"Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni" - szól a középkori eredetű (József Attilát is megihlető) dal, amely bár "Piper" Bill Millin előtt minden bizonnyal teljességgel ismeretlen volt, de mégis egyet érthetett annak minden sorával. Ő volt ugyanis a D-Day, vagyis a normandiai partraszállás legendássá vált, bár nem egyetlen dudása, aki a szintén híres Lord Lovat, az 1. Különleges Dandár parancsnoka mellett vett részt az Overlord hadműveletben. Emlékét ma szobor őrzi az egykori Sword partszakasz fövenyén, és parancsnokához hasonlóan "szerepet kapott" a Leghosszabb nap című klasszikusban is. Következzen annak a dudásnak a története, aki bár nem zenei továbbképzés céljából, de megjárta a poklot!

Bill Millin a kép előterében, nekünk háttal: dudájának sípjai így is látszanak. A partraszállók oszlopa mellett Lord Lovat gázol.

A különféle hadseregeknek az ókor óta fontos részét képezik a zenészek, akik síppal, dobbal, nádihegedűvel szolgáltatták a gyalogmenetek ütemét és zenei aláfestését, támadás esetén harcias zenével lelkesítették bajtársaikat, visszavonuláskor pedig az ismert dallamok segítettek a felbomlott kötelékek rendezésében. Emellett akadt arra is példa, hogy az ókori katonazenészek harccselekményekből is kivették részüket, elég csak Jerikó ostromának ószövetségi leírására gondolnunk.

Jerikó falai leomlanak a kürtszó hatására

A fúvós hangszereknek, főleg a sípoknak emellett fontos szerepe volt a parancsok továbbításában is, elsősorban a haditengerészeknél, hiszen egy kiadós vihar tombolását még egy pályája csúcsán lévő fedélzetmester sem volt képes túlüvölteni, de az élet nem állhatott meg emiatt a fedélzeten. 1944 szeptemberében, a balsikerű Market Garden hadművelet során akadt olyan brit ezredparancsnok, aki vadászkürtjével szólongatta az ugrás során szétszóródott ejtőernyőseit, akik a hangok alapján szinte biztosak lehettek abban, hogy saját alakulat közelében járnak; a jelenet látható a másik nagy klasszikusban, vagy is a Híd túl messze van című filmben is. A zenészeknek emellett pihenőben is fontos szerep jutott, hiszen ekkor bajtársaiknak játszottak, sokszor megidézve az otthon hangulatát. Bár sokan nem tartják "igazi katonáknak" a zenészeket, Bill Millin és társai minden joggal utasíthatták vissza a fegyvernemi sovinizmus ilyetén megnyilvánulásait.

Millin 1944-ben

Bill Millin 1922-ben született Kanadában: három éves volt, amikor a család Skóciába, Glasgow-ba költözött, ahol apja rendőrként szolgált. Miután bevonult, Fort Williamben szolgált dudásként a Highland Light Infatrynál és a Queen's Own Cameron Rifles (mindkettő neves skót alakulat), majd önként jelentkezett Lord Lovat soknemzetiségű (brit, lengyel, francia, norvég, dán) 1. Különleges Dandárjába, amelyet Kommandódandárként is emlegetnek, és amely korábbi merész akció ellenére csak a normandiai partraszállás során tett szert igazi hírnévre.

A D-nap hadműveletei, jobbra látszanak a brit akciók

1944. június 6-án reggel az 1. Különleges Dandár Ouistrehamnál szállt partra; feladatuk a város elfoglalása, és a Caeni-csatorna közeli hídjait (köztük a ma már emlékhellyé lett úgynevezett Pegazus hidat, amely a brit deszantosok jelképéről kapta nevét) már előző éjjel birtokba vevő légiszállítású gyalogság felmentése volt. Amíg előbbivel a dandár francia kommandói küszködtek, Lord Lovat (sz. Simon Fraser) és emberei megindultak a szárazföld felé. Bár a brit hadsereg több, finoman szólva is excentrikus katonát is a sorai között tudhatott, a kommandódandár (rendeltetéséből eredően is) bővelkedett ilyenekben.

Lord Lovat (jobbra, marsallbottal) a valóságban

Maga a parancsnok is közismert volt hidegvéréről és furcsa szokásairól: Normandiába is fehér monogramos pulóverben és egy öreg Winchester puskával felszerelkezve érkezett, a parti golyózáporban pedig - egy amerikai kollégájához hasonlóan - teljes nyugalommal sétálgatott fel és alá. Nem maradt el tőle sokban dudása, Bill Millin sem: önmagában az is rendhagyó volt, hogy egyedüliként ő viselt hagyományos kiltet, méghozzá ugyanazt, amit apja egy világháborúval korábban a flandriai hadszíntéren, hát még az, hogy a tiltások ellenére dudáját fújva szállt partra. 

És ahogy a filmrendező elképzelte, Bill Millinnel az oldalán

Amikor Lovat és emberei megérkeztek, elég kaotikus helyzettel szembesültek a parton: hogy lelket öntsön a katonákba, illetve a korábban nyitott kijárat felé vezesse őket, a lord - sajátságos stílusában - utasította Millint, hogy játsszon valamit. Az első dal a Highland Laddie volt. A folytatást így idézte fel a dudás:

"Amikor befejeztem, Lovat egy másik dalt kért. Amikor körülnéztem - hatalmas zaj volt, mindenfele emberek feküdtek és kiabáltak, az aknavetők puffogtak és mindent sűrű füst borított - azt mondtam magamban, hogy ez most biztos szórakozik. (...)

 - "Legyen oly szíves, és játsszon nekünk valamit!" - kérte.

 - "Mit szeretne hallani, uram?"

 - "Mit szólna a A Road to the Isles-hez?"

- "Uram, szeretné, hogy közben sétálgassak is?"

- "Igen, az csodálatos lenne. Sétálgasson fel és alá."

Dudaszóval a háborúba. Ahogy 1984-ben fogalmazott, "Nagyon szerencsés voltam."

Így esett meg, hogy a partraszállás káoszában egy dudás, hagyományos viseletben, a szokásnak megfelelően fel és alá sétálgatva egymás után fújta a lelkesítő indulókat. A németeket is annyira sokkolta a látvány, hogy többen teljesen őrültnek hitték a dudást - innen ered a Mad Bill vagy a Mad Piper becenév - és nem is lőttek rá. Bill ezzel még egy lépéssel közelebb került parancsnokához, akit emberei nemes egyszerűséggel csak "Mad Bastard"-ként, vagyis szalonképes verzióban őrült kurafiként emlegettek.

Millin szobra a normandiai tengerparton

A jelenség persze többeknek feltűnt. Stephen E. Ambrose is megemlíti könyvében, hogy "Lord Lovat dandártábornok, a kommandódandár parancsnoka utasítására partraszállás közben Bill Millin dudás felföldi táncdalokat játszott."

Azt tegyük hozzá, hogy nem ő volt az egyetlen, aki rendhagyó módon motiválta embereit; C. K. King őrnagy, az East Yorkshire Regiment 2. zászlóaljának parancsnoka például Shakespeare V. Henrikjéből olvasott fel katonáinak, hogy azok megfelelő irodalmi műveltség birtokában vághassanak bele a hadműveletbe.[2] 

"Tisztán emlékszem Shimi Lovat magas, makulátlan figurájára, ahogy fegyverrel a kezében, Bill Millin dudájának hangjai mellett embereivel kifelé gázol." - emlékezett vissza Rupert Curtis korvettkapitány, a kommandót szállító hajó parancsnoka a nem mindennapi látványra. [3] Harry Drew közlegény, aki tolmácsnak volt beosztva, szintén ott volt az emlékezetes jelenetnél: "Dudaszóra átlépkedve a parti sávon egy magas alakot láttam bóklászni magam előtt. Rögtön felismertem a dandártábornokot. Közelebb húzódtam hozzá, és hátulról óvatosan megérintettem a derékszíját. Közben arra gondoltam: történjen velem bármi, most már azt mondhatják rólam, hogy Drew közlegény Lord Lovat oldalán esett el."[4]

Bár a parton súlyos veszteségeket szenvedtek, Lovat emberei hamarosan megindultak a légiszállítású gyalogság állásai felé, miközben ellenséges mesterlövészek vadásztak rájuk. Mialatt a kommandósok igyekeztek felszámolni az ellenállást, Millin rendületlenül játszott. 

Mad Bill a későbbi harcok alatt

"Mentem tovább az úton. Rengeteg fehér por volt mindenfelé, robbanások hallatszottak mindenhonnan. Amikor a falu végén megálltam, Lovat odajött hozzám, és így szólt: Már majdnem a hidaknál vagyunk, már csak fél mérföld van hátra. Kezdjen el most játszani, menjen tovább ezen az úton, majd forduljon balra. Onnan már egyenesen visz az út a hidakhoz. Elkezdtem fújni, mentem rendületlenül, közben azért figyeltem, de mesterlövészeknek nem láttam jelét. Ekkor tudatosult bennem, hogy mesterlövészek vadásznak ránk. Amikor balra fordultam, egy csapat kommandóst pillantottam meg, akik a városháza előtti korlátokon ültek. Rájöttem, hogy franciák voltak, még az arcokat is felismertem. Befordultam balra, és mintegy 200 yardra [kb. 200 méter] megláttam a hidakat,a melyek fölött fekete füst gomolygott, és aknagránátok csapódtak be körülötte. Csak fújtam és fújtam. Lovat végig mögöttem haladt, és amikor elértük a hidat, egy kávézó előtt megálltam. A kávézó jobb kéz felől volt az út mellett." [Forrás]

A Pegazus híd biztosítása David Pentland festményén. A Call of Duty 1-ből is ismerős lehet sokaknak

A rövid menet alatt a britek 12 embert vesztettek, legtöbbjüket fejbe lőtték. Talán a súlycsökkentés miatt, talán merészségből, szinte senki nem viselt rohamsisakot, csak a jellegzetes barettet, ami nagyban hozzájárult a veszteségekhez.

Az "Őrült Dudás" bajtársainak játszik

Bill kalandjai nem értek véget Normandiában: dandárjával együtt részt vett a hollandiai és németországi harcokban is. A háborút szerencsésen túlélte, 1946-ban szerelt le; ezt követően egy ideig egykori parancsnoka birtokán dolgozott, majd az 1950-es években pszichiátriai szakápolói képesítést szerzett. Eleinte Glasgowban, majd Dawlish városában dolgozott, végül utóbbiban telepedett le. Amíg egészségi állapota engedte, rendszeresen visszajárt Normandiába, részt vett szinte az összes megemlékezésen. 2003-ban agyvérzést kapott, amiből még felépült; végül 2010-ben hunyt el Torbayben. Franciaország 2009-ben Becsület Érdemkereszttel tüntette ki helytállásáért.

Ez a híd nem volt túl messze: veteránok vonulnak át a Pegazus hídon egy megemlékezésen, valamikor a 80-as években

Az "őrült dudás" alakja a mai napig népszerű: a D-napon használt dudája a Dawlish-i Múzeumban van kiállítva, egy másik hangszerét pedig a Pegazus hídnál levő emlékhelyen őrzik, szobra pedig a parton látható. Sheelagh Allen 2006-ban Highland Piper (Felföldi dudás) címmel dalt írt róla.

Millin 2010-ben, nem sokkal halála előtt

Hat évvel később a Real Mackenzies kanadai celtic-rock együttes is hasonlóan cselekedett; Westwinds című albumuk My Head Is Filled with Music című dala állít emléket Bill Millinnek. Az itthon még kevésbé ismert Black Tartan Clan együttes (meglepő módon szintén celtic rockban utaznak) is írt egy dalt Piper Bill címmel a "vasakaratú dudásról". A klipben látható felvételek a Leghosszabb napból vannak.

Ahogy már említésre került, a dudás alakja a Leghosszabb nap című filmben is felbukkant. Máig tartja magát a vélekedés, hogy saját magát alakította, de ez tévedés; a filmben nem más, mint Leslie de Laspee őrnagy, az anyakirálynő személyi dudása (bizony, a ködös Albionban ilyen is van!) alakította Mad Bill-t. Amikor Lord Lovatot megkérdezték, hogy miért nem vett részt Millin a forgatásban, így válaszolt: "Ha jól tudom, a régi dudásom most egy Glasgow-i kocsmában dolgozik, és már túl kövér ahhoz, hogy eljátssza saját magát."

A partraszálláskor használt duda és a két világháborút is megjárt kilt a Dawlish-i Múzeumban

Zárásként pedig következzen még egy zene, a történelmi témákra fogékony Mark Knopflertől. Bár közvetlenül nem kapcsolódik a témához, de a Piper to the End, vagyis a Mindörökké dudás tökéletes választás lehet Bill Millin emlékére.

[1] Ambrose 578. o.

[2] i. m. 589. o.

[3] i. m. 596. o.

[4] i. m. 598. o.

Források:

Piper Bill Millin

Stephen E. Ambrose: D-nap 1944. június 6. A normandiai partraszállás hiteles története, Aquila Kiadó, Debrecen, 1997.