A második indokínai háború, más néven a vietnami háború volt az első mondhatni televíziós konfliktus, mivel az eseményekről napi szinten tudósítottak az amerikai tévécsatornák. Ugyanakkor szintén ez volt az a háború, amelyet jelentős részben az egyik oldalról helikopterekkel vívtak, a tévés beszámolókból sosem hiányozhattak a katonákat harcba szállító Huey-k látványa, amik teljesen átalakították a hadviselést. Ezért is emlegették helikopter háborúnak ezt a konfliktust. Mai posztunkban a háborús filmekből is már jól ismert UH-1 Huey helikopterről olvashatunk.

UH-1D Huey 1966-ban a Wahiawa hadművelet idején a vietnámi háborúban. US National Archives, 530610

Az első részben azokat a nem mindennapi – de akkor "hétköznapi" – bevetéseket, alkalmazásokat vettük végig, amelyek a forradalom alatt előfordultak. A harckocsi azonban, mint a szárazföldi haderőnem legalapvetőbb fegyvere természetesen a harcokban tud igazán megmutatkozni. Ígéretemhez híven következzen tehát a harceszközhöz méltóbb harci alkalmazások bemutatása néhány felidézett harci cselekmény alapján.

Megsemmisített ISZ-3 nehéz harckocsi az Üllői úton a Kilián laktanya előtt, a háttérben ugyanez a típus ép toronnyal megúszta a támadást (Fotó: Thomas Gleason/EST&OST)

"Tankokkal mennek fiaink ellen"

Már a forradalom első napján, október 23-án megjelentek a harckocsik. A délután zajló demonstráció után a tömeg egy része estére a Rádióhoz vonult, hogy beolvassák a követeléseiket. Itt azonban a gyűlölt államvédelem fegyvereseivel találták magukat szemben, akik az egyre növekvő tömeg követelésének nem engedve a gyülekezők közé lőttek. Miután a Néphadseregnél riadót rendeltek el, az épület védelmét katonákkal is megerősítették és hamarosan megérkeztek a tankok is. Kettő T-34/85 harckocsi érkezett lőszer nélkül a budapesti Páncélos Szertárból, de egyik sem jutott el a Rádió elé. Az első a Múzeum körútnál akadt el a tömegben, a kezelőszemélyzete elhagyta, míg a másik a Kossuth utcáig haladt, itt a tüntetők viszont összetörték a figyelőműszereit ezért visszatért a javítóbázisra. Később, kilenc óra tájban jelentek meg a piliscsabai ezred harckocsijai:

"Egyszer csak arra figyeltünk fel, mintha a Bajcsy-Zsilinszky úton, felülről, tehát Pest északi része felől tankok közelednének. Akkor már hallottunk arról, hogy egyetemisták vannak a Rádiónál, és fegyveres harc alakult ki. Rettenetesen felháborodtunk azon, hogy tankokkal mennek fiaink ellen. Tényleg jöttek tankok, csukott tetővel, volt talán négy vagy öt. Egyszer csak a vezértanknak a teteje megnyílik, kidugnak rajta egy nemzetiszín zászlót. Hát mondanom se kell, hogy a tömeget levette a lábáról ez az okos akció. Hatalmas tapsviharban törtünk ki az előző pfujolások után. Egy tiszt megjelent a toronyban, és barátságosan integetett. Hát úgy könyveltük el a dolgot, hogy ezek nem bevetésre indulnak a fiaink ellen." (Lambrecht Miklós)[1]

Hosszabb szünet után folytatjuk magyarországi iparvárosokat bemutató sorozatunkat; most ismét északkelet felé vesszük az irányt, és Nógrád megye székhelyére, Salgótarjánba látogatunk. Bár a várost szintén igazi szocialista iparvárosként tartják számon, de akárcsak Komló vagy Tatabánya esetében, az itteni üzemek is jóval hosszabb múltra tekintenek vissza, ugyanakkor tény, hogy a település a szocializmus éveiben élte (remélhetőleg nem egyetlen) virágkorát. Salgótarján jelentőségét talán az mutatja a legjobban, hogy szinte mindnyájan találkoztunk már ott készült termékekkel, legyen szó a nagymama Karancs tűzhelyéről, különféle szeszes- és egyéb üvegekről, vagy az Ikarus buszok ablakairól.

A Karancs Szálló, a város egyik jelképe. A Fő tér azóta egy kissé átalakult...

Salgótarján talán az ország legszéttagoltabb városa, ugyanis számos falu és tanya egyesítésével hozták létre (és Komárom-Esztergom megye székhelyéhez hasonlóan az 1960-as évektől építették ki új központját), a hegyvidéki elhelyezkedés, amelynek következtében egyes városrészek között közel 300 méter szintkülönbség is lehet, pedig csak fokozta ezt. A mai város környéke a honfoglalás idején a Tarján törzs szállásterülete lett, a középkorban pedig a Kacsicsok, a Szécsényi család, majd a Bebekek birtokában is volt. Ezekre az időkre emlékeztet a város közelében található Salgó és Somoskő vára, valamint a mára szinte teljesen elpusztult Baglyaskő kis várának romjai is, amelyek a mai (1950 óta Salgótarján részét képező) Baglyasalja városrészben találhatóak.

Tiberius császár, Augusztus kijelölt utódaként, meglehetősen ellentmondásos emléket hagyott maga után. Tulajdonképpen idős emberként került a Római Birodalom élére, és addigi élete során számos megaláztatást kellett átélnie, ami alighanem sokat rombolt az amúgy sem szilárd kedélyállapotán. Uralkodása végén Capri szigetére vonult vissza, ahol orgiákat rendezett, és szinte teljesen kivonta magát az uralkodói teendői alól. Mai posztunkban Suetonius császáréletrajzaiból veszünk elő néhány esetet, amikor is a császári családban "divattá vált" a halálra éheztetés, és a mérgezés, mialatt a császár pedofil hajlamainak áldozott Capri szigetén.

Út a császári címig

Tiberius apja Tiberius Claudius Nero, anyja pedig Livia volt, aki azonban hathónapos terhesen elvált a férjétől, és a válás másnapján feleségül ment Octavianushoz, a későbbi Augustus császárhoz. A császári rokonságnak köszönhetően a karrierje meredeken ívelt felfelé, és több hadjáratban bizonyította hadvezéri rátermettségét. Elvette Marcus Vipsanius Agrippa lányát, akivel boldog házasságban élt. Apósa Kr. e. 12-ben bekövetkezett halála azonban fordulatot jelentett az életében, mivel Vélhetően Augustus parancsára el kellett válnia a terhes feleségétől, aki a váratlan döntés hatására elvetélt. Tiberiusnak, mint lehetséges örökösnek, feleségül kellett vennie Iuliát, Augustus lányát, aki egyébként addig Agrippának volt a felesége. Noha Tiberiusnak és Iuliának született egy néhány napot megért fia, a pár nem igazán kedvelte egymást.

Tiberius császár márványszobra Capri szigetéről

Szerző: Kalmár Miklós

Eva Braun valamikor az 1930-as évek elején. Forrás: Gettymages.com              

Eva Braun, vagyis a nemzetiszocialista diktátor, Adolf Hitler szeretője – ez az a fél mondat, ami széles körben ismert a Harmadik Birodalom Führerének utolsó kedveséről. A valóság valóban ez – azonban a kép, mint mindig, némileg árnyaltabb.

 „A Führernek nincs magánélete. Napjának mind a huszonnégy órájában a német népnek él.”

- harsogta az ország propagandaminisztere, Joseph Goebbels. A tények ennek ellentmondanak: Hitler igenis kikapcsolódott, szórakozott, és szeretőt is tartott – Eva Braunt. De ki lehetett az a lány, aki annyira magával tudta ragadni a nyughatatlan politikust, hogy az éveken át kitartott mellette, noha korábbi kapcsolataiban (itt, itt és itt) soha nem kereste a végső elköteleződést?

A Molotov-Ribbentrop paktum értelmében Sztálin szabad kezet kapott Hitlertől, hogy a Finnország rovására terjeszkedjen. 1939 október elejétől megindultak a tárgyalások Finnország és a Szovjetunió között, azonban Sztálin olyan követelésekkel állt elő, amelyek Finnország számára elfogadhatatlanok voltak, s a finn függetlenség végét jelentették volna. Cikksorozatom mostani részében azt mutatom be, hogy a rendkívüli anyagi és emberi túlerővel szemben védekező Finnország hogyan volt képes visszaverni az első támadásokat.

Vonuló finn csapatok, 1939. december 19. Finn Védelmi Erők Archívuma, SA-KUVA