A második világháborúval ellentétben az első világégés civil veszteségeiről, a polgári lakosság ellen elkövetett túlkapásokról, és a háborús bűntettekről kevés szó esik. Annak ellenére, hogy a konfliktus során a csaknem 10 millió elesett katona mellett járványok, éhínségek és a közvetlen katonai akciók következtében mintegy 6 millió 950 ezer civil is életét vesztette, vagy elég csak az örmény népirtást megemlíteni (amit Törökország a mai napig nem ismert el). Az első világháború kezdetén az Osztrák–Magyar Monarchiában a korábbiaknál is magasabbra csaptak a déli szomszéd iránt érzett gyűlölet hullámai; mai cikkünkben az 1914-es szerbellenes atrocitásokról lesz szó.

A Der Kuckuck (A kakukk) c. osztrák szociáldemokrata újság címlapja 1929-ből. (Forrás: Der Kuckuck. 1. évf. 17. sz. (1929) 1. o.

1914 nyarán, a szarajevói merényletet követően szabályos szerbellenes hisztéria kezdődött Ausztria–Magyarországon. Mindenhol szerb agitátorokat, komitácsikat (szerb népfölkelő) és spionokat véltek látni. A korabeli sajtó remekül tükrözi a korabeli közhangulatot:

Öldöklés a vidéken. Tüzzel-vassal a szerbek ellen.
Bosznia-Hercegovina belső részeiből is egyre-másra érkeznek a hirek a szerbek ellen inditott irtóháboruról. Kedden [...] Zenice községben [...] este 7 óra tájban a tömeg megtámadta a szerb iskolát, a szerb vendéglőket és üzleteket teljesen összezuzták, és egészen lerombolták a városkában lévő egyetlen szerb mulatóhelyet. [...] Egy szerb kereskedő sértő kifejezéseket használt a király és Ferenc Ferdinánd ellen. A tömeg értesült erről és megostromolta az üzletet. Valósággal golyózáport inditottak az üzletbe, és a kereskedő csak szerencsés véletlennek köszönheti, hogy megmentette életét. A tömeget katonaság oszlatta szét. [...] /Népszava. XLII. évf. 154. sz. 1914. július 2.

Gyűlölködő szerb Kecskeméten.
[...] akadt Kecskeméten egy szerb fiatal ember, aki nyilt helyen, nyiltan kifejezést adott a gyászeset feletti örömének. Tapovichi Milorán a neve ennek az alaknak, aki többek jelenlétében Szomor Sándor épülő háza udvarán azt a kijelentést tette, hogy: – Jól tették, hogy megölték a trónörököst, úgy kell neki, régen kellett volna, miért rabolta el a hazánkat. Egy munkás ráakart rohanni a kijelentés után de megakadályozták. A rendőrség tudomást szerzett a dologról, megindította az eljárást, kihallgatta a tanukat és az ügyet áttette a törvényszékhez. [...] /Kecskeméti Lapok. XLVII. évf. 150. sz. 1914. július 4.

Letartóztatták Velykov Milijov kereskedősegédet, ki Zimonyból jövet 30-40 tanuló előtt dicsőítette a szarajevói gyilkosokat, és azt mondotta hogy nemsokára itt lesz az idő amikor Szerbia a 200 millión vásárolt ágyúkkal ostromolni fogja Magyarországot és akkor itt is a szerb lesz az úr. Szigorúan fogják büntetni az őrjöngő segédet. /Ujvidéki Napló. VI. évf. 27. sz. 1914. július 5.

,,Megállj Szerbia.”
Ezzel a haragos kiáltással vonult végig a Kossuth-utcán szombaton este két kubikos munkás: E. A. és F. K. A harcias embereket, akikben az ital is fejtett ki némi hazafias lobbanatot, egy rendőr leintette és bevitte a városházára, ahonnan igazolás után elbocsátották őket. /Miskolczi Napló. XIV. évfolyam. 152. sz. 1914. július 7.

Forrás: A Világháború képes krónikája. I. kötet. Révai-Kiadás, Bp., 1914.

Az első világháború kezdetén ez a hisztéria nemcsak a lakosságot, hanem a Monarchia hadseregét is áthatotta, az osztrák–magyar hatóságok a nemzetiségek lakta területeken az indokoltnál jóval keményebben léptek fel: a civil lakosság soraiból sokakat internáltak vagy elzártak, és számos példa akadt kivégzésekre is. A hadsereg és a közigazgatás szervei szinte minden Magyarországon élő szerb származású egyénben potenciális ellenséget láttak. [1] A világháború végén azonban az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnt létezni. Az egyik utódállam, Német-Ausztria vezetői, kihasználva a világégés után uralkodó erős antimilitarista hangulatot mindent megtettek azért, hogy a régi rendszer fő szimbólumának számító közös hadsereg számos tisztjét háborús bűnök elkövetésével vádolhassák meg, amivel politikai helyzetük megerősödését remélték. Ennek érdekében teljes felhatalmazást élvező parlamenti vizsgálóbizottságot állítottak fel, amelynek feladata az olyan magas rangú monarchiás katonatisztek felkutatása volt, akiket háborús bűntettekkel lehetett meggyanúsítani. [2]

A szerbek ellen elkövetett atrocitások közül az 1914. augusztus 17-i szabácsi mészárlás kapta a legnagyobb sajtóvisszhangot. Az osztrák vizsgálóbizottság az ügyet B/209/19 szám alatt regisztrálta és 1919 nyarán tárgyalta. Pollmann Ferenc hadtörténész 2009-ben megjelent tanulmányában bécsi levéltári forrásokat is felhasználva behatóan ismerteti a szabácsi esetet, ezért a következőkben ebből csak annyit közlünk, amennyi a megértéshez feltétlenül szükséges. 

A vizsgálóbizottság záróbeszámolója alapján a következők történtek: Szabács elfoglalása rendkívül véresnek bizonyult, mivel egy kisebb szerb reguláris egység oldalán számos komitácsi és helybéli lakos – köztük asszonyok is – lőtte a támadó osztrák–magyar katonaságot, így a települést végül házról házra folyó utcai harcban kellett elfoglalni. A város bevétele után mintegy 150 szerb került fogságba, akiket először a templomba, majd a körülötte lévő vasráccsal körülkerített térre (valószínűleg a temetőbe) internáltak. 

„Bizonyosra vehető, hogy 1914. augusztus 17-én délután 1 óra körül ezeket a felkelőket egy gyalogsági különítmény egy zászlós parancsnoksága alatt agyonlőtte. A holttesteket a rákövetkező napok egyikén tömegsírba temették. Sem a zászlós, sem a különítmény, sem az a tiszt, aki állítólag az agyonlövetési parancsot kiadta, nem azonosítható. Közvetlen szemtanúkat nem sikerült találni. A felvett tanúvallomások teljesen eltérnek abban, mi lehetett az agyonlövetés indoka. Több tanú véli úgy, hogy maguk a katonák – az addigi harcok tapasztalatai miatt elkeseredve, mintegy bosszúból – parancs nélkül hajtották végre a mészárlást.” [3]

A szabácsi esetre József főherceg visszaemlékezésében is találhatunk releváns részt:

„A templomot akarom megnézni, mert a legjobb kilátópontnak a tornyot vélem. Ennek az utca felé egy vasráccsal elkerített tornáca van, oda lépek be. Az irtózat egy percre megbénítja lábaimat s nem tudok megmozdulni. Vagy 50 halott fekszik nagy vértócsában, a vér megaludt és fekete lett már, arcuk irtóztatóan eltorzult, fakó, merev, kifejezéstelen szemeik nyitva, szájuk tátva és testük a kínokban elcsikarva merevedett meg. Erőt véve magamon, bemegyek. A templomtorony lábánál egy öreg fekszik. A vér teljesen elöntötte, haját aludt vér tapasztja össze, kifordított szemei reszketnek s mozognak még, jobbkeze mintha kintornát hajtana, körben mozog lassan, mindig a vértócsába mártódik és mindjobban befeni csípőjét az aludt vérrel. Folyton hörög, szája rángatódzik és rettenetes torzképeket vág. Csak ekkor látom, hogy belei kilógnak s azokat csavarja kínjában véres jobbkezével, nincs eszméletnél. 53 komitácsi! Tersztyánszky, vagy Hortstein lövette agyon? Vagy a szerb tüzérség lőtte őket halomra? s még el sem temették, pedig egy része már bűzös oszlásnak indult. Elmegyek az utca sarkára, hol törzsem vár rám és elrendelem, hogy a haldoklót istápolják s a halottakat temessék el.” [4]

A szerbiai osztrák–magyar atrocitásokról és saját 1914. őszi élményeiről Rudolphe Archibald Reiss svájci kriminológus is közölt tudósításokat, aki a szerb kormánytól kapta megbízását a szerb lakosság ellen elkövetett háborús bűnök kivizsgálására. 1916-os Jelentés az osztrák–magyar hadsereg által elkövetett atrocitásokról Szerbia első inváziójakor c. összefoglaló munkájában szemtanúk vallomásai alapján több esetet is tárgyalt, amelyekben osztrák–magyar katonák háborús bűntetteit részletezte. Reiss 3500–4000 főre tette a Szerbia elleni első invázióban meggyilkolt civilek számát. Állításai hitelességének igazolására az alábbiakat írja:

„Nem elégedtem meg azzal, hogy osztrák hadifoglyok és szemtanúk százait hallgassam ki, a helyszínre utaztam, néha lövedékek robbantak körülöttem [...]. Sírokat ástam ki, megvizsgáltam a halottakat és a sebesülteket, lebombázott városokat kerestem fel, [...] mindent megtettem annak érdekében, hogy kivizsgáljam és ellenőrizzem azokat a tényeket, amikről ebben a munkában beszámolok.” [5]

Archibald Reiss svájci kriminológus portréja. Forrás

Reiss munkáiban az alábbi dátum nélküli részletek a fentebb tárgyalt szabácsi esetre vonatkoznak:

„D. X. tizedes, a 28. Landwehr gyalogezredből tanúsítja: Szabácson a templom mögött az osztrákok a korábbiakban oda bezárt több mint 60 civilt megölték. Bajonettel mészárolták le őket, hogy takarékoskodjanak a lőszerrel. A kivégzést nyolc magyar katona követte el. D. X. nem bírta elviselni a látványt, ezért elhagyta a helyszínt. A holttestek két napig hevertek a téren, mielőtt eltemették volna őket. Az áldozatok között idősek és gyermekek is voltak. A tábornok és a tisztek adtak parancsot a mészárlásra.” [6] 

„Tanúim nyilatkozataiban (mind az osztrák hadifoglyokéban, mind a szerb civilekében) ismétlődő utalások szerepelnek a szabácsi templom mögött legyilkolt civilekre vonatkozóan. Néhány tanú szerint a tömegsír 120 áldozatot tartalmaz, mások szerint nem többet mint 60. ” [7] 

„107. vallomás: A 28. Landwehr gyalogezred tizedese. [Minden bizonnyal a fentebb említett D. X.] A tábornok és a tisztek adtak parancsot a szabácsi civilek megölésére.” [8] 

A szabácsi templom mögötti tömegsír. Forrás: Reiss: 1916. 130. o.

A svájci kriminológus úgy vélte, hogy a brutális pogromokat nemcsak a háború mielőbbi befejezésének vágya motiválta, hanem sajátos felsőbbrendűségi tudat és egyfajta barbár gyilkolási vágy is munkált az osztrák–magyar katonákban. Számos civilt azonban nemcsak egyszerűen meggyilkoltak, hanem meg is csonkítottak: kiszúrták szemüket, vagy felvágták hasukat (Szabács elfoglalásánál szerbek által megcsonkított osztrák–magyar hadifoglyokat azonban a Monarchia katonái is találtak...). Az áldozatok többezres száma miatt Reiss ezeket a balkáni fronton megjelenő háborús pszichózis tömeges előfordulásaként értékelte. A svájci kriminológus szerint: 

„Az osztrák–magyar katonák szerb területre érve, s látva azon embereket, kiket mindig is barbároknak állítottak be előttük, félni kezdtek. És valószínűleg e félelem által, azért, hogy ne őket mészárolják le, követték el első kegyetlenségeiket. Ám a vér láttán bekövetkezett az, amit többször volt alkalmam megfigyelni: az ember vérengző vadállattá változott. A kollektív szadizmus valóságos rohama kerítette hatalmába ezeket a csapatokat.” [9]

Reiss munkájában számos további eset részletes ismertetése található, ezek további feldolgozásra várnak.

 
Az ancien régime diszkreditálása osztrák módra, avagy korabeli photoshop: felakasztott szerb civilekkel pózoló osztrák–magyar katonák. Forrás: Der Kuckuck. 1. évf. 17. sz. (1929) 10. o.

A témához szervesen kapcsolódik még Anton Holzer osztrák fotótörténész A hóhér mosolya. A civil lakosság elleni ismeretlen háború c. albuma. Az első világháború 100. évfordulójára jelent meg 2014-ben a könyv második, bővített kiadása. A több mint ötszáz képpel illusztrált kötet a frontokon és a megszállt területeken végrehajtott kivégzéseket (főként akasztásokat) dokumentálja. A helyi polgári lakosság ellen végrehajtott akciók során a civileket legtöbbször „ellenséggel való cimborálás”, „oroszbarátság” vagy „kémkedés” vádjával végezték ki. A cikk végén ebből az albumból válogattunk. 

Kémkedéssel gyanúsított civilek akasztása 1914/1915 telén. Forrás

Feltételezett kémet tartóztatnak le Kelet-Poroszországban 1915 májusában. Forrás

Egy állítólagos orosz kém kivégzése Galíciában, 1916 július. Forrás

A szerb fronton különösen nagy gyűlölettel szállt szembe egymással a Monarchia és Szerbia hadserege, ezért nem szabad megfeledkezni arról, hogy az osztrák–magyar katonák mellett a szerbek ugyanúgy vádolhatók azzal, hogy nem tartották be a hadijogra vonatkozó nemzetközi törvényeket, ezt példázzák az alábbi esetek is:

„ [...] Obrež községnél, a szerbek szerémségi betörésekor kétszáz magyar és román katonát szorítottak a mocsárba. A szerencsétlenek az iszapba süppedve moccanni sem tudtak, fegyverüket elhajítva kértek kegyelmet. A szerb százados csupán azt kérdezte tőlük, milyen nemzetiségűek. Megtudván, hogy főként magyarok, azonmód sortüzet vezényelt, kegyelem nem járt nekik."

„A szerémségi Köplényben az elfogott huszárokat, a rettegett vörös ördögöket kikísérték a falu szélére, kezüket kulacszsinórral összekötözték, s egy szakasz szerb katona húsz lépésről addig lövöldözött rájuk célba, míg mind a földre nem zuhantak. A halottakat aztán kifosztották, aki még életben volt, szuronnyal átdöfték." 

„Előfordult,hogy a magát megadó katonáról lehúzták egyenruháját, szerb rongyokba öltöztették, majd nagylelkűen elengedték. A következő őrjárat meg kivégezte, mint kémet. Akinél bármilyen szerb tulajdont találtak, azt helyben felkoncolták." [10]

Az első világháborút a másodikhoz képest hajlamosak vagyunk lovagiasabbnak tartani, azonban ezt tévesen tesszük. Jóllehet az 1914-es év karácsonya a nyugati hadszíntéren a franciák, britek és németek között közös focival és ajándékozással telt, addig egy fronttal odébb szóba sem jöhetett ilyesmi olyan hadviselő felek között, akik gyűlölettel és háborús uszítással telve feszültek egymásnak. A civil lakosság ellen elkövetett atrocitásokat megvizsgálva a két világháború között talán még sincs akkora különbség, mint eddig gondoltuk.

Jegyzetek:

[1] Pollmann Ferenc: Az osztrák–magyar haderő által a szerbek ellen elkövetett atrocitások az I. világháború elején. Sabác, 1914. augusztus 17. In: Hadtörténelmi Közlemények. 2009/3. 715. o.

[2] Pollmann: i. m. 716. o.

[3] Pollmann: i. m. 720. o.

[4] József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam. 1. kötet. Bp., 1926. 36. o.

[5] Reiss, R. A.: How Austria-Hungary waged war in Serbia. A. Colin, Párizs, 1915. 3–4. o.

[6] Reiss: How Austria-Hungary waged war in Serbia. 17. o.

[7] Reiss, R. A.: Report upon the atrocities committed by the Austro-Hungarian army during the first invasion of Serbia. London, 1916. 39–40. o.

[8] Reiss: Report upon the atrocities committed by the Austro-Hungarian army during the first invasion of Serbia. 179. o.

[9] Bödők Gergely: Erőszak, terror, brutalitás. Az első világháború hatása és a terror jelensége. In: Rubicon. 2014. 4–5. 102. o.

[10] Margittai Gábor: Szamár-sziget szellemkatonái. Külső Magyarok, Csabdi, 2014. 34. o.

Felhasznált irodalom:

Bödők Gergely: Erőszak, terror, brutalitás. Az első világháború hatása és a terror jelensége. In: Rubicon. 2014. 4–5. 98–111. o.

József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam. 1. kötet. Bp., 1926.

Margittai Gábor: Szamár-sziget szellemkatonái. Külső Magyarok, Csabdi, 2014.

Pollmann Ferenc: Az osztrák–magyar haderő által a szerbek ellen elkövetett atrocitások az I. világháború elején. Sabác, 1914. augusztus 17. In: Hadtörténelmi Közlemények. 122. évf. (2009) 3. sz. 715–730. o.

Reiss, R. A.: How Austria-Hungary waged war in Serbia. A. Colin, Párizs, 1915.

Reiss, R. A.: Report upon the atrocities committed by the Austro-Hungarian army during the first invasion of Serbia. Simpkin, Marshall, Hamilton, Kent & Co Ltd., London, 1916.

Romsics Ignác: Az első világháború – 100 év távlatából. In: Debreceni Szemle. 2014/2. 168–180. o.

Westmoreland, Ingrid P.: Casualties: In: Tucker, Spencer C. (szerk.): The European powers in the First World War. An encyclopedia. New York, 1996.

Képek forrása:

Holzer, Anton: Das Lächeln der Henker. Der unbekannte Krieg gegen die Zivilbevölkerung 1914-1918. Primus Verlag, Darmstadt, 2014.

Osztrák Nemzeti Könyvtár – AustriaN Newspaper Online