Véres bosszú az NKVD mészárlásai után (18!)

Pogromok Kelet-Lengyelországban és Ukrajnában 1941-ben

A Szovjetunió elleni német támadást követően számos tömeges lincselésnek, nyilvános megszégyenítésnek és mészárlásnak volt a helyszíne az egykor Lengyelországhoz tartozó, ma nyugat-ukrajnai terület. A Vörös Hadsereg visszavonulása-menekülése, az NKVD-s csapatok kivonása illetve a német megszállók stabil berendezkedése között eltelt pár napban a helyi lakosság egy része, helyenként német asszisztenciával kereste fel, büntette/gyilkolta meg a korábbi bolsevik rendszer funkcionárusait, vagy az annak bélyegzetteket. A mészárlások és megszégyenítések célpontjai sok esetben azonban egész egyszerűen a helyi zsidó közösségeknek a tagjai voltak.

Korábbi cikkemben röviden és rendkívül vázlatosan ismertettem, hogy az NKVD (a szovjet államvédelem) emberei a Barbarossa hadművelet megindítása után bestiálisan megkínozták és lemészárolták a németek által veszélyeztetett területeken fogvatartott embereket. A második erőszakhullám egyik kiváltó oka éppen ez a korábbi, a szovjet hatóságok által elkövetett embertelenség volt. De természetesen az elszabaduló erőszaknak mélyebben gyökeredző  okai is voltak. Jelen cikkemben az események rövid bemutatásán túl arra keresem a választ, hogy vajon a későbbi németek által elkövetett (elsősorban az Einsatzgruppék és az SD) kegyetlenkedései és a helyi milíciák által elkövetett vérengzések között milyen kapcsolatok tárhatóak fel.

truth17z2df3.jpg

"A sátán levette az álarcot" Antiszemita, antisztálinista ukrán nyelvű német plakát, Kijevi Regionális Történeti Levéltár, 1094; 1093. 1941-1943 közötti nyomat

Lembergben az NKVD által lemészároltak elszenesedett holttesteit a bolsevikok távozása után túlélők kezdték átvizsgálni, hozzátartozóik után kutatva. (A várost a továbbiakban is következetesen a németes nevén említem, elkerülve ezzel a lengyeles Lwów, az  ukrános Lviv és az oroszos Lvov leírás közötti választást.) Az ukránok és részben a németek által exhumálásra, romeltakarításra kivezényelt zsidó származású embereket már ekkor azonosították a bolsevik rendszer elkövetőivel, haszonélvezőivel. Így az összegyűlt tömeg elkezdte őket szidalmazni, ütlegelni és megszégyeníteni, illetve többeket már ekkor agyonvertek.

682cb9cf2a3b69f11fda3ea21e3971a7.jpg

Lembergi zsidók megszégyenítésének egy fajtája: Lenin és Sztálin szobrokhoz vitték őket, hogy azokat elbontsák s közben ütlegeljék őket.

Azt a tényt azonban maga az OUN - Ukrán Nacionalisták Szervezete (Organizacija Ukrajinszkij Nacionalisztyiv) - is felismerte, hogy a zsidóság nem tekinthető homogénnek, s a szovjet vezetésben lévő és az NKVD-ben szolgáló zsidó (származású) tagok ellenére a zsidóság nem kedvezményezettje a szovjet rendszernek.

A SZKP(b) zsidópolitikáját jelen írásomban nem kívánom elemezni, rövid összegzésként annyi elmondható, hogy a szovjet rezsim számára a vallásos, tradicionális zsidóság ellenségnek számított annak vallásos jellege és zártsága miatt. Emellett az NKVD közreműködésével 1940 közepétől több ezer polgári származású zsidó családot deportáltak, illetve sokakat ítéltek el koncepciós perekben. A kulturális identitásától megvált, s a bolsevizmus szolgálatába szegődött, s gyakran a gyökereihez hű zsidóság ellen fellépő zsidó származású párt-, és NKVD tagokat azonban a rezsim felszívta. Sztálin és a szovjet rendszer antiszemitizmusát ismerve tudjuk: ideig-óráig.

880cd1d9a69de2138ddd478fcfceee8c.jpg

1941. július 1., A lembergi zsidókat kiterelték a város köztereire, hogy fogkeféikkel súrolják fel a kövezetet. Kép forrása: Jad Vasem

Az OUN egy 1941 áprilisi keltű - tehát a német támadás előtti, s emiatt Krakkóban, német tűrés/támogatás mellett kiadott - határozatában a következőre hívja fel a figyelmet:

A Szovjetunióban zsidók a bolsevik rendszer legelkötelezettebb hívei, illetve a moszkovita imperializmus előcsapatai. A moszkovita-bolsevik kormány azért használja ki az ukrán tömegek antiszemita hangulatát, hogy elterelje a gonosz igazi természetéről a figyelmet. Ezt zsidó-ellenes pogromokhoz tudja felhasználni. Az Ukrán Nacionalisták Szervezete a moszkovita-bolsevik rendszert támogató zsidók ellen küzd, ezért felhívja a tömegek figyelmét arra, hogy Moszkva  a fő ellenség.[1]

Az OUN németbarát szárnya 1941-re rendkívül radikalizálódott, így Lemberg németek általi elfoglalása után a szervezet az antiszemita lincselések és pogromok egyik aktív résztvevője volt. A következő napokban, 1941. július 1-4 közötti tetőzéssel számos pogrom keretében történtek gyilkosságok a térségben. Csak a pogromok alatt meggyilkolt áldozatok száma meghaladta a 20 000 főt. Lemberg mellett, több egykor Kelet-Lengyelországhoz tartozó városban, így Kremenyecben, Korecben, Sumszkban és Tucsinban voltak a legnagyobb áldozattal járó vérengzések.

73co3_jv_1941_06_30.jpg

Ukrán milicisták egy zsidó nőt szégyenítenek meg 1941. június 30-án. Kép forrása: Jad Vasem, 73CO3,

John Paul Himka szerint a mészárlásokat a propaganda által feltüzelt csőcselék követte el, akik így akartak bosszút állni a szovjet elnyomásért, s mely pogromhoz a németek passzívan, s az OUN-B aktívan asszisztált. A szovjet propaganda szerint a mészárlásokat a németek követték el, a kollaboráns ukrán nacionalistákkal karöltve, s melynek egyik irányítója Theodor Oberländer volt, az NSZK egyik akkori (1959) minisztere. Azonban ez utóbbi igazolására felhozott dokumentumokról, amelyeket 1959-ben adtak át a nemzetközi bíróságoknak, később kiderült, hogy hamisítottak, s az NSZK elleni propagandaháború kellékei. Ungváry Krisztián a nem régiben megjelent új könyvében (lásd: a bibliográfiai adatoknál) az elkövetők kilétét nem boncolgatja, meglátása szerint ukrán nacionalisták követték el a mészárlásokat, s témájából adódóan a magyar megszálló csapatok kapcsolatait vizsgálja. Itt kiemelte, hogy Szombathelyi Ferenc magyar vezérezredes több ízben, bizonyíthatóan mentett meg zsidókat a kivégzéstől.

jv2.jpg

Kivégzésre összeterelt zsidók egy csoportja Lembergben, Kép forrása: Jad Vasem, 5138/96

Kurdi Krisztina a 2014-ben megjelent historiográfiai jellegű tanulmányában megkerülhetetlennek nevezi az OUN felelősségét, s egyúttal aggályosnak tartja, hogy az új ukrán kormányzat a szervezetre, s vezetőségére mint ukrán nemzeti hősökre tekint.

Fontos megjegyezni, hogy ugyan a tömegmészárlások elsődleges kiváltó okai az NKVD mészárlásai voltak, azonban más tényezők is hatottak a résztvevők motivációjára. Ezek közül érdemesnek tartom megemlíteni, hogy már  a cári rendszer alatt is rendszeresek voltak pogromok a térségben, s a cári rezsim több ízben a zsidóság nyakába varrta a gazdasági nehézségek következményeit. (Többek között az 1905-ös japánoktól elszenvedett fiaskó után is antiszemita hecckampánnyal igyekezték másra irányítani a népharagot.) A zsidók és a bolsevik rendszer azonosítását megkönnyítette, hogy az NKVD élén is több zsidó származású tiszt állt, illetve sok asszimilált zsidó származású értelmiségi került a pártba. Az OUN és a németek propagandája is a zsidókat nevezte meg a nehézségek felelőseinek, így az NKVD 1940-41-es tisztogatásai, illetve az 1941-es gyilkosságai után könnyű volt bűnbaknak a zsidóságot megtenni, úgy, hogy maguk a megszállók is antiszemita politikát képviseltek.

Képre kattintva galéria nyílik

Értelmezés tekintetében a ZDF három epizódos minisorozata, a magyarul Apáink, anyáink néven futó alkotás, (németül: Unsere Mütter, unsere Väter) is releváns. Az alább látható filmrészletben ugyan a Hilfspolizei tagjai jelennek meg, azonban a hivatkozott (alább) szerzők többsége kiemeli, hogy a Hilfspolizei-okba felvettek általában az ukrán milíciák korábbi tagságából verbuválódtak. Ez utóbbi annak fényében mindenképpen kiemelendő, hogy amint arra Ungváry is rámutat, az ukrán területek megszállásában kevesebb magyar és német katona vett részt, mint szovjet állampolgár (elsősorban ukránok).

Unsere Mütter, unsere Väter. (ZDF, 2013) A videó címe ne zavarjon össze senkit, az áldozatok nem oroszok, hanem zsidók, aki a részletet a Youtube-ra feltöltötte nem volt ezzel tisztában.

A német megszállók a pogromokba az első napokban nem avatkoztak be, majd miután az egyre nagyobb mértéket kezdett ölteni, leállították azt. Ennek oka abban keresendő, hogy egyfelől a Wehrmacht tisztjei számára elsődleges cél a rend fenntartása és a pánik elkerülése volt. A későbbi deportálásokat, illetve tömegmészárlásokat már elsősorban az SD (Sicherheitsdienst - Biztonsági szolgálat) illetve az Einsatzgruppék végezték el. Következő, s egyben lezáró cikkemben a mai ukrán területeken végrehajtott tömeggyilkosságok ezen harmadik fajtájával fogok foglalkozni.

 

[1] Idézi: John Paul Himka, In:The Lviv Pogrom of 1941: The Germans, Ukrainian Nationalists, and the Carnival Crowd. p. 240.

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

John Paul Himka: The Lviv Pogrom of 1941: The Germans, Ukrainian Nationalists, and the Carnival Crowd

Jörg Baberowski: Felperzselt föld. Sztálin erőszakuralma. Európa, Budapest, 2015.

Karel C. Berkhoff: Harvest of Despair: Life and Death in Ukraine Under Nazi Rule. Harvard, Cambridge, 2009.

Kurdi Krisztina: Az 1941-es lvovi pogromok a legújabb historiográfia tükrében. In: Az antiszemitizmus történeti formái a cári birodalomban és a Szovjetunió területein (Szerk: Barta Tamás és Krausz Tamás) Russica Pannonica, Budapest, 2014.

Tadeusz Piotrowski: Poland's Holocaust: Ethnic Strife, Collaboration with Occupying Forces and Genocide in the Second Republic, 1918-1947. McFarland, Jefferson, 1997.

Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941-1944. Esemény - elbeszélés - utóélet. Osiris, Budapest, 2015.

 

Képek forrásai: Jad Vasem Múzeum, Kijevi Regionális Történeti Levéltár