Napi történelmi forrás

Egy éles nyelvű magyar diplomata

Szerző: Miklós Dániel

Barcza György 1927 és 1938 között látta el Magyarország vatikáni képviseletét, majd ezt követően három évig volt londoni követ. Teleki Pál öngyilkossága és a délvidéki hadművelet után Nagy-Britannia megszakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot, így Barcza kiküldetése is véget ért. Budapestre érve kérte a nyugdíjazását, ezzel kívánt tiltakozni a feltétlen németbarát külpolitikai irányvonal ellen. Ugyan állásban már „nem maradt,” viszont naplóját tovább írta, ahol (bízva a szerző igazmondásában) gyakran igen vitriolos, illetve vitázó módon írt a magyar politikusokról vagy a háborús bel- és külpolitikáról. Ez a kritikus látásmód Barcza emlékirataiban is megjelent. 582561.jpg

A kép forrása: Romsics Ignác: A bácskai bevonulás. In.: Népszabadság, 2011. 04. 09.

Tovább olvasom

Söpörjük ki a fasiszta szemetet! – A politikai rendőrség könyvrazziája 1945-ben

Szerző: Fóris Ákos

Az 1945. január 20-án aláírt moszkvai fegyverszüneti egyezmény – az egyezmény 16. pontjára vonatkozó – E/ melléklete a magyar kormányt kötelezte, hogy

„a rádió, távíró és posta összeköttetést, levelezést, sifrírozott levelezést és futárszolgálatot, valamint a Magyarország területén lévő külföldi követségekkel, küldöttségekkel és konzulátusokkal való összeköttetést azon előírás szerint valósítja meg, amelyet a Szövetséges (Szovjet) Főparancsnokság határoz meg.”

ntf2.jpg

A kép forrása: 

www.csorbagyozo.hu

Tovább olvasom

„This war was not made in Germany; but „Made in Germany” is the cause of it.”

„A [világ]háború  nem Németország terméke volt, de a „német termék” a háború okozója." – talán a legjobban így fordítható a címben található szöveg, amely egy amerikai újság hasábjain jelent meg az első világégés alatt.

1887. augusztus 23-án Nagy-Britanniában jogerőre emelkedett az a törvény (Merchandise Marks Act), amely kötelezte a német ipari termékek gyártóit, hogy áruikat a származási országot jelölő Made in Germany bélyegzővel lássák el. A britek a törvénnyel először a német termékek negatív színben való feltüntetését akarták elérni, de a valóságban pont ellentétes hatást értek el: reklámot csináltak a német gyártóknak. A Made in Germany jelzéssel ellátott áruk a minőségi termékek védjegyévé váltak, a kereslet pedig Angliában is fokozódott irántuk.

200904240641v_b1526_1896_edited-1.jpg

Made in Germany bélyegző 1896-ból. Forrás: http://www.steinmarks.co.uk/

Tovább olvasom

Egy felemelkedő új hatalom önképe

Egy japán térkép az első világháború idejéből

Az első világháború előestéjére a legtöbb mai távol-keleti ország az európai nagyhatalmak és az Egyesült-Államok befolyása alatt állt. Ezek között akadtak olyanok, akik a nyugati országok tényleges gyarmatainak számítottak, míg másokat – például Kínát – egyoldalú szerződések sorával lényegében félgyarmati sorba kényszerítettek.

A nyugatiak ezeknek az alávetett országoknak a lakóit az afrikaiakhoz, indiánokhoz vagy más nem fehér népcsoportokhoz hasonlóan nem nézték túl sokba, és a korban divatos szociáldarwinista elképzeléseknek megfelelően alsóbbrendű, barbár, civilizálásra szoruló fajok tagjainak gondolták őket. Mindemellett tartottak is tőlük, attól félve, hogy a keleti barbár népek áradata egyszer maga alá temetheti a nyugati civilizációt. Az orosz anarchista, Mihail Bakunyin arra figyelmeztetett, hogy 

Mivel az ázsiaiak száma százmilliókra rúg [a legvalószínűbb végeredmény] az lesz, hogy a ma még mozdulatlan ázsiai világ feléled, és megint lerohanja Európát.

A kínai Birodalmi Tengeri Vámhivatal vezetője, Sir Robert Hart szerint pedig

Az, hogy a jövőben meg kell küzdeni a „sárga” kérdéssel – talán egy „sárga vésszel” –, olyan bizonyos, mint az, hogy holnap fel fog kelni a nap.

A nyugati világ ilyen típusú félelmeit csak tovább erősíthette, hogy akadt egy olyan keleti ország, amelynek sikerült elkerülnie a gyarmatosító hatalmak túlzott befolyását, és igen rövid időn belül sikerül felzárkóznia az ő technikai-katonai-gazdasági fejlettségi szintjükhöz. Ez az ország Japán volt, amely 1868 után bevezetett reformjai révén a XX. század első felére minden tekintetben megdöbbentő mértékű fejlődésen és modernizáción ment keresztül. 1903-ban Kuropatkin orosz hadügyminiszter már a következőképpen nyilatkozott róluk:

Meglepődtem a fejlődés magas színvonalán […] kétségtelen, hogy a lakosság kulturális téren olyan fejlett, mint az oroszok […] egészében véve Japán hadserege meglepően hatékony haderőnek tűnt a számomra.

A nyugatiak már akkor megrettentek, amikor a hozzájuk hasonlóan gyarmati igényekkel fellépő Japán 1895-ben legyőzte Kínát. De ez csak a kezdet volt, hiszen nem sokkal később, az 1904 és 1905 között tartó orosz–japán háborúban a keleti országnak már egy klasszikus európai nagyhatalmat is sikerült térdre kényszerítenie, ami a nyugati világ számára világosan jelezte, hogy kelet feletti dominanciája lassan a végéhez közeledik, és a világ feletti hegemóniájuknak hamarosan új kihívókkal kell szembenéznie.

Eredményeikkel, országuk felemelkedésével maguk a japánok is tisztában voltak. Ennek ékes bizonyítéka az alábbi, 1914-ből származó térkép, ahol Japánt az európai térképészek szokásos gyakorlatától eltérően nem a glóbusz keleti szélén ábrázolták, hanem a világ középpontjába helyezték.

japan_1914.jpgSaikin Sekai Zu (Legújabb világtérkép), Shou Hisou térképe.
Forrás: University of Texas Libraries, http://www.lib.utexas.edu/maps/historical/japan_world_map_1914.jpg

 

 Némi kontrasztként álljon itt egy szintén ebből a korszakból származó kínai térkép:

china.jpgForrás: Imperial War Museums, http://www.iwm.org.uk/collections/item/object/31588
© IWM (Art.IWM PST 13587)

 


 A szövegben szereplő idézetek forrása: Niall Fergusson: A világ háborúja. Budapest, Scolar Kiadó, 2006.

 

Legendák és a valóság Rákosiról

Rákosi Mátyás az 1945 és 1956 közötti magyar történelem legfontosabb személye. A második világháborút követő átmeneti időszakban szovjet segítséggel "leszalámizta" a demokratikus pártokat, majd az 1948 és 1953 közötti sztálini típusú kommunista diktatúrának vezetője. Bár 1953-ban, Sztálin halála után hatalma megrendült, az 1956-os forradalomig megkérdőjelezhetetlen tényező maradt a magyar politikai életben.

A személyi kultusz, amelyet a diktátor kiépített, igencsak "megszépített" életrajzot kölcsönzött számára. Emiatt Rákosiról rengeteg legenda terjedt el, amelyek több-kevesebb valóságalappal rendelkeznek. Az egyik leghíresebb legenda Rákosi legismertebb, 1947-ben készült fényképéhez fűződik, amelyen az (ekkor még csak) pártelnök egy búzatábla közepén enyhén mosolyog.

rakosi.jpg

(http://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index1804.html)

Bauer Sándor fényképe azonban nagyfokú retusáláson ment keresztül. Eltüntették Rákosi zakójáról a Kommunista Párt akkori jelvényét és a háttérben dolgozó munkásokat. Azonban a legnagyobb változtatások mégsem ezek a "javítások" lehettek, hanem Rákosi retusált bal keze, hiszen állítólag a fotó készítésekor éppen a "kisdolgát" végezte a búzatáblában. A mai napig viták folynak arról, hogy vajon mi is szerepelhetett az eredeti képen.

Két kevésbé ismert esemény jól tükrözi Rákosi kapcsolatát az 1945-ös választásokat megnyerő Kisgazdapárttal. 1946 szeptemberében rendezte meg az FKgP az Országos Parasztnapokat, amely rendezvény egyfajta válasz volt a kommunisták tömeggyűléseire. A fő gyűlésen mintegy félmilliós tömeg gyűlt össze a Hősök Terén, a díszvendégek között pedig a pártvezetők is jelen voltak. Amikor a gyűlés végén felcsendült a Himnusz, azt Rákosi egykedvűen, zsebre tett kézzel, cigarettázva hallgatta. Nagy Ferenc miniszterelnök visszaemlékezéseiben arról ír hogy egy sorfalat álló, kaszát tartó parasztlegény ordított rá a Kommunista Párt vezetőjére, hogy dobja el a cigarettáját, míg a Szövetséges Ellenőrző Bizottság brit missziójának jelentése szerint a tömeg utasította rendre Rákosit. Nem tudjuk biztosan, hogy a két verzió közül melyik az igaz, de Rákosi nem felejtette el az incidenst, és meg is jegyezte Tildy Zoltán kisgazda köztársasági elnöknek, hogy az MKP a továbbiakban nem tűri el a hasonló tömegrendezvényeket.

Varga Béla balatonboglári plébános, a Nemzetgyűlés akkori elnöke visszaemlékezéseiben említést tett egy szintén 1946-ban lejátszódott eseményről. Egy vacsora után Kovács Béla, az FKgP pártigazgatója és Rákosi heccelték egymást. Az egyre durvább sértések sorát Kovács a következő mondattal zárta le, utalva Rákosi nem túl megnyerő külsejére:

Mátyás, Mátyás! Elnézlek és látom, hogy nincs nyakad. Mire fogom a kötelet kötni?

Pár hónappal később, 1947. február 25-én Kovács Bélát a szovjet hatóságok - érvényes mentelmi joga ellenére - letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. Természetesen nem a korábban lezajlott párbeszéd miatt, de lehetséges, hogy ez is közrejátszott abban, hogy Kovács volt az első jelentős politikus, akit teljesen törvénytelenül tartóztattak le.

Ez a néhány viccesnek tűnő, de valójában nagyon is szörnyű legenda jól mutatja be mind a korszak abszurditását, mind a teljhatalmú diktátor személyét.

 

Források:

A Nemzetgyűlés elnöke volt. Varga Béla vallomásai életútjáról. Szerk.: Kapronczay Károly. Mundus, Budapest, 1998.

Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött. I. kötet. Európa - História, Budapest, 1990.

Földesi Margit: A megszállók szabadsága. Kairosz, Budapest, 2009.

Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia. Osiris, Budapest, 2009.

http://rtl.hu/rtlklub/21szazad/videok/323495

 

 

A Madách tér házai és az Erzsébet sugárút - egy torzóban maradt nagyberuházás

A Sugárút (1885 óta Andrássy) megépítése után a Fővárosi Közmunkatanács kijelölte a következő megvalósítandó célt, miszerint a Wesselényi és a Dob utca kiváltására egy a Kerepesi (mai Rákóczi) és az új Sugár út közé új, párhuzamos sugárútra van szükség. 1908-ra a Dob utca kiszélesítése mellett már felmerült az Erzsébet Sugárút megvalósítása.

A megvalósításról a Közmunkatanács 1914. június 2-án döntött, azonban az első világháború 1929-ig elhalasztotta a tervezést. Az ekkor már Madách Imre útjaként futó projekt első állomása az út impozáns torkolatára kiírt pályázat volt. A 47 pályamű közül az ikonikus Városmajori Jézus Szíve templom tervezője, Árkay Aladár került ki győztesen.

67_42_6.jpg

67_42_5.jpg

Árkay első vázlata és távlati tervrajza

A mai Madách tér házai végül Wälder Gyula tervei alapján készültek el, de Árkay erős hatása észrevehetetlen. A világválság végül elmosta a Madách Imre út finanszírozását. Az 1937-ben elkezdődött  építkezés 1938-ra be is fejeződött, de a háború miatt a sugárút megvalósítása újból elmaradt. A háború utáni rendszer az újjáépítések mellett ideológiai okokból a külső kerületekre fókuszált, majd csak 1957-ben merült fel a megvalósítás újra, azonban ekkor már műemléki megfontolásokból végleg lekerült a tervezőasztalról a sugárút ötlete.

1280px-hungary_budapest_downtown-_deak_square_03.jpg

A Madách tér házai, napjainkban

Felhasznált irodalom:

Román András: Madách Imre, avagy egy sugárút tragédiája. In.: Budapesti Negyed 1997/4-1998/1 18-19. szám
Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? (1870-1940) - (Fővárosi Közmunkák Tanácsa, Bp., 1931.)

Források: 

BTM Kiscelli Múzeum, Építészeti tár: 67.42.5 és 67.42.6

 

süti beállítások módosítása