Jó eséllyel legtöbb olvasónk számára ismert a már blogunkon is említett A tanú című film ikonikus jelenete (melyik nem az?), amelyben elhangzik a mai poszt címét adó mondat. Bár a tíz évig "pihentetett" film jelenete, a politikailag alulképzett, de ennek ellenére a Narancskutató Intézet élére kinevezett Pelikán Józseffel és a citromba magyar narancsba harapó Bástya elvtárssal nagyon abszurdnak hat, alapja valós, ugyanis a Szovjetunió példáján felbuzdulva az 1940-es évek végén Magyarországon is bősz citrustermesztésbe kezdtek, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Mai posztunkban néhány, a Magyar Nemzetben és a Népszavában a hazai narancs és citromtermeléssel kapcsolatos újságcikket mutatunk be.

Kicsi és savanyú, de a mienk!

Az 1945 után szépen lassan terjeszkedő, majd három év alatt diktatúrát kiépítő kommunisták az élet legtöbb területén gyökeres átalakulást hozott, itt elég csak a tulajdonviszonyokra és az egypártrendszerre gondolni. A példakép szinte mindenben a Szovjetunió lett, és utánzás közben néha sikerült felülírni a racionalitást is. Erre jó példa a Néphadsereg (a név is új) szovjetizálása során átvett gimnasztyorka, amelyet az anyag színének fakulása miatt (csak a mosást nem bírta) "fagylaltos ruhaként" emlegettek, vagy a különféle, őshonosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető növények termesztése. Ezek egyike a gyapot volt, amelyet "érésekor" a sajtófotókon több helyen vattával helyettesítettek, egy másik legendás történet szerint pedig a Balatonból (vagy legalább is jó részéből) rizsföldet csináltak volna. Ez utóbbinak a környezeti és egyéb hatásait nem kell részletezni, bár tény, hogy megvalósulása esetén e sorok írója szegényebb lenne azzal a kellemetlen élménnyel, hogy éjszakai horgászat közben egymás után két teljes szereléke is beszakadjon valahol a Zamárdi - Tihany vonalon.

"Tudom, Róma mit alkotott,
Tudom, hogy a cseh miért eretnek"
François Villon

A résztvevő felek egyenrangúságán alapuló államszövetség, ahol a vitás kérdésekről szavazással döntenek. Nemzetközi konfliktusokban játszott békeközvetítő szerep. A szövetségi rendszeren belül működő nemzetközi bíróság. Az államszövetségnek nincs állandó székhelye, hanem meghatározott időközönként költözik egy másik városba.  Persze – mondhatnánk: ezek az 1945 utáni nemzetközi kapcsolatrendszer elemei. De hogyan kerülhettek egy értekezésbe, amely a cseh király megbízásából készült 1464-ben?  Milyen problémák késztették az uralkodót arra, hogy előálljon egy ilyen ötlettel és mire jutott vele?

V. László magyar és cseh király

1457. november 23-án meghalt V. László magyar és cseh király. A trónra többen is benyújtották az igényt, de hosszas viták után a választás 1458. március 2-án az országot  kormányzó Podjebrád Györgyre esett. György király (Mátyásunk apósa, talán ez is nyomott egy kicsit a latban) nem volt irigylésre méltó helyzetben. A katolikus cseh főurak nem bíztak benne, mert szerintük túlságosan a kelyhesekhez húzott, a Szentszék pedig egyre-másra küldözgette a legátusait a nyakára, hogy térítse meg az alattvalóit (pedig a kelyhesek szabad vallásgyakorlását még a bázeli zsinat engedélyezte). Megfordult az országban  Enea Silvio Piccolomini a későbbi II. Pius pápa) is, aki remek tárgyalópartnernek bizonyult, egy másik legátus, Carvajal bíboros viszont a szócsatákat megelégelve megpróbálta ellopni a kelyhes vallást engedélyező zsinati dokumentumok prágai példányát. Kapisztrán János is megpróbálkozott a térítőmunkával, de a makacs csehek csak nem akartak megvilágosodni, Podjebrádnak pedig nem akaródzott erőszakot alkalmazni. Nagy valószínűséggel neki volt igaza, egy ilyen lépés polgárháborúhoz vezetett volna. A legátusok csak ígéreteket és újabb ígéreteket kaptak tőle (viszont ebből nem azt a következtetést vonták le, hogy ne erőltessék a dolgot, hanem az ellenkezőjét). A pápa (először V. Miklós, aztán az első Borgia-pápa, III. Callixtus) egyre türelmetlenebb lett.

Ma ismét rendhagyó poszttal készültünk! Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján számos kiállítás, konferencia és egyéb rendezvény emlékezett (és emlékezik) meg az október-novemberi eseményekről. A  Néprajzi Múzeum és az Országgyűlési Múzeum egy közös tárlattal készült, amelynek hivatalos megnyitóján az azzal egybekötött sajtóbejárásra mi is meghívást kaptunk. A tárlat számos különleges írott és tárgyi forrást, emléket is felvonultat, amelyekkel a látogató a szó szoros értelmében is testközelbe kerülhet.

1956 egyik jelképe

A magyar történelem három nagy szabadságharcot tart számon; az 1703-1711-es Rákóczi-szabadságharcot, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcot (a forradalom itt kerül először képbe) és 1956-ot; Bocskait és Thökölyt a legtöbben határesetnek tekintik. A június 24-én megnyitott kiállítás utóbbi kettő párhuzamaival, kapcsolódási pontjaival és "nép" emlékezetével foglalkozik. Az első közös pont, hogy ellenben a kurucok küzdelmével, 1849-et és 1956-ot is súlyos megtorlás követte; a kivégzések és kiszabott börtönévek mellett szép számmal akadtak olyan tárgyak, szimbólumok, dalok és versek, amiket szintén üldözött a mindenkori hatalom. Az egyik ilyen például a Kossuth-címer, amitől - bár 1848-ban még nem használták - épp úgy leverte a víz Ferenc Józsefet, mint nem egész száz évvel később Kádár Jánost vagy Uszta Gyulát.

Zbigniew Herbert (1924-1998) lengyel költő, drámaíró magyarra elsőként lefordított műve egy esszégyűjtemény, a Barbár a kertben, amelyben a szerző térben és időben széles skálán ír a francia és olasz táj, városok, művészet iránt vonzalmáról. Mint Barbár eljut Sienába is, amely városról jó ötven oldalon szól elragadtatással: beszámol a város korai reneszánsz művészetéről, városépítészetéről, illetve szintén sok bekezdésben beszéli el Siena és Firenze öldöklő harcát Toszkána első városának címéért a középkorban. Herbert megosztja élményeit az étkezésről is, és ez egyik étteremben kap el hangfoszlányokat Siena egyik legismertebb eseményéről, az il palioról, amit azonban már sajnos nem várt meg - mint olvasó megelőlegezve: biztosan írt volna arról is legalább egy oldalt. Herbert helyett ezért most itt a blogon essen pár szó arról, hogy mi is az il palio, amelynek idei első futama az előző hétvégén július másodikán zajlott.

Siena reneszánsz főtere egy átlagos napon - Forrás: Wikipedia Commons

A második világháborút követő években Magyarországon jelentős átalakulás ment végbe, egy veszélyeztetett demokráciából kialakult a totális kommunista diktatúra. A kommunista hatalomátvétel utolsó lépése volt a sztálinista alkotmány bevezetése 1949. augusztus 20-án, előtte azonban jelentős események zajlottak le. Ilyenek voltak a most bemutatásra kerülő Országos Parasztnapok is 1946 szeptemberében.

Nagy Ferenc miniszterelnök beszéde a nagygyűlésen (Forrás: Filmhíradók Online)

A Független Kisgazdapárt 1945-ben nagy fölénnyel nyerte meg a választásokat. Mivel kényszerből koalícióra kellett lépnie a Kommunista Párttal, amely a kormányban is kulcspozíciókat kapott, a feszültség jelentős volt a két párt között. A kommunisták tudatosan készültek a teljes hatalomátvételre, nagy csalódást okozott neki a választási kudarc, a győztes FKGP-t így meg akarták semmisíteni. A Kisgazdák pedig bíztak abban, hogy a lakosság támogatásával ellen tudnak állni a Vörös Hadsereg és a Kommunista Párt szorításának, és meg tudják védeni a demokratikus rendszert, Magyarország pedig rövid időn belül független állam lehet.

Bár Buda elfoglalása után úgy látszott, hogy minden jól alakul, a helyzet korántsem volt ennyire rózsás; Görgei és Kossuth viszonya tovább romlott (főleg, miután a tábornok visszautasította a neki szánt kitüntetéseket és a gödöllői uradalmat), a hadsereg készletei kezdtek kimerülni (a hazai hadiipart nem sikerült ilyen rövid idő alatt megszervezni), a császári seregek az ostrom alatt egy szusszanáshoz jutottak, és ami a legfontosabb, az oroszok már a spájzban voltak. Ehhez jött még, hogy a függetlenségi nyilatkozattal Magyarország papíron független állammá vált (megborítva ezzel a Szent Szövetség kereteit), támogatókat azonban - mármint az esetleges szép szólamokon és buzdításon kívül - nem sikerült szerezniük, és emellett a szabadságharc támogatóinak táborát is sikerült ezzel megosztani.

Görgei (kezében kalappal) rohamot vezet a második komáromi csatában

Külön nehézséget okozott, hogy Aulich betegség, Damjanich pedig baleset miatt kiesett, az új hadtest és hadosztályparancsnokok pedig tapasztalatlannak (és sok esetben náluk kevésbé tehetségesnek) számítottak. Görgei a nehézségek ellenére mégis a támadás mellett döntött; terve szerint a fő hadműveleteket az osztrákok ellen folytatják, mert 1.) ellenük a siker reményében szállhattak harcba, 2.) egy békekötéssel (vagy Ausztria bármilyen módon történő kiejtésével) tárgytalanná válik az orosz beavatkozás.