Hét lecke egy illiberális diktátortól
Oliveira Salazar és az iskolai propaganda
Portugália a XX. századba lépve egy elmaradott, a feudalisztikus előjogait őrző elittől megnyomorított országocskának tűnt. Ahogy a korabeli magyar sajtóban is megfogalmazták:
Portugália ugyan ritka népességű ország, de népe évszázadokon át gazdag volt gyarmataiból s midőn ezeket elvesztette, a külső fénynyel együtt a társadalom is hanyatlani látszott s ma is úgy látszik. Tény annyi, hogy a kis népet kimerítette az erőlködés, hogy gyarmatait megtartsa s hogy régi törvényei és intézményei, melyek sokkal fényesebb viszonyok számára alkottattak, a kimerültséget állandóvá tették.
Népek halála. Vasárnapi Újság, 1901, 29. sz. 466.
Korabeli tudósítás a portugál királygyilkosságról
Tolnai Világlapja, 1908. 02. 09.
Többen azonban, főleg a városi polgárság körében felismerték a helyzet tarthatatlanságát, és igyekeztek változtatni rajta. Az évszázad első felében mondhatni turbó fokozatra kapcsoltak, hogy behozzák a lemaradásukat: 1908-ban megölték a királyukat Dom Carlost, majd, mivel az új királlyal – az előző fiával – sem voltak túlzottan elégedettek, két év múlva úgy döntöttek, végleg lecserélik a királyságot, és inkább valami újjal próbálkoznak: 1910-ben kihirdették a köztársaságot. Ezzel sebesen az élbolyba törve Svájc és Franciaország után ők váltak a kontinens harmadik köztársaságává.