A XX. század folyamán az Egyesült Államok sokszor tekintett saját hátsó udvaraként Latin-Amerikára, a latin-amerikaiak pedig gyakran gondoltak úgy Észak-Amerikára, mint az őket elnyomó és megnyomorító kolosszusra. Ennek a nem túl kiegyenlített viszonynak a gyökerei nagyjából a XIX. század végére nyúlnak vissza, és szoros kapcsolatban vannak a Kuba és az Egyesült Államok XIX. század végi viszonyával is.

A a XIX. század minden szempontból az Egyesült Államok gyarapodását hozta: szépen behúzták az indiánoktól a még megmaradt földeket, közben bevásároltak a franciáktól, oroszoktól, illetve szereztek területeket a mexikóiaktól is.

Amerika szépen kigömbölyödött
Forrás

A területi gyarapodással egy időben a fiatal állam gazdasága is egyre jobban pöfögött, nagyvállalatai egyre erősebbek és hatalmasabbak lettek.

Az egyre több hatalommal bíró nagyvállalatok érdekeit a politikának is figyelembe kellett vennie
Forrás

Spanyolországról viszont, hmm… hát nem nem nagyon tudunk hasonlóakat mondani. A század elején elvesztették szinte az összes dél-amerikai gyarmatukat, és a anyaországi politika sem mutatott különösebb stabilitást.

Ennél nagyobb egységet is mutatott már Spanyolország
Forrás

Az előző kép egyébként az 1873-as első köztársaság idejéből származik, amikor, ahogy látható is, volt némi vita és civakodás az ország politikai jövőjéről. Ami azonban a mi szempontunkból még ennél is érdekesebb, hogy szintén ekkoriban folyt a még Spanyolországhoz tartozó Kuba első függetlenségi háborúja, az 1868-ban kezdődött tíz éves háború.

A spanyoloknak ezúttal még sikerült megőrizniük a Kuba feletti irányítást…
Forrás

…innentől kezdve a kubaiak viszont már folyamatosan próbálkoztak, hogy végre – a többi egykori spanyol gyarmathoz hasonlóan – ők is függetlenek lehessenek. Az utolsó ilyen próbálkozás 1895-ben indult a költő José Martí vezetésével.

José Martíból később a kubai köztársaság nagy hőse lett
Forrás

 Az izmait próbálgató fiatal Amerikai Egyesült Államok földrésszel kapcsolatos politikáját ekkoriban alapvetően az 1823-as Monroe-doktrína határozta meg. Ez tulajdonképpen eleinte azt a célt szolgálta, hogy Latin-Amerika függetlenedését követően az Egyesült Államok az európai hatalmak esetleges restaurációs törekvéseit meggátolja a kontinensen, a függetlenségi harcok után kialakult status quót viszont nem kívánta megbolygatni. Idővel azonban az amerikaiak a doktrína értelmében és a saját biztonságuk megőrzése érdekében egyre többször avatkoztak be a szomszédos államok ügyeibe.

Ráadásul Kubát az amerikaiak már korábban kinézték maguknak. Az 1825 és 1829 között az elnöki széket elfoglaló John Quincy Adams például ezt mondta a karibi szigetországról:

„...a politikának is megvannak a maga gravitációs törvényei, s Kuba, ahogy elszakad Spanyolországtól, szükségszerűen az Egyesült Államokhoz fog kapcsolódni; ahogy az érett gyümölcs leesik a fáról, úgy fog Kuba is az USA ölébe pottyanni. […] Ezek a szigetek [ti. Kuba és Puerto Rico] elhelyezkedésüknél fogva az észak-amerikai kontinens természetes tartozékai, egyikük pedig, Kuba szigete, amely a mi partjaink közelében terül el, számos okból rendkívüli jelentőségű lett államszövetségünk politikai és kereskedelmi érdekei számára […] nincs egyetlen külföldi terület sem, amelyet össze lehetne hasonlítani vele, és e szigettel való kapcsolatainknak csaknem ugyanolyanokká kell válniuk, amilyenek egyes államainkat egymáshoz fűzik […] Ha gondolatban áttekintjük a legközelebbi ötven év eseményeinek várható menetét, szinte ellenállhatatlanul alakul ki bennünk az a meggyőződés, hogy Kubának szövetségi köztársaságunkkal való egyesítése elkerülhetetlen lesz szövetségünk fennmaradása és épségének megőrzése szempontjából.”
(Lénárt)

 Ahogy az idézet is mutatja, az Egyesült Államoknak komoly üzleti érdekeltségei voltak Kubában, amelyek egyre jobban sérültek az előbb említett, 1895-ben kirobbant, majd egyre jobban elhúzódó és bizonytalan kimenetelű konfliktussal. Az amerikai üzleti körök pedig, ahogy a karikatúra is mutatta, ott már ott álltak a politikusok mögött, és a kieső nyereségük miatt egyre elégedetlenebbek voltak. A céljuk viszont nem a háború kiterjesztése volt, hanem a konfliktus mihamarabbi megoldása, hogy ezáltal veszteségeiknek végre vége szakadjon. Az amerikai közvélemény viszont meglehetősen spanyolellenes volt, köszönhetően többek között a szenzációhajhász lapok hatásvadász címeinek.

Az amerikai közvélemény így látta a problémát
Forrás

Ennek ellenére az elnök, William McKinley sem nagyon akart háborút, inkább diplomáciai úton szerette volna kezelni a konfliktust. A spanyolok viszont nem voltak túl nyitottak a béketárgyalásokra.

A spanyolok így látták a problémát
Forrás

Az elnök végül egy hadihajót küldött Havannában az ottani amerikai állampolgárok és az amerikai üzleti érdekek védelmére. A város kikötőjében állomásozó hajó viszont máig tisztázatlan körülmények között felrobbant és elsüllyedt.

Az 1898. február 15-én elsüllyed USS Maine
Forrás

Ezt követően az amerikai közvélemény végképp háborús hangulatba hajszolta magát.

A New York-i sajtó elég egyértelműen háborúpárti lett
Forrás

Bár az elnök továbbra is ellenezte a háborút, nézeteivel lassacskán egyedül maradt, végül pedig már ő maga kért felhatalmazást a katonai beavatkozásra. A kongresszus ezt meg is adta nekik, ám az erről szóló határozatot kiegészítették az úgynevezett Teller-cikkellyel, amely biztosítani kívánta, hogy az Egyesült Államok nem fogja annektálni a területeket a háború elültével.

A kubai nép függetlenségének elismeréséről szóló közös határozat, amely követeli, hogy a spanyol kormány mondjon le Kuba szigete felett gyakorolt fennhatóságáról és kormányzatáról, és vonja vissza szárazföldi, illetve tengeri erőit Kubáról és a kubai vizekről, valamint utasítja az Egyesült Államok elnökét, hogy az Egyesült Államok szárazföldi és tengeri erőit használva szerezzen érvényt a jelen határozatnak.

[…] a Kuba szigetén, a határunk közelében több mint három éve uralkodó iszonyatos körülmények súlyosan megsértették az Egyesült Államok népének jóérzését, meggyalázták a keresztény civilizációt, és eközben egy, az Egyesült Államokhoz tartozó és Havanna kikötőjében baráti látogatáson tartózkodó csatahajó, valamint vele együtt kétszázhatvanhat főnyi tiszt és legénység pusztulásához vezetettek, és ezért már teljességgel tűrhetetlenné váltak.

[…]

Éppen ezért az Amerikai Egyesült Államok kongresszusában összehívott szenátusa és képviselőháza elhatározta, hogy Először: Kuba szigetének lakói szabadok, illetve függetlenek és a jognál fogva annak is kell lenniük.

Másodszor: Az Amerikai Egyesült Államok feladata, hogy követelje, és az Egyesült Államok Kormánya ezennel követeli is, hogy a Spanyol Kormány azonnal mondjon le a Kuba szigetén gyakorolt  hatalmáról és kormányzatáról, szárazföldi és haditengerészeti erőit pedig vonja vissza Kubáról és a Kuba vizeiről.

Harmadszor. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke legyen utasítva és felhatalmazva, hogy használja az Egyesült Államok teljes szárazföldi és tengeri erejét, a tagállamok nemzetőrségét pedig az Egyesült Államok szolgálatába hívja olyan mértékig, amennyire az szükséges ahhoz, hogy ezeknek a rendelkezéseknek érvényt szerezzen.

Negyedszer. Az Egyesült Államok ezennel tagadja, hogy bármilyen hajlandósága vagy szándéka lenne, hogy felségjogot, illetékességet vagy ellenőrzést gyakoroljon az említett szigetek felett, kivéve ezek pacifikációját, valamint kijelenti, hogy eltökélt szándéka, hogy ennek megtörténtével a sziget kormányzatát és irányítását annak népére hagyja.
(James R. Arnold)

Érdekes megfigyelni, hogy a kiegészítés csak Kubára vonatkozott: más térségbeli spanyol gyarmatokra (a Fülöp-szigetekre, Puerto Ricóra, Guamra) viszont nem. A gyorsan véget érő, és teljes amerikai sikerrel záruló háború után ezeket a területeket lényegében be is olvasztotta az Egyesült Államok. Az antiimperialista érzületre is alapozó Teller-cikkely miatt viszont Kubával nem lehetett ugyanezt eljátszani, úgyhogy erre valami mást kellett kitalálni. A sziget előbb amerikai protektorátus lett, majd 1902-ben saját kormányt alakíthatott. Az amerikaiak önképe viszont a sikeres háborúval kezdett megváltozni. Sokan már nem ódzkodtak annyira a terjeszkedéstől és a gyarmatszerzéstől.

Amerika a világhatalommal kacérkodik
Forrás

Így aztán a politikai élet imperializmuspárti része próbálta az inkább antiimperialista Teller-cikkely is visszacsinálni valahogy. Végül sikerült kikényszeríteniük, hogy az új kubai alkotmánynak része legyen egy másik amerikai törvénycikk, a Platt-cikkely is.

Az ezernyolcszáz-kilencvennyolc április 20-án elfogadott Együttes Határozatban foglaltak teljesítése érdekében, amely „A kubai nép függetlenségének elismerése érdekében” címet viselte, s amely követelte, hogy Spanyolország Kormánya mondjon le fennhatóságáról és a kormányzásáról Kuba Szigetén, és vonja ki szárazföldi és tengeri haderejét Kubából és Kuba vizeiről, és utasította Elnökét, hogy az Egyesült Államok szárazföldi és tengeri haderejének alkalmazásával juttassa érvényre ezeket a határozatokat, s az Elnök ezen okmány által felhatalmazást nyert arra, hogy az említett Sziget Kormányzását és irányítását saját népére bízza, mihelyt azon a Szigeten Kormány jön létre egy olyan Alkotmány alapján, melyben – annak részeként vagy egy ahhoz csatolt rendelkezésben – meghatározásra kerülnek a Kuba és az Egyesült Államok között a jövőben fenntartandó kapcsolatok, melyek lényegében a következők:
I.
Kuba Kormánya nem köt a jövőben semmilyen idegen Hatalommal vagy Hatalmakkal olyan Szerződést vagy más egyezményt, amely Kuba függetlenségét csorbíthatja vagy függetlenségének csorbítását célozza, sem olyat, mely valami módon idegen Hatalmat vagy Hatalmakat felhatalmazna arra vagy számukra engedélyezné, hogy gyarmatosítás révén hadi, illetve tengerészeti célra vagy egyéb módon az említett Sziget területének bármely darabját elfoglalhassa vagy afelett ellenőrzést gyakorolhasson.
II.
Az említett Kormány nem vállal, illetve nem halmoz fel olyan államadósságot, amely kamatainak fizetésére és végső törlesztésére – a Kormány folyó kiadásainak teljesítését követően – elégtelennek minősüljenek szokásos bevételei.
III.
Kuba Kormánya beleegyezik abba, hogy az Egyesült Államok élhet az intervenció jogával Kuba függetlenségének megőrzése, egy – az élet, a tulajdon és az egyéni szabadság védelmére alkalmas – Kormány fenntartása, valamint azon kötelezettségek teljesítése végett, melyek a Párizsi Szerződés értelmében Kubára vonatkozólag az Egyesült Államokra hárulnak, és amelyeket most Kuba Kormányának kell magára vállalnia és teljesítenie.
IV.
Hogy minden intézkedés, amelyet az Egyesült Államok Kubában a katonai megszállás idején hozott érvényesnek tekintessék és jogerőre emelkedjen, és minden belőlük fakadó törvényesen szerzett jog fenntartassék és megvédelmeztessék.
V.
Hogy Kuba Kormánya teljesíti, és amennyiben szükséges, végrehajtja a már elkészült terveket és az újabbakat – amelyekről a felek kölcsönösen fognak megállapodni – a Sziget lakossága egészségügyi ellátásának megszervezése érdekében, abból a célból, hogy elkerüljék a járványok és fertőző betegségek kialakulását, megoltalmazva így Kuba népét és kereskedelmét csakúgy, mint az Egyesült Államok déli kikötőinek kereskedelmét és népét.
VI.
Hogy Isla de Pinos nem kerül be Kubának az Alkotmány által javasolt határai közé, így tulajdonjogának rendezése egy jövőbeni Szerződésre marad.
VII.
Hogy az Egyesült Államok számára megteremtődjenek a feltételek Kuba függetlenségének megőrzésére és népének megóvására csakúgy, mint saját védelmére, Kuba Kormánya eladja vagy bérbe adja az Egyesült Államoknak a szénfelvevő, illetve tengerészeti állomások létesítéséhez szükséges földeket, bizonyos meghatározott helyeken, melyek az Egyesült Államok Elnökével egyeztetve kerülnek majd kijelölésre.
VIII.
Hogy a jövőbeni nagyobb biztonság érdekében Kuba Kormánya az előző rendelkezéseket egy, az Egyesült Államokkal kötendő Állandó Szerződésben rögzíti.
(Panyi Krisztina fordítása – Aetas)

Ez az amerikai–kubai kapcsolatokat 1934-ig meghatározó szerződés tehát egyértelmű amerikai dominanciát hozott magával. Többek között a cikkely VII. pontjának köszönhető, hogy az Egyesült Államoknak máig katonai bázisa lehet Guantanamón.

Az amerikaiak egy része hajlott arra, hogy pozitív színben lássa az Egyesült Államok sziget fölötti atyáskodását

Forrás

Persze sokaknak nem tetszett, hogy a hirtelen felbátorodott Egyesült Államok rögtön a világ csendőrének kezdte képzelni magát.

A spanyol–amerikai háborúban is harcoló Theodore Roosevelt már nem csak a szomszédban akart rendet tenni

Forrás

A kubaiak sem feltétlenül ugráltak örömükben az újféle „függetlenség” után.

Forrás

És ahogy azt már tudjuk, az amerikai elnyomás elleni harc Kubában végül a század további részében is meghatározó maradt.

Forrás

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is!

Felhasznált irodalom

Dokumentumok az 1898. évi spanyol–amerikai háború történetéből. Platt-cikkely (ford. Panyi Krisztina). Aetas, 1998/4.

James R. Arnold – Roberta Wiener: Understanding US Military Confilcts through Primary Sources. ABC-CLIO, Santa Barbara, 2016.

Lénárt András: Latin-Amerika a Monroe-doktrína (1823–2013) árnyékában. Orpheus Noster, 2016/4.

Zelei Dávid: Miért sokkolt 1898? Egy gondolati kataklizma nyomában. Lazarillo.