Napi történelmi forrás

Egy elfeledett terv: villamos a Gellért-hegy alatt

A Széchenyi lánchíd felépítése előtt és után számos bírálat érte a tervezőket, ugyanis a híd budai hídfőjénél a Várhegy magasodott, a Budai Váralagút megépítésére pedig további 15 évet kellett várni. Fél évszázaddal később, az Erzsébet-híd építése kapcsán hasonló problémák merültek fel, a Döbrentei téren ugyanis a Gellért-hegy sziklái meredeztek a híd lejárójánál. A Lánchíddal ellentétben az Erzsébet-hídra terveztek villamost, így felmerült, hogy a a Gellért-tér felé vezető sínpárokat  egy alagúton keresztül vezessék a rohamosan fejlődő dél-budai városrész felé. 27648.jpg

Az épülő Erzsébet-híd 1900 körül, a háttérben a szabályozás előtt álló partszakasz. SCHOCH FRIGYES / FORTEPAN

Az elmaradt budapesti nagyberuházásokról szóló cikksorozatom első, a Nemzeti Színházról szóló része:

Az első világháború elsodorta az új Nemzeti Színházat

Tovább olvasom

Mari néni, az ágyellenőr

Légi partizánok a Donnál, a Csendes-óceánon és Koreában

A közelmúltban két írásunk is foglalkozott a hadászat pár fontosabb alapelvével, nevesül a megelőző csapással és az ellenség megtévesztésével. Na de mi a helyzet akkor, ha éppenséggel sem megelőzni, sem megtéveszteni nem tudjuk az ellenséget, amely ráadásul (ideiglenesen legalább is) fölényben van? Bosszantsuk ott, ahol csak lehet, romboljuk katonái morálját és fosszuk meg a lehető legtöbb utánpótlástól is! Ennek a korábban "kisháborúsnak" nevezett harcmodornak volt mestere Kováts Mihály és Hadik András, de a huszárcselekről az 1809-ben Nyugat-Magyarországon járó francia katonák is pont eleget tudnának mesélni. A helyzet a második világháború (sőt, a koreai háború) idejére sem; a szovjetek, főleg a légierő a német és vele szövetséges csapatok (így a magyarok is) bosszantásában is hatalmas rutinra tettek szert. Ennek egyik fő eszköze a Po-2-es (korábban U-2-es, de nem az az U-2-es, Magyarországon Pacsirta néven ismert) könnyű repülőgép volt, amelyet sok esetben hölgyek vezettek, akik az idegállapotba került ellenséges katonáktól elég hamar megkapták a cseppet sem hízelgő boszorkány besorolást. A gépekről, pilótáikról és alkalmazásukról az Aranysas magazin 2016/8. számában jelent meg egy kiváló cikk, mi pedig "bakaperspektívából", vagyis a megtámadott földi erők szemszögéből mutatjuk be a légi partizánokat!

polikarpov_po-2_28_g-bssy_6740774431.jpg

Terepfestés ide, géppuska oda, látszik, hogy nem egy klasszikus harci gép

A képeken is látszik, hogy a Po-2-es nem az a klasszikus harci gép, ám akadt több tulajdonsága - például lassúsága és viszonylag halk motorhangja - ami miatt éjjeli zavarórepülésekre tökéletesen alkalmasnak bizonyult. Bár a lassú, és alig felfegyverzett gépek nem bizonyultak hosszú életűnek egyik háborúban sem, a kis szovjet varrógépek pilótái előnyösen használták ki hátrányukat: éjjelente repültek, ami miatt vadászokat nem tudtak rájuk emelni (éjjeli vadászok ekkor csak a hátországot védték, már ahol voltak egyáltalán), és a csapatlégvédelem, amely radarokkal még nem rendelkezett csak füleire és fényszóróira támaszkodhatott.

Tovább olvasom

„Elsősorban politikai célt szolgál”

Mód Aladár 400 évei, avagy egy Magyarország történet színeváltozásai

Szerző: Schreiber-Kovács Gergely

Mód Aladár 400 év – Küzdelem az önálló Magyarországért című műve számtalan kiadást megért. A kiadások közül többet is kézbe vevő olvasónak azonban azonnal feltűnik, hogy az 1950-es években megszületett kiadások alapjaikban különböznek az 1943-as első kiadástól. Ennek természetesen egyik oka az lehet, hogy az eltelt évtized alatt új kutatási eredmények születtek, és nyilvánvaló, hogy a szerző igyekezett történetileg aktualizálni művét. Ebbe a kategóriába sorolhatnánk azt is, hogy az 1951-es kiadástól kezdve megszaporodnak a műben a parasztmozgalmakkal (-felkelésekkel) foglalkozó fejezetek. Ezt azonban már nem lehet csak és kizárólag a hiányosságok pótlásával magyarázni. Ugyanis itt a mű átalakulásának (átalakításának) egy másik, sokkal fontosabb oka érhető tetten, mégpedig az, hogy a mű „elsősorban politikai célt szolgál”. Lássuk hát, hogy hogyan szolgálták Magyarország történetének különböző kiadásai azt a bizonyos politikai célt!

covers_128542.jpg

 Az egyik legnagyobb hatású történelemkönyv

Mód Aladár (születési családi neve Oszkó) 1908. augusztus 20-án született Karakón. Középiskolai tanulmányait a budapesti Munkácsy Gimnáziumban végezte, majd az érettségi után a budapesti egyetem latin – magyar szakára iratkozott be. Az egyetemen az ő szerkesztésében jelent meg a „Virradat” című baloldali egyetemi lap, melyet ő maga keresztelt át, így az 1931-32-ben már „Szabadon” címmel jelent meg. Egyetemi évei alatt került kapcsolatba a politikával, és 1932-ben tagja lett a Kommunisták Magyarországi Pártjának. 1932-ben röpiratok terjesztése miatt több diáktársával együtt letartóztatták, és négy hónapot töltött el vizsgálati fogságban. A letartóztatás természetesen az egyetemi tanulmányoktól való eltiltást is maga után vonta, ám bizonyítékok hiányában kiengedték, és így még ebben az évben megszerezhette diplomáját. Tanárként nem tudott elhelyezkedni, így folytatta elméleti munkásságát, melyet a vizsgálati fogságban kezdett meg. Erre az időszakra így emlékszik vissza:

„A vizsgálati fogságban kezdtem természettudományi munkákkal és dialektikus materializmussal foglalkozni, ekkor alakult ki bennem első könyvem, a Materialista lételmélet című könyv terve, amely 1934-ben készült el és került kiadásra.”[1]

Tovább olvasom

Az első világháború elsodorta az új Nemzeti Színházat

Az első világháború kitörésének esélye az európai erőviszonyok átrendeződésével 1900 után folyamatosan erősödött fel, s végül 1914-ben tört ki. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a kortársak 1914 év elején jobban tartottak volna egy olyan háború kitörésétől, amely alapjaiban forgatja fel a megismert világot, mint egy vagy két évvel korábban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Európa nagyvárosaiban, így Budapesten is számos olyan beruházást terveztek, amelyek kivitelezésére végül pont az első világháború miatt nem került sor. Cikksorozatomban olyan nagyberuházásokkal foglalkozom, amelyek teljesen vagy részben elmaradtak; első alkalommal a Nemzeti Színházról írok.

scan_0013.jpg

Lajta Béla terve az új Nemzeti Színházra.  Elhelyezési tervpályázat, távlati kép, 1911. VIII. 15. (I. díj). Vasárnapi Újság, 1911. 842. o.

Tovább olvasom

Páncélosok a forradalomban III.

"Rábasztunk, szétlőttük a pártházat!"

A páncélosok 1956-os alkalmazásával kapcsolatban elérkeztünk az utolsó fejezethez. Korábban már foglalkoztunk a harci bevetéseikkel és egyéb kevésbé „testhezálló” felhasználásával. Most a felkelők által használt tankokról esik majd szó – ahogy eddig is – képek és visszaemlékezések felhasználásával, majd végül megpróbálom összegezni a veszteségeket is.

giphy.gif

A felkelők T-34/85 harckocsija lövi a Köztársaság téri pártházat 1956. október 30-án

A forradalmárok kezén

Számtalan fénykép és filmfelvétel is bizonyítja, hogy a fegyveres felkelők is rendelkeztek harckocsikkal. Egy-két bevetésen kívül a használatukról azonban nagyon keveset lehet tudni. Az szinte biztos, hogy az októberi harcok alatt zsákmányolás útján jutottak hozzá a harceszközhöz, de hogy ez pontosan hogyan zajlott sajnos nem ismert. Természetesen azért lehet olvasni néhány elképesztő történetet erről:

"Azt is hallottam, hogy kenyérért vásároltak az oroszoktól két páncélost meg fegyvert, mert olyan éhesek voltak, hogy boldogan odaadták. A Corvin köznek a Körúton két páncélosa is volt, de nemigen lehetett ezekkel mozogni, mert az egyiknek a lánctalpa volt megsérülve, a másiknak a tornya nem működött."[1] (Kajtár Imre)

Tovább olvasom

"Farkas báránybőrben", avagy a látszat néha csal

Szovjet diverzánsok magyar egyenruhában

Nemrég írtunk a hadviselés egyik legfontosabb alapszabályáról, nevesül arról, hogy ha van rá mód, igyekezz meglepetésszerűen kiiktatni az ellenséget, mielőtt az komolyabb műveletbe kezdene. Hasonló szabály, hogy ahol csak lehet, téveszd meg a szemben álló felet; erre jó példa a "sétáló birnami erdő" Shakespeare Machbetjéből, vagy az, hogy Horthy Miklós sorhajókapitány levágatta a Novara cirkáló hátsó árbocát, hogy messziről rombolónak nézzék, de az angol Q-hajók is, amelyek békés teherhajóknak tűntek egészen addig, amíg rejtett lövegeikkel tűz alá nem vették a megállításukra felemelkedett német búvárhajókat. A megtévesztés másik bevett módja, hogy az ellenség (egyen)ruházatában, annak járműveivel felszerelve (persze ehhez az kell, hogy szerezz/gyárts ilyeneket) okozz zűrzavart és ejts foglyokat...és persze némi nyelvtudás sem árt, ahogy az mostani posztunkból is kiderül.

motoros_hirvivo_a_larpatallyan.jpg

Vajon ezeket a táblákat nem forgatták el?

Az, hogy a "farkasok" "báránybőrbe" bújnak, messze nem a modern háborúk sajátja. Bottyán János, a későbbi legendás Vak Bottyán egy alkalommal, fogadásból parasztruhába öltözve látogatta meg Érsekújvárt, ahol az éppen imára hívó müezzint is kidobta a minaretből, és minden bizonnyal némi felderítést is végzett. A megtévesztés modern formáját emelt szinten Otto Skorzeny emberei alkalmazták az Ardennekben - ez szerepel a Halál ötven órája c. klasszikusban is, elképzelt változatát (Angliában bevetett álruhás német ejtőernyősök) pedig a Sas leszállt c. filmből ismerhetjük meg - volt, hogy csak azon buktak le, hogy nem tudták, ki nyerte az előző esti boxmeccset. Az amerikai ruhás, amerikai járműveken furikázó németek közben hidakat-raktárakat robbantgattak, elforgatták az útjelző táblákat és hamis parancsokat terjesztettek. Hogy mekkora felfordulást csináltak, jól mutatja, hogy egyszer még Omar Bradley tábornokot is németnek hitték a kellően idegállapotba került amerikai katonai rendészek.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása