Alábbi cikkünk a Missiles, a 16-17. század hétköznapi történelme - Várháborúk kora blogon megjelent cikk változatlan formában való újraközlése, amelyhez a szerző hozzájárulását adta.

Magyarország török kori hadtörténetében nem példa nélküli a végvárak sikeres megvédése, vagy a tragikus, de hősies kitartás a legreménytelenebb helyzetben is. Előbbire számos példa akad, hiszen Hunyadi János nándorfehérvári, Jurisics Miklós kőszegi, vagy éppen Dobó István egri diadalának történetét már az általános iskolában megismeri mindenki, ahogy historikusainknak köszönhetően, a mai napig példaként áll előttünk Szondi György drégelyi és Zrínyi Miklós szigetvári önfeláldozása.

A valóság azonban sokkal hétköznapibb volt, a magyar végvárak többségét védőik átadták, feladták, vagy árulás útján jutottak a törökök kezébe, mint Nándorfehérvár, Buda, Esztergom, Székesfehérvár, Kanizsa, Veszprém, Gyula és Temesvár. Éppen ezért fontos, hogy megismerjük Kaposvár 1555-ös ostromának valós történetét, melyet eddig a védők árulása miatt elesett váraink közé soroltunk. A valóság ezzel szemben éppen az ellenkezője, hiszen a negyvenszeres! túlerő, gyávaság, és árulás ellenére, Kaposvár védői hősiesen helytálltak. Az országért, és a várért hősi halált halt vitézek emlékét napjainkban nemhogy egy szobor, vagy utcanév, de még csak egy emléktábla sem őrzi.

Egy uralkodó koronázása ma is nagy eseménynek számít, amelyen számos ország vezetése képviselteti magát, és amelyet a létező összes on- és offline médium is közvetít. Nem volt ez másképp az 1910-es években, főleg ha a korszak legnagyobb birodalmának uralkodójáról volt szó. A blogunkon korábban már említett V. György királyt 1911. június 22-én koronázták meg, a ceremónián pedig minden magára valamit is adó ország, így az Osztrák-Magyar Monarchia is képviseltette magát, méghozzá nem is akárhogy, hanem egy csatahajóval.

Egy kép a koronázásra felvonult armadáról: mint az M7 kivezető szakasza csúcsidőben, csak épp 150 méteres monstrumokkal. Nem véletlenül volt előírás a legkevésbé füstölő szén...

Mivel az európai uralkodóházak - nagyrészt Viktória királynő által - szegről-végről rokonságban álltak egymással, így az esemény a szokásos protokoll mellett olyan családi találkozó is volt, ahol összejöttek a sokszor sosem látott rokonok, negyed-, ötöd-, és huszadfokú unokatestvérek is. Mivel az esemény jelentősége is hatalmas volt, az államfők igyekeztek kitenni magukért; Ferenc József például flottája egyik legmodernebb hajóját küldte el, ám ez sem ment egyszerűen.

Kiss-Kozslik Eszter

A mai posztban a Sáros vármegyei Keczer család 17. századának történetéből három nőt próbálunk megismerni végrendeleteken keresztül. A végrendeletek alapvetően sok személyes benyomást nem tudnak biztosítani, hiszen a bevezető szöveg is egy-egy formula használata szerint került megfogalmazásra, valamint a szövegek tényleges tartalma is leltár szerű vagyon szétosztásról szól. Ennek ellenére a történészek előszeretettel használják a végrendeleteket különböző témák, mint például öröklésrend vizsgálatára, vagy az ingóságok összetételének elemzésére.  A Keczer család esetében több végrendeletet is ismerünk, amik egymást ki is tudják egészíteni. Összehasonlítható például az is, hogy egy több testvérből álló generáció egymás felé milyen viszonyban osztja szét saját javait, valamint milyen értékekkel számolnak el az utolsó órájukban.

A Keczer család birtokainak központja Sáros vármegyében, Eperjestől délkeletre volt található, elsősorban Keczerpeklénben és annak környékén. Az 1910-es térképen a következő településeket jelöltem piros négyzetben: Zsegnye, Erdőcske, Tuhina, Bunyita, Keczerlipóc, Keczerpeklén, Keczerkosztolány, Ránk, Lapispatak, Budamér, Tapolcsány.

Kéthly Anna következetes szociáldemokrata politikus volt. Az 1920-as és az 1930-as években rendkívüli kivételnek számított, ha egy nő politikusként mérettette meg magát s a parlamentbe került. Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő pártját azonban több ízben is ostrom alá vették a kommunisták, s árulónak bélyegeztek minden olyan szocdemet, aki nem a népi-, hanem a polgári demokrácia híve volt. Cikkemben ahhoz a gyűlöletkampányhoz kívánok adalékokat adni, amely a világháború után Kéthly és társai ellen irányult a szélsőbal felől.

Szakasits Árpád és Rákosi Mátyás "esküvője" szimbolizálja a Szociáldemokrata és a Kommunista Párt egyesülését, a háttérben a fúziót ellenző Kéthly Anna és Peyer Károly. Miután a kommunisták kiépítették a hatalmukat nem csak Kéthlyiék, de Szakasits is börtönbe került. Ludas Matyi, 1948. március 10. 5. o.

Szerző: Kalmár Miklós               

Az 1960-as évek elejére a hidegháborús nyomás meglehetősen nagy volt úgy a nyugati, mint a kommunista országokon. Igaz ugyan, hogy Sztálin 1953-ban meghalt, de utóda, Nyikita Szergejevics Hruscsov csak három évvel a diktátor halála után vehette át a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának főtitkári posztját – ez a tény pedig önmagában is elég bizonyíték arra, hogy az újdonsült vezető helyzete korántsem volt stabil, és párton belüli ellenfeleit csak igen lassan tudta legyőzni.

Jurij Gagarin szobra Moszkvában. Forrás: Pics-About-Space.com

A hruscsovi „enyhülés” azt is jelentette, hogy megkezdődött a sztálinista diktatúra maradványainak felszámolása; ebbe beletartoznak a GULAG-táborok bezárása, a hadsereg költségvetésének drasztikus csökkentése és persze a személyi kultusz felszámolása. Természetesen szó sem lehetett arról, hogy a fejlesztéseknek megálljt parancsoljanak, viszont azok militáns jellegét gyakran tudományos célokkal álcázták. Az „űrkorszak hajnalán” tehát kettős nyomás nehezedett a szovjet rakétatudósokra: egyfelől meg kellett előzniük fejlesztéseikkel a Nyugatot, más részről pedig a hruscsovi politika helyességét és a kutatás-fejlesztést, valamint a gyártás minőségi ugrását bizonyítandó, olyan eszközt kellett építeniük, amely messze kiugrik a kor technikai színvonalából.

Habsburg Albert volt az első király, aki a később oly sokáig uralkodó dinasztiából a magyar trónra kerülhetett. A róla fennmaradt írások alapján tetterős férfi volt, aki aktívan gyakorolta a lovagi erényeket, nem félt személyesen harcba szállni a törökkel, vagy éppen a huszitákkal, ha az országai érdeke úgy kívánták meg. Emellett arról volt nevezetes, hogy az osztrák tartományokban az uralma alatt álló területekről kiűzte a zsidókat. Hiába örökölte meg apósa hatalmas birodalmát, nem jutott elég ideje arra, hogy azt tartósan összefogja. Halálát vélhetően vérhas okozta, de még a krónikás Bonfini sem hallgatta el, hogy a király hasmenés következtében csúnya véget ért.

Habsburg Albert, egy 16. századi ábrázoláson