Napi történelmi forrás

Antall József és az állambiztonság

A rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnökünk életútja kormányra kerülése előtt sem nevezhető hétköznapinak. Ifjabb Antall József már fiatal korától kezdve a politikai pályára készült. Ezt a szándékát nagyrészt apjától, Idősebb Antall Józseftől "örökölte", aki a második világháború alatt kormánybiztosként lengyel menekültek tízezreinek segített, 1945-1946-ban pedig újjáépítési miniszter volt.

Ifjabb Antall pályája a kommunista diktatúrában nem indult könnyen. 1955 és 1959 között az Eötvös, majd a Toldy Gimnáziumban tanított történelmet, de "osztályidegen" származása, "rendszerellenes magatartása" és az 1956-os forradalomban való részvétele miatt az állambiztonság - részben diákjain keresztül - folyamatosan megfigyelte, végül a tanári pályáról is eltávolították, és csak apja kapcsolatainak köszönhetően nem került sor letartóztatására.

portrait_of_jozsef_antall_jr.jpg

Antall József 1990-ben

Tovább olvasom

Megszállás? Felszabadítás? – Révai József és a háború utáni világrend

1989-tól kezdve élénk történeti és közéleti vita folyik arról, hogy a Vörös Hadsereg 1944-45-ös magyarországi tevékenységét milyen fogalommal illessük. Ennek a diskurzusnak a legfőbb nehézségét az adja, hogy 1945-től minden, a náci Németországgal szövetséges vagy általa megszállt ország - illetve utódállamai - viszonyítási pontjául az 1944-45-ös esztendők szolgálnak, ezáltal történettudományon túlmutatóan máig legitimációs funkciókat is ellát az angolszász és szovjet csapatok bevonulásának megítélése. A hidegháború során mindkét hatalmi tömb azzal kívánta csökkenteni a másik szuperhatalom legitimitását, hogy elvitatta annak felszabadító szerepét, s azt hangsúlyozta ki, hogy a másik fél saját politikai és társadalmi rendszerét kényszerítette rá az általa katonai igazgatás alá vont területekre.

Ennek empirikus alapját az a tény adja, hogy a szövetséges csapatok bevonulása nem csupán a német megszállás alóli felszabadítást jelentette ezeknek az államoknak, hanem mélyreható politikai, társadalmi és gazdasági változásokat is. Különösen meghatározó volt ez a közép-kelet-európai államokra, ahol cél volt a társadalmak modernizációja is. Ezekbe a folyamatokba mind az angolszász, de még inkább a szovjet katonai hatóságok beavatkoztak. Kifejezetten igaz volt ez a tendencia a vesztes államokra, amelyek háború utáni berendezkedését a helyi Szövetséges Ellenőrző Bizottságok működése határozta meg.

37225.jpg

A szovjet és amerikai csapatok találkozása az Elbánál.

Tovább olvasom

"MacAlpine katonái" - Egy rendhagyó "hadsereg" története

Bár a poszt címe mást sugallhat, most nem egy klasszikus értelemben vett hadseregről lesz szó, hanem Nagy-Britannia egyik legrégebbi és sokáig legjelentősebb építőipari cégéről, amelynek elsősorban ír munkásai nevezték magukat  - a tulajdonos után - MacAlpine katonáinak, vagy hadseregének (MacAlpine's Fusiliers), utalva a kemény körülményekre és a szigorú beosztásra. Az írek, nevesül Dominic Behan természetesen dalt is írtak a kemény, zsugori vállalkozóról, akit a pénzen kívül más nem érdekelt, és nem törődött emberei épségével sem. A valóság természetesen ennél árnyaltabb volt...

concretebob.jpg

Sir Robert "Concrete Bob" MacAlpine

Tovább olvasom

Prágában a helyzet nem változatlan

A müncheni döntés az első Csehszlovák Köztársaság számára a gyakorlatilag a véget jelentette, és főleg a cseheket viselte meg, míg a kisebbségek (magyarok, németek, szlovákok, ruszinok) üdvözölték a bíráskodást. Az átalakuló állam területét ugyanis nemcsak igazságosnak mondható etnikai revízióval korrigálták (magyar esetben - a lengyelek egyszerűen elfoglalták a nekik kellő területeket), hanem a korábban már megígért, ám mégis elmaradt szlovák autonómia is megvalósult egy rövid időre. Hogy mennyire sokkolta a cseheket 1938. szeptember 29., arra példa Edvard Beneš, aki a második világháborús emigrációjának teljes idejét arra használta fel, hogy revizionálja Münchent, úgy, ahogy Magyarország szerette volna semmissé tenni Trianont. Maradva a felszínnél, az utca emberénél: Wettstein János, prágai követ igen szemléletesen festette le a közhangulatot egy, a Dísz térre küldött jelentésében.

Tovább olvasom

Versengés egy ex-belügyminiszter támogatásáért

Keresztes-Fischer Ferenc az emigrációban

Keresztes-Fischer Ferenc (1881-1948) a budapesti tudományegyetemen végzett jogi tanulmányokat. 1901-től Pécsen ügyvéd, a Pécsi Takarékpénztár Rt. jogtanácsosa. Az első világháborúban több fronton teljesített szolgálatot, amely elismeréseként több kitüntetést kapott. 1919-ben a szerbek által megszállt Pécsen az ellenforradalmi erők egyik szervezője. 1921-től Baranya vármegye és Pécs, 1925-től egyúttal Somogy vármegye főispánja. 1931. augusztus 24-től 1935. március 4-ig belügyminiszter előbb Károlyi Gyula, majd Gömbös Gyula kormányában, közben országgyűlési képviselő. 1936 januárjában felsőházi tag lett. Elnöke volt a Pénzintézeti Központnak. 1938. május 24-től 1944. március 22-ig ismét belügyminiszter az Imrédy-, Teleki-, Bárdossy-, majd a Kállay-kormányban, valamint többször is ideiglenesen ellátta a miniszterelnöki teendőket. Támogatta Teleki titkos és nyílt politikáját, részt vett a Nemzetpolitikai Szolgálat és a Tájékoztató Osztály munkájában, valamint az emigráns kormány tervének kidolgozásában is. A politikai rendőrséget közvetlenül ellenőrzése alatt tartotta, és személyesen irányította a bal- és jobboldali szélsőségesek (kommunisták, hungaristák) elleni fellépést.

keresztes-fischerferenc.jpg

Kereszter-Fischer Ferenc

Tovább olvasom

Miniszterelnök mundérban, avagy a megvezetett tábornok

Imrédy Béla - aki 1938 májusa és 1939 februárja között volt magyar miniszterelnök - neve és szerepe széles körben ismert. A kiváló pénzügyi szakembernek tartott politikus eleinte szociális reformokkal, később az I. zsidótörvénnyel és egyre hangsúlyosabb jobbratolódásával szerzett magának hírnevet, ez utóbbi vezetett lemondatásához is, amely után a szélsőjobboldali ellenzék vezére, és a Magyar Megújulás Pártja alapítója lett. Ellenfelei nagyszülei zsidó származását is felhozták ellene, részben ez vezetett lemondásához. Tagadhatatlan németbarátsága mellett szemben állt a nyilasokkal is, a németek pedig sokáig őt tekintették "szalonképes" vezetőnek az ország megszállása esetén. Ez végül nem valósult meg, így Imrédy 1944 augusztusában visszavonult a politikától. A háború végén amerikai fogságba esett, akik kiadták az új magyar vezetésnek. Fogsága alatt - az enyhítés vagy szabadulás reményében - részt vett a forint bevezetésének és az 1946-os gazdasági stabilizáció hátterének kidolgozásában, de végül halálra ítélték és 1946. februárjában kivégezték.

220px-imredybela.jpg

Imrédy Béla miniszterelnöki kinevezésekor

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása