A müncheni döntés az első Csehszlovák Köztársaság számára a gyakorlatilag a véget jelentette, és főleg a cseheket viselte meg, míg a kisebbségek (magyarok, németek, szlovákok, ruszinok) üdvözölték a bíráskodást. Az átalakuló állam területét ugyanis nemcsak igazságosnak mondható etnikai revízióval korrigálták (magyar esetben - a lengyelek egyszerűen elfoglalták a nekik kellő területeket), hanem a korábban már megígért, ám mégis elmaradt szlovák autonómia is megvalósult egy rövid időre. Hogy mennyire sokkolta a cseheket 1938. szeptember 29., arra példa Edvard Beneš, aki a második világháborús emigrációjának teljes idejét arra használta fel, hogy revizionálja Münchent, úgy, ahogy Magyarország szerette volna semmissé tenni Trianont. Maradva a felszínnél, az utca emberénél: Wettstein János, prágai követ igen szemléletesen festette le a közhangulatot egy, a Dísz térre küldött jelentésében.

Wettstein János (1887-1972) 1933-ban lett kinevezve a csehszlovák fővárosba, mint a magyar diplomáciai misszió vezetője, követi beosztásban. Itt egészen 1939 volt kiküldetésben, majd ebben az évben került Bernbe, ahol a világháború alatt szintén követi minőségben képviselte a magyar érdekeket Svájcban. Végül a harcok végeztével itt is maradt, és emigrációban töltötte életének hátralevő részét. Korábban Wettstein már keltett feltűnést, és pár éve is lehetett találkozni a nevével: fiatal diplomataként az első világháborút lezáró párizsi béketárgyalásokon ugyanis részt vett, mint a magyar delegáció kísérője, és az ottani eseményekről naplót is vezetett, amely kiadásra került. Hogy a későbbiekben írt-e naplót, arról egyelőre nincsenek ismereteink, viszont az 1938. október 17-én keltezett jelentése nagyon szemléletesen, gunyoros hangnemben, mintegy pamflet festi le a cseh közhangulatot.

A prágai Óvárosi tér egy csendes 1938-as napon - forrás: Fortepan, 15673

Maga a müncheni döntés a főleg csehek alapította államot rombolta szét. Ugyan az 1917-es clevelandi és a 1918-as pittsburghi szerződés alapján a csehek és szlovákok föderatív államának, minimum szlovák autonómiának kellett volna megvalósulnia, mégis hamarosan a szlovákok háttérbe szorításával egy Prágából irányított, centralizált állam jött létre, ahol a csehszlovakizmus elmélete csak arra volt jó, hogy az csehek és szlovákok számaránya nagyobb legyen a kisebbségekétől. Mindeközben rejtett módon a nemzetiségek elnyomását is támogatta a kormány (pl.: német gazdasági egységek háttérbe szorítása, cseh légionáriusok letelepítése magyar és szlovák területen, csehek hivatali pozícióhoz juttatása szlovákokkal szemben, zsidó nemzetiségi kategória a népszámlálásokon - hogy az asszimilált zsidóságot a magyarságról leválasszák). Nem csoda, hogy a kisebbségi problémák miatt hamarosan forróvá vált a helyzet, amelyet végül a Harmadik Birodalom használt ki céljainak eléréséhez. Az egyszerű, hétköznapi cseh ember azonban a kritikus őszi napok idején csaz azt érzékelte, hogy az "alapító atyák" által létrehozott állam darabjaira hullik. Erről így ír Wettstein János:

„Megvalósult nemzeti álmainak zenitjéről a mindenkitől való elhagyatottság nadírjába zuhant cseh nép, történelmének kétségtelenül legnagyobb tragédiája fölött csodálatos gyorsasággal tért napirendre, és vonja le az eddigi politikai életét egészen átformáló konzekvenciákat.

Az úgy világnézeti, mint szláv testvériességi alapon Moszkva segítségében bízó itteni kommunista tömegek megmozdulása, egy annak idején sikerül kalandor politika révén felvetődött legionisták vezetése alatt álló hadsereg hősködése stb. mind elmaradtak. – A végzetes francia-angol démarche átnyújtásának napján pár ezer főnyi tömeg vonult fel a Hradzsinba, ahol többek között Benesné női becsületébe is vágó durva ordítással vezette le hazafiúi elkeseredését és Syrový azon őszinte kijelentésére, hogy miután a szövetségesek elhagyták őket, nem lehet semmit sem tenni, ebbe belenyugodott és hazament. – Ez volt a cseh tragédia egyetlen drámai mozzanata. [...]

A "női becsületében megsértett" Hana Benešová (1885-1974) - forrás: www.xantypa.cz

A tömeg hangulata csodálatosan nyugodt, szinte megelégedett. A leszerelt tartalékos tisztek büszkén parádéznak a front porát nem látott egyenruháikban. Szinte fellélegezett mindenki, hogy ha el is veszett az ország nagy része, de legalább nem is kellett ezért senkinek meghalnia.

Ezt a hangulatot mással bajosan lehet magyarázni, mint hogy ez a nemzetileg ugyan türelmetlen, de lelke mélyén szerény kispolgár nép most örül, hogy néhány nagyravágyó vezetője által reá erőszakolt nagyhatalmi ambícióktól sikerült megszabadulnia és visszatérhet a természetének megfelelő szerény keretek közé. Hogy végre leveheti a frakkot, melyben sohasem érezte jól magát és megint ingujjban vacsorázhat, ami olyan jól esik.

A Németország ellen, a müncheni diktátumot követőleg, érthető módon keletkezett elkeseredésnek rövid pár nap múlva már alig volt nyoma. Általánossá vált az a meggyőződés, hogy miután a németellenes politika ilyen csúfosan csődöt mondott, most már legfőbb ideje, hogy minden neheztelést félre téve, őszinte németbarát politikát csináljanak. A józan belátáson kívül ennek a fordulatnak kialakulását nagyban elősegítette az Angliára való neheztelés és a Franciaország ellen való elkeseredés. Utóbbival a szószegő iránt való megvetés is párosul. [...]

A zsidóságot régóta sújtó átok: ha valahol csődöt mond egy irányzat, akkor rajta verik el a port és pedig többnyire megérdemelten. Magában a cseh népben a zsidóság iránt sohasem voltak szimpátiák, amiben a csehszlovák állam megalakulása óta sem következett be változás. A zsidóság ugyanis a cseh nemzeti forradalomban nem vett részt, hanem csak a szociális forradalomnak gyümölcseit igyekezett learatni. Ennélfogva a cseh nacionalista tömegekkel sohasem tudott benső kapcsolatot teremteni. Az említett tömegekben lappangó antiszemitizmust mindinkább a földszintre hozták az úgy Németországból, mint Ausztriából ide özönlött emigránsok. Ennek az antiszemitizmusnak megnyilvánulását eddig a szabadkőművességnek a vezető körökre bírt nagy befolyása akadályozta. Mivel azonban a vakolók szolidaritása is csütörtököt mondott, az ere való tekintetek is hatályukat vesztették."

Wettstein kárörvendően ír a szomszédos állam tragédiájáról, ez nem csoda, hiszen a Monarchia és a szent istváni Magyarország szétverőjének a két világháború között Edvard Benešt tartották (nem alaptalanul), aki előbb külügyminiszter, majd államelnöki pozícióban működött Csehszlovákiában. Az ellenérzés akkora volt, hogy Bethlen István miniszterelnök kijelentette, hogy egy lábát sem hajlandó betenni csehszlovák területre. Érthető tehát Wettstein reakciója a látottakra. Más is kitűnik azonban az írásból, ami szintén nem lehetett ismeretlen még a Monarchiában felcseperedő diplomatának. Ez pedig a cseh mentalitás volt, amelyet szemléletesen ír le: a csehek ugyanis már hozzászoktak ahhoz, hogy nem élnek független államban, az pedig, hogy ki áll fölöttük, szinte már nem is volt lényeges. A katonák természetesen védeni akarták fegyverrel is az államhatárokat, azonban ez nem történt meg: sokan közülük később ezért is szöktek külföldre, hogy emigráns egységekben küzdhessenek meg a németekkel.

1938 eseményei még mindig ott vannak a cseh köztudatban, példa erre a népszerű cseh énekes, Daniel Landa szerzeménye is

A csalódottság másik forrása Franciaország és Nagy-Britannia vélt árulása. Utóbbi nem állt szerződésben Csehszlovákiával, de előbbivel szövetséget kötöttek 1935-ben, arra az esetre, ha Csehszlovákia agresszió áldozatává válna. Ennek kiegészítéseként Csehszlovákia szerződést kötött a Szovjetunióval is, azonban a beavatkozást a franciáktól tették függővé, így 1938-ban a Vörös Hadsereg nem mozdult, nem mozdulhatott. Ezért a cseh közvélemény a szovjeteket nem is tekintette bűnbaknak. Belső bűnbakok is lettek persze: a korabeli korszellem a zsidók és szabadkőművesek háttérműködését látta minden negatív cselekmény mögött - főként igaz volt ez Magyarországra. Az alapvetően humanista beállítottságú első köztársaság bukása után pedig "elverték a port" a zsidókon az egyszerű emberek megnyilvánulásaikkal. Atrocitásokra nem került sor, de az új "szakértői" kormányzat - élén Jan Syrový tábornokkal egyre inkább próbált megegyezni a Harmadik Birodalommal a maradék állam megőrzése érdekében, és ennek köszönhetően megjelentek restriktív, antiszemita intézkedések. Csehszlovákia azonban így sem tudott megfelelni Hitlernek, maga a német diktátor már csak az alkalmas időpontot várt, hogy leszámolhasson szomszédjával. Ez végül 1939 márciusában meg is történt.

Forrás:

MNL OL K63 63. csomó 7. tétel: 3750/pol-1938 - 1938. október 17.: Wettstein János jelentése a cseh hangulatról

Felhasznált irodalom:

Gulyás László: A Horthy rendszer külpolitikája 1. - Az első évek 1919-1924, Attraktor Kiadó, Máriabesnyő-Gödöllő, 2012

Majoros István-Ormos Mária: Európa a nemzetközi küzdőtéren, Osiris Kiadó, Budapest, 2003

Palotás Emil: Kelet-Európa története a 20. század első felében, Osiris Kiadó, Budapest, 2003

Wettstein János: A Magyar Békeküldöttség politikai naplója: www.rubicon.hu/magyar/oldalak/wettstein_janos_a_magyar_bekekuldottseg_politikai_naploja