy által készített felvételek lehettek.

John Sadovy fotói
Forrás 

A rendező egyébként később elmesélte, az amatőr szereplőket úgy próbálta összeválogatni, hogy azok arca emlékeztessen a fotókon látható magyarok arcára, és ne tükrözze az angolos jellegzetességeket. A forgatás helyszínéül pedig Canterbury egyik elhagyatott mellékutcáját, a Gas Streetet, illetve az ott található használaton kívüli gyárat választotta, hogy a romos, munkások lakta utcák autentikusnak tűnjenek.

A Gas Street manapság
Forrás

A megtévesztés olyan jól sikerült, hogy a korabeli beszámolók szerint az első bemutatókon még a szakértő közönség is bekajálta, hogy eredetei felvételekről van szó. Mindazonáltal még a rendező legnagyobb igyekezete ellenére is belekerültek a filmbe olyan apróságok, amelyek hamar leleplezhetik a valóságot.

A film felvezető sorai szerint az események az újpesti Kálmán József utcában játszódnak: természetesen ilyen utca Újpesten nem volt, csak Kármán József utca, és az is egy másik történelmi korban.

Forrás 

 Nyilvánvalóan a magyar, illetőleg szovjet fegyverek beszerzése egyáltalán nem volt  könnyű a vasfüggöny másik oldalán, úgyhogy néhol itt is kilóg a lóláb. Például igaz, hogy a forradalmárok leginkább nyeles kézigránátokkal nyomultak, de a filmben látható modellek helyett

ők a magyar fejlesztésű Vécsey kézigránátokat használták.

Forrás

Hasonlóképen a képeken látható géppisztolyok és ismétlőpuskák egy része is teljesen közegidegen.

Bár érezhető, hogy mindent megtettek a korabeli magyar ruhák reprodukálása érdekében, azért itt is becsúszott egy-egy vicces baki. Ezek közül az egyik legmegmosolyogtatóbb talán a 03.48-nál becipelt, a harcok során korábban elhunyt pesti srác letakart teteme, ugyanis egy ponton ez villan a nézők szemébe a takaró alól:

Nem valószínű, hogy a brutál hiánygazdaság korában bármelyik pesti srácnak ilyen menő sportcsukája lett volna. Hacsak nem volt angol kém, ami azért akkoriban egyáltalán nem volt ritka.

Érdemes megfigyelni a falakon látható feliratokat is. Ezek szerepe a forradalom alatt igen fontos volt, egy korábbi posztban már össze is gyűjtöttük a legfontosabbakat. A film készítői ezeket is igyekeztek a maguk módján rekonstruálni, ám itt is történtek apróbb hibák.

Ahogy az fönt látható, a magyar ékezetekkel meggyűlt az angolok baja.

Ugyanígy a magyar mássalhangzók torlódása is nagy kihívás elé állította őket.

Arról pedig nincs tudomásunk, hogy a magyarok a szabadság és a függetlenség mellé a francia forradalmárok mintájára a testvériséget is követelték volna:

Persze az olyan dolgok is megüthetik az ember fülét, hogy a 14.40-nél elhangzó szöveg szerint a szovjet tankok november 4-én este vonultak be a fővárosban, míg a valóságban ez már reggel öt óra tájban megtörtént. Nagy Imre rádióbeszéde pedig (pl. 17.39) füllel hallhatóan nem volt meg a készítőknek eredetiben.

 A cím – elfelejtett arcok – valószínűleg arra a Nyugat fiatal generációjában a forradalmat követően ott lappangó lelkiismeret-furdalásra utal, hogy az atomháború árnyékában országaik nem akartak segítséget adni a magyar forradalomnak, és elfelejtkeztek a forradalmárokról. Watkins filmjeire egyébként is jellemző, hogy az eseményeket gyakran  az elnyomott, legyőzött fél szemszögéből ábrázolják. Ebből a filmjéből is kiérezhető a forradalmárok iránti rokonszenv, ugyanakkor a narrációban igyekezett olyan kérdéseket is elrejteni, amelyeken nekünk magunknak is érdemes elgondolkodnunk.

Aztán egy rövidke pillanatra az elnyomottak válnak az elnyomóvá, és a tömeg bosszút áll a benti egyenruhás embereken. A gyilkosság és a jogos kivégzés közötti választóvonalat igen nehéz megtalálni. És a pillanat dühében ezt senki nem is keresi. […] De vajon ők [ti. az államvédelmisek] milyen emberek? Megalkuvók és a legrosszabb fajtából valók, vagy csak öntudatlan bábuk? És ha a szabadságharc a lázadók győzelmével ér véget, vajon lesz olyan köztük, aki ugyanilyen egyenruhában folytatja, mint ezek? […] Minden emberi konfliktusban van erkölcsileg helyes és helytelen. Ez a tragikus forradalom sem kivétel.

A film magyar alámondással itt tekinthető meg:

Felhasznált irodalom

Betsy A. McLane: A New History of Documentary Film. Continuum International Publishing Group, New York – London, 2012.
James Chapman: A New History of British Documentary. Palgrave Macmillan, Hampshire, 2015.
James M. Welsh: The "Serious" Mockumentary: The Trivialization of Disaster? The Case of Peter Watkins. Too Bold for the Box Office. Mocumentary from Big Screen to Small. Szerk: Cynthia J. Miller. The Scarecrow Press Inc., Lanham – Toronto – Plymouth, 2012.
John R. Cook: Making the Past Present: Peter Watkins's Culloden. Documenting the Documentary. Close Readings of Documentary Film and Video. Szerk: Barry Keith Grant – Jeannette Sloniowski. Wayne State University Press, Detroit, 2014.
John R. Cook: 'This is not Hollywood!': Peter Watkins and the Challange of Amateurism to the Professional. Small-Gauge Storytelling. Discovering the Amateur Fiction Film. Szerk: Ryan Shand – Ian Craven. Edinburgh University Press, Edinburgh, 2013.
Joseph Gomez: Peter Watkins.  http://pwatkins.mnsi.net/forgottenFaces.htm
Michael Buening: The Grand Tension of Peter Watkins. http://www.popmatters.com/feature/the-grand-tension-of-peter-watkins/