A fogyasztási szokások rendkívül sokat elárulnak egy háztartás anyagi helyzetéről. Ha a kiadási oldalon az élelmiszerfogyasztás és a lakásfenntartás aránya magas, az arra utal, hogy a család a bevételeit a legszükségesebbre fordítja, s más kiadásra - kultúrára, szórakozásra, tartós cikkekre (autó, háztartási gép, stb) - kevesebb/nem jut. Cikkemben arra keresem a választ, hogy a Kádár-korszak szegényeinek az életszínvonala a fogyasztás tükrében hogyan alakult az 1973-as válságot követően.

Idősebb hölgy kidobott élelmiszerből válogat a Lehel (akkor: Élmunkás) téri piac mögött, 1966. MAGYAR RENDŐR / FORTEPAN

Ahhoz, hogy meghatározhassuk kiket tekintünk szegénynek több kritériumot kell vizsgálnunk. A fogyasztási szokások elemzésével viszonylag tiszta képet kaphatunk arról, hogy az adatok alapján kiket tekinthetünk szegénynek. A Kádár-korszak kimutatásai ugyan viszonylag alaposak, azonban a szegénység rendszerszintű tagadása miatt külön nem vizsgálták az alsóbb társadalmi rétegek fogyasztási szokásait. A kimutatásokban munkakörök szerint szerepelnek a fogyasztási adatok, így ezek alapján csak becsülhetjük, hogy a szegényebbek fogyasztása hogyan alakult.

Piaccsarnok Kecskeméten a Horváth Cirill téren, 1966.  Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ / FORTEPAN

A KSH kimutatásaiból tudjuk, hogy 1960 és 1980 között a fizikai dolgozók bérfelzárkóztatása a szellemi dolgozókhoz a fogyasztási javak vonatkozásában is megtörtént. A reálbér-növekedés a fenti korszakban 3,8%-ot tett ki.[1] Érdemes az 1970-es évek közepéig tartó szakaszt leválasztanunk az azt követő évektől; ugyanis a reálbér növekedés, ha nem is állt le 1975-ben, de lassulni kezdett, illetve az 1960-as évek reálbér növekedési mutatói nagyobbak, mint az 1970-es évekéi.[2] Emellett mindenképpen meg kell említeni, hogy míg Valuch Tibor szerint a 1960–1970 közötti infláció elhanyagolható mértékű, addig 1970 és 1975 között 2,8%-os, 1975 és 1980 között pedig már 6,3%-ot tett ki; tehát a kereset a vásárlóértéke még kisebb mértékben nőtt a hetvenes évek második felében.[3] Hasonló tendencia látható a fogyasztási javak eloszlásánál is, az 1960-as adatokhoz képest az 1975-ben mért adatok alapján kimondhatjuk, hogy a jövedelmen belül az élelmiszerre fordított kiadások mértéke nagyot csökkent, ez a javulás elsősorban a parasztságnál szembeötlő, de mindhárom legnagyobb társadalmi csoportnál is jelentős. Az 1980-as mérések alapján pedig kis növekedés (romlás) látható. Ebből egyfelől következik, hogy a válság az 1970-es években nem rögtön éreztette hatását, hanem lassan erodálta a gazdaság szerkezetét, ami a lakosság fogyasztására is kihatott.

A három társadalmi osztály fogyasztása[4]

Kirakat Dombóváron, 1964. Erky-Nagy Tibor / FORTEPAN

A közölt ábra hiányossága, hogy foglalkozás szerint és nem pedig jövedelmi szintek szerint tárgyalja a lakosság fogyasztását. Ennek oka a már említett körülmény, hogy a szegénység vizsgálata csak esetleges (volt), mivel hivatalosan nem is létezett szegénység. A szegénynek tekinthető háztartások zöme a feni ábrán szereplő két rétegből került ki.[5] Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ez a kitétel kizárólagossá tenné a szegénységben élők besorolását ezekbe a rétegekbe. Az viszont biztonsággal megállapítható, hogy a szegényeket is magukba foglaló csoportok javuló életkörülményeivel együtt a szegények életkörülményei is javultak; az 1960-as években erőteljesebben, az 1970-es évek első felében pedig kisebb mértékben, mégis számottevően.. Az élelmiszerekre kiadott jövedelmi hányad csökkenése azt jelenti elsősorban, hogy a fizetések növekedésével más kiadási tételek emelték az életszínvonalat, ilyenek például a tartós fogyasztási cikkek. Az ilyen termékek megoszlása a KSH kimutatása szerint a munkásság körében a 100 háztartásra vetítve a következőképpen alakult:A parasztság körében ez a következőképpen alakult 100 háztartásra vetítve:[6]

Október huszonharmadika (Schönherz Zoltán) utca, Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház, a felvétel a megnyitáskor készült, 1976. URBÁN TAMÁS / FORTEPAN

Hatalmas fejlődés figyelhető meg a munkásság illetve a parasztság körében 1960 és az 1975 közti időszakban. Emellett egy újabb számsor bizonyítja, hogy az olajválság nem hozott akkora visszaesést, mint amilyenről az 1929-es válság kapcsán beszélhetünk. Fontos különbségre hívja fel a figyelmet a kimutatás a parasztság és a munkásság között, ami egybevág Huszár István fent hivatkozott állításával. Ha a táplálkozási különbséget vizsgáljuk a parasztság és a munkásság között, akkor láthatjuk, hogy a parasztság egyoldalú táplálkozása nagyot javult az 1960-as évek során, behozva a lemaradását a munkássághoz képest.

A munkásság és a parasztság hús-, illetve burgonyafogyasztása[7]

Hentesüzlet a Ferencvárosban, 1974. Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény / FORTEPAN

Egyfelől tehát elmondható, hogy míg a parasztság az 1960-as felmérés alapján jóval több burgonyát fogyasztott, mint, amennyi húst, ez az arány olyannyira megváltozik 15 év alatt, hogy a húsfogyasztás lényegében utoléri a burgonyafogyasztást, ráadásul meghaladja a munkásság húsfogyasztását is, amely 1960-ban megelőzte a parasztságét. Ha viszont az inaktívakat vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy az élelmiszerre költött jövedelem aránya jóval magasabb; tehát Huszár István megállapítását, mely szerint a nyugdíjasok is a legszegényebbek közé tartoztak, a KSH elemzései alátámasztják.[8]

Jegyzetek és források

[1] Háztartásstatisztika 1980. Budapest, 1982. március 3. KSH. (Továbbiakban, KSH, 1982.): p.: 8.

[2] VALUCH, 2005.: p.: 273-274.

[3] VALUCH, 2005.: p.: 379.

[4] KSH, 1982.: p.: 13.

[5] HUSZÁR, 1985.: p.: 23.

[6] KSH, 1982.: p.: 13.

[7] KSH, 1982.: p.: 32.

[8] Uo.