Eckhardt Tibor I.: küzdelem a Vörös és Drakula gróf nézetei ellen

A Horthy-korszak egyik ismert kisgazda politikusáról, Eckhardt Tiborról (1888-1972) keveset lehetett olvasni a közelmúltig. Vele közvetlenül szinte alig foglalkoztak, ha pedig mégis felmerült a neve, akkor általában a baloldali magyar emigráció szempontjai szerint került elő a "reakciós, "rendszerátmentő" Eckhardt. Lehet, hogy nem képviselt annyira progresszív eszméket, mint a Vörös Gróf vagy Jászi Oszkár, de kétségtelen, hogy a második világháborús magyar emigrációban (és utána is) sokat tett Eckhardt is. Kádár Lynn Katalin írt róla az előző évtizedben biográfiát, majd a politikus visszaemlékezéseit is sajtó alá rendezte. Utóbbi lapjai egy igen mozgalmas, mindennapi harcokkal teli emigráns élete tűnik elő, akinek a baloldali magyar (így Lugosi Béla is az ellenfelei közé tartozik), valamint a csehszlovák emigrációval is meggyűlik a baja. Ebben a bejegyzésben az előbbiről esik szó.

Eckhardt Tibor 1941-ben került az Egyesült Államokba, hogy ott Magyarország érdekeit képviselje a kormányzatnál, amennyiben beállna a hadiállapot az USA és Magyarország között. Ennek a "kiküldetésnek" az előzménye Pelényi János, washingtoni követnek a levele volt a magyar külügy felé. A követ egy képviselőt küldött volna Washingtonba, abban az esetben, ha Magyarország a Tengelyhatalmak oldalán kötelezné el magát a háborúban. Eckhardt Tibor lett kiválasztva erre a feladatra, mivel jó amerikai kapcsolatokkal rendelkezett, a kormányzati politikában azonban súlytalan volt, így nehezen lehetett volna kompromittálni (ebben tévedtek Budapesten). A politikus önmagát szervezőnek, és valóban küldöttnek gondolta, attól pedig emigrációja során mindvégig elzárkózott, hogy emigráns kormányt hozzon létre - noha Pelényi János a levelében ezt sem tartotta volna rossz ötletnek, mivel figyelmeztetett arra, hogy Beneš ismét "kormányfélét" készül alakítani (1940-ben született az írás).

Eckhardt Tibor (1888-1972) - a kép forrása

Magyar részről Eckhardtot rögtön az USA-ba érkezése után érték támadások. Ennek előzménye az, hogy már az amerikai radikális magyar emigráció tudott arról, hogy Eckhardt Amerikába fog érkezni, ezért Vámbéry Rusztem jó egy hónappal a kisgazda politikus washingtoni, kezdeti szervezései előtt már pénzbeli támogatást kért Jan Masaryktól, az emigráns csehszlovák kormány külügyminiszterétől, hogy megfelelő propagandát minőségű, mennyiségű tudjon kifejteni Eckhardt ellenében. Ez végül sikertelennek bizonyult: az emigráns politikust az amerikai külügy nem diszkreditálta, a magyar emigráció pedig elfogadta. Vámbéry Rusztem és társai próbáltak fogást találni Eckhardton, aki pedig az emigráns magyar sajtón keresztül kísérelte meg hárítani a vádakat (jórészt sikerrel) - hogy azonban Eckhardtra miért tudták még a második világháború alatt is rásütni viszonylag gyorsan az antiszemita jelzőt (valóban, a Horthy-rendszer kezdetén még az Fajvédő Párt tisztviselője is volt, de később mérséklődtek nézetei), arra maga a kisgazda politikus ad példát visszaemlékezésében, amikor az ellene irányuló - sokszor tényleg mocskolódó - propaganda mögé lát egy nagyszabású konteót:

„Egyes amerikai orgánumok, különösen a New York Post és az Overseas News Agency (ONA) széles nyilvánosságot biztosítottak e vádaskodásoknak, amelyekkel szemben viszont a magyar szervezetek és lapok támogatása nem tudott engem megvédeni. Az ONÁ-nak kiterjedt kapcsolatai voltak a teljes angol nyelvű sajtóval; ez a hírügynökség azelőtt, hogy Beneš zsoldjába fogadta volna, egy zsidó sajtószolgálat volt. Ezt követően azonban az amerikai közvéleménynek szánt destruktív propaganda forrása lett. Munkáját a Brit-Szovjet és a Csehszlovák Információs Központ is segítette: az összes intézmény egyébként a New York-i Rockefeller Centerben székelt." - In: Eckhardt Tibor: Visszaemlékezések 1941-1943: 203. o.

Vámbéryék sikertelensége talán annak is köszönhető, hogy a "progresszív tábor" sem volt egységes, Károlyi Mihály pedig Angliából nem tudta effektíven irányítani az amerikai szervezeteket. 1941 szeptemberében még mindig kedvezőnek tűnt: megalakult a Demokratikus Magyarok Amerikai Szövetsége (DMASz), az alapító Vámbéry pedig egy hónap múlva Károlyihoz írt levelében kért a Vörös Gróftól szellemi iránymutatást, programot - ezt a válaszlevélben meg is kapták. Egy év múlva azonban beállt a szakadás. Károlyi két legelismertebb híve az Atlanti-óceán másik oldalán Jászi Oszkár és a már sokszor említett Vámbéry voltak. Ők megelégedtek Károlyi mérsékelten szocialista felfogásával, azonban a "Chicagói Csoport" sokkal radikálisabb volt, az ottaniak ki is váltak a DMASz-ból, mondván ez a szervezet nem tett meg mindent Magyarországért. A szakadárok között több művész is volt: Moholy-Nagy László (akinek művészeti eredményei miatt viseli ma a nevét a korábbi Iparművészeti Főiskola), és többek között Lugosi Béla is. Utóbbiról így ír röviden Eckhardt:

" [Simon Mózes, Károlyi küldötte] a New Yorkban működő Magyar Demokratikus Tanács rejtekébe húzódott vissza, amelynek elnöke a Drakula-alakításairól híres színész, Lugosi Béla volt.” - In: Eckhardt Tibor: Visszaemlékezések 1941-1943: 205. o.

Lugosi Béla 1912-ben - forrás: www.fortepan.hu, 14652. kép

A Drakula filmek sztárja közismert volt baloldaliságáról: mivel szakszervezeti tisztséget vállalt a Tanácsköztársaság idején, emigrálni kényszerült, de mint ismeretes ezzel nem is járt rosszul: a Drakula filmek sztárjaként az első igazi (és talán egyetlen) magyar csillaga volt Hollywoodnak. Az ötvenes években karrierjének hattyúdalát a nem kifejezetten jó kritikákat kapott Ed Wood által rendezett filmekben írta le. A háború alatt, mint látható, pedig az amerikai magyar emigránsok szervezeteiben volt jelen, vezette is az említett Magyar Demokratikus Tanácsot. A negyvenes években sem volt könnyű a már nadíron lévő színésznek: kábítószer-függősége egyre nagyobb méreteket öltött, és a MDT-t a FBI is figyelte. Ennek a szervezetnek nemcsak szellemi, hanem tiszteletbeli elnöke is volt Károlyi. Úgy tartották, hogy a volt elnöknek nagy szerepe lesz majd a háború utáni Magyarországon, illetve próbálták megnyerni az amerikai emigráns magyarokat a saját radikális eszméik számára. Károlyi szerepét illetően azonban az akkori FBI-nak is információi voltak arról, hogy a Vörös Gróf csak epizódszereplő lesz a háború utáni magyar politikában, mivel a terepet a szovjetek Rákosi Mátyásnak fogják előkészíteni.