Miniszterelnök mundérban, avagy a megvezetett tábornok

Imrédy Béla - aki 1938 májusa és 1939 februárja között volt magyar miniszterelnök - neve és szerepe széles körben ismert. A kiváló pénzügyi szakembernek tartott politikus eleinte szociális reformokkal, később az I. zsidótörvénnyel és egyre hangsúlyosabb jobbratolódásával szerzett magának hírnevet, ez utóbbi vezetett lemondatásához is, amely után a szélsőjobboldali ellenzék vezére, és a Magyar Megújulás Pártja alapítója lett. Ellenfelei nagyszülei zsidó származását is felhozták ellene, részben ez vezetett lemondásához. Tagadhatatlan németbarátsága mellett szemben állt a nyilasokkal is, a németek pedig sokáig őt tekintették "szalonképes" vezetőnek az ország megszállása esetén. Ez végül nem valósult meg, így Imrédy 1944 augusztusában visszavonult a politikától. A háború végén amerikai fogságba esett, akik kiadták az új magyar vezetésnek. Fogsága alatt - az enyhítés vagy szabadulás reményében - részt vett a forint bevezetésének és az 1946-os gazdasági stabilizáció hátterének kidolgozásában, de végül halálra ítélték és 1946. februárjában kivégezték.

Imrédy Béla miniszterelnöki kinevezésekor

Jelen posztban azonban nem Imrédy politikai vagy pénzügyi pályájáról, hanem életének egy alig ismert fejezetéről lesz szó, amikor ellenfelei minden áron igyekeztek száműzni őt a politikai életből, ám a volt miniszterelnök - a tiltás ellenére, parancsnokának bizalmával visszaélve - ezt az időszakot is karrierje, és új pártja építésével tudta tölteni. Az eset emellett kiválóan rávilágít arra, hogy a honvédtisztek, akiknek 1945-ig, a monarchiás hagyományokat követve szigorúan tilos volt a politizálás, kevés kivétellel igen esetlenül mozogtak a politikai szervezkedések és intrikák világában.

1940 nyarán, amikor sor került a Magyar Királyi Honvédség mozgósítására Románia ellen - a háborút végül a 2. bécsi döntéssel sikerült elkerülni - "jóakarói" elérték, hogy a bukott miniszterelnököt tartalékos főhadnagyként az 1. hadsereghez hívják be, egy alegység vonatparancsnokaként. Miután ez kitudódott, nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, a hadsereg szélsőjobboldali szimpátiával a legkevésbé sem vádolható parancsnoka, a volt honvédelmi miniszter kérésére új beosztásba helyezte Imrédyt, óhatatlanul is ellenségeket szerezve magának. Erre így emlékezett vissza a vezérezredes:

"A hadtestparancsnokság sóstói tartózkodása idején érdekes, és további életemre komoly következményekkel járó esemény történt. Levelet kaptam Rátz Jenő volt honvédelmi minisztertől. E levélben arra hívta fel a figyelmemet, hogy hadseregemhez mint »vonatparancsnokot« osztották be Imrédy Bélát, a volt miniszterelnököt. Véleménye szerint nem helyes az, hogy a volt miniszterelnök alárendelt beosztásban legyen. Arra kért, hogy rendeljem be a hadsereg-parancsnoksághoz, és ott parancsőrtisztként vagy valamely más beosztásban alkalmazzam, ami eddigi állásának és méltóságának jobban megfelel. Ezzel természetesen egyetértettem. Imrédy vonatparancsnoki beosztása nem azért történt, mintha rá mint vonattisztre lett volna szükség, hanem azért, hogy a kormányból kiesett emberen üssenek egyet. Mindenki úgy tudta, hogy Imrédy többek között azért távozott a miniszterelnöki székből, mert kiderítették, hogy nagyszülei részben nem árja származásúak. Haladéktalanul elrendeltem Imrédy hadseregparancsnokságnál történő beosztását. Az volt a különös, hogy éppen a jobboldali politikusok nem tulajdonítottak Imrédy származásának jelentőséget. Azt hirdették, hogy az egész támadás Imrédy ellen azoknak a köröknek a munkája, akik benne a radikális irány megtestesítőjét látták és féltették tőle a maguk hatalmát, és akik attól tartottak, hogy Imrédy az alkotmány felrúgásával diktatúrára törekszik. Én, nem politizálván nem tulajdonítottam jelentőséget ennek a politikai játéknak, és úgy gondoltam, hogy nem tartozik rám annak elbírálása, hogy e tekintetben kinek van igaza. Semmi közöm Imrédy származásához. Mint volt miniszterelnököt és a külügyi bizottság elnökét, nem hagyhattam a jelentéktelen vonatparancsnoki beosztásban. (...) Imrédy mint huszár százados a vezérkari osztályon dolgozott. Szemléimre többször magammal vittem, azzal a megfontolással, hogy a honvédségnek teszek szolgálatot azzal, ha egy ismert vezető politikusnak lehetőséget adok a honvédség életébe való betekintésre. Ezzel azt akartam elérni, hogy a parlamentben több tájékozott jó barátja legyen a honvédségnek. Úgy véltem, hogy a politikusok sokszor azért nem kezelték megértéssel a katonai kérdéseket, mert mindeddig nem volt alkalmuk, hogy közelebbről is megismerkedhessenek a honvédséggel. A magatartásomat figyelő politikusok ezt nem nézték jó szemmel, mert mint később értesültem, azt jelentették, a miniszterelnöknek és a kormányzónak, hogy sülve-főve együtt vagyok Imrédyvel. Titokban le is fényképeztek bennünket, és ezzel is azt óhajtották bizonyítani a kormányzó előtt, hogy híve vagyok Imrédynek. Azt beszélték, hogy az ebédnél addig nem foglalok helyet, amíg Imrédy meg nem érkezik. Imrédy ül az asztalfőn minden alkalommal. Ez természetesen nem volt igaz. Én Imrédyre az ebédnél sohasem vártam, s az asztalfőn is én ültem. Ezeket a pletykákat megakadályozni nem lehetett, annál kevésbé, mert akkor még nem is tudtam róluk." [1]

A volt miniszterelnök ügyében Nagy vezérezredest kormányzói kihallgatásra is rendelték, ahol utasításba kapta, hogy akadályozza meg Imrédy agitációját. A hadseregparancsnok helyzetét tovább bonyolította, hogy a parancsnokságon szolgált Kunder Antal (1900-1968) volt iparügyi miniszter, aki 1944-ben, a Sztójay-kormányban ismét miniszterséget vállalt.

Nagy vezérezredes bevonulása Marosvásárhelyre 1940. szeptember 10-én.

"Az volt a meggyőződésem, hogy csupán Imrédy ellenségei terjesztették róla ezt a hírt. Arról nem tudtam, hogy Imrédy Kunderrel külön hivatalos utak alkalmával , polgári körökbe is, híveket igyekszik szerezni magának, hogy megkezdje annak a politikai pártank szervezését, amely később mint Magyar Megújulás Pártja szerepelt, és amelynek egyik oszlopos tagja éppen az a Rátz Jenő, volt honvédelmi miniszter lett, aki Imrédy beosztása ügyében nálam interveniált. Később tudtam meg, hogy Imrédynek ez a tevékenysége volt az én nyugdíjazásomnak egyik oka, mert úgy állították be a kormányzó előtt, hogy elősegítem Imrédy politikai szervezkedését és mint hadseregparancsnok, nem gördítek akadályokat elé." [2]

Nagy Vilmost 1941 tavaszán valóban nyugállományba helyezték, de 1942 őszén honvédelmi miniszterré nevezték ki. Bár a politika területén ekkor is idegenül mozgott, rengeteget tett a munkaszolgálatosok életkörülményeinek javításáért, ami miatt 1944-ben a nyilasok le is tartóztatták. A háború után nem sokkal az új rend nem kívánatos elemnek nyilvánította, sokáig alkalmi munkákból tartotta el magát. Tevékenységét a Jad Vasem Intézet 1965-ben Világ Igaza kitüntetéssel ismerte el.