Magyarország az 1930-s évek elején rendkívül kedvezőtlen külpolitikai helyzetben volt. Olaszországgal a kapcsolatai ugyan kedvezőnek voltak mondhatóak, de az együttműködés még nagyon az elején járt. Németország még nem lábalt ki a válságból, Hitler pedig még nem nem tört ki a külpolitikai elszigeteltségből. A Szovjetunió lassan kezdte magát elfogadtatni nyugaton, így Magyarország részéről is felvetődött, hogy fel kéne venni a diplomáciai kapcsolatokat az országgal, lehetőleg még Románia és Csehszlovákia előtt. 

A helyzetet a Pesti Hírlap a következőképen írta le, 1934. február 7-én:

"Belátjuk, érzelmi alapon nem lehet politikát csinálni, Különösképpen külpolitikát nem. Szovjet-Oroszországot lassanként az egész világ elismeri. Sok értelme nem volna, hogy éppen a kis Magyarország nem ismeri el.

Rákosi Mátyás így ír a külpolitikai helyzetről:

„… annyira ingatag a helyzete (Horthynak - megjegyzés tőlem), hogy mozdulni sem tud” (...) ha pedig a románok háborúba keverednének a szovjetekkel, úgy Horthy automatikusan a románok ellen indulna”.

Magyarországnak tehát a szovjet felé tett közeledése a revíziós célok tekintetében is realizálható lett volna. Ugyanis míg a Szovjetunió Besszarábiát, addig Magyarország Erdélyt, vagy egy részét követelte Romániától. Az esetleges együttműködés ötlete először 1919-ben merült fel a Magyar Vörös Hadsereg északi hadjárata folyamán, azonban az orosz polgárháború 1919-es hadi helyzetének következtében ez elmaradt. Legkésőbb az együttműködés ötlete 1940 nyarán merült fel Romániával szemben, azonban a gyors német beavatkozás miatt elmaradt. 1934-ben a követség megnyitása azonban elsősorban Horthy idegengedése és Litvinovval, a Szovjetunió külügyminiszterével szemben táplált antiszemitizmusa miatt jelentősen késett, így csak minimális, elsősorban gazdasági előnyt sikerült kovácsolni az együttműködésből.