Hitler nőügyei

Stefanie, Adolf kamaszkori szerelme

Szerző: Kalmár Miklós 

„A Führer Németországgal jegyezte el magát” – hangoztatta oly nagy előszeretettel a goebbelsi, nemzetiszocialista propaganda, amelynek kulcsszerepe volt „Hitler, a birodalomépítő vezető” kultuszának megteremtésében. A diktátor magánéletére vonatkozó kutatások eredményei azonban azt bizonyítják, hogy a Führer korántsem volt közömbös a szebbik nem iránt.

hitler_linzi_osztaly.jpg

Adolf Hitler linzi gimnáziumi osztálya. A leendő Führer a legfelső sor jobb szélén áll. Forrás: Kubizek é. n., 370.

A fiatal Adolf Hitler 16 évesen volt először szerelmes. Ekkor családja az ausztriai Linzben élt, a fiatalember gimnazistaként tengette napjait; szabadidejében pedig – amelyből meglehetősen sokkal rendelkezett – hasonló korú barátjával, August Kubizekkel rótta a kisváros utcáit, terveket szőve, zeneműveket elemezve vagy álmodozva.

 

Kubizek zenésznek tanult Linzben, később pedig – visszaemlékezése szerint éppen Hitler segítségével – Bécsbe került, hogy a karmesteri szakma fogásait is elsajátíthassa. Nem véletlen tehát, hogy a későbbi Führerrel igen jól megértették egymást, hiszen Hitler is rajongott a komolyzenéért, elsősorban pedig Wagner operáiért. Egyik sétájuk alkalmával Adolf megragadta barátja kezét, és így szólt hozzá:

„Mit szólsz ahhoz a karcsú, szőke lányhoz, aki édesanyjával karon fogva közeledik? Mielőtt az válaszolhatott volna, határozottan kijelentette: „Tudnod kell, hogy szerelmes vagyok belé.”

kubizek.jpg

August Kubizek Hitlerrel való barátsága idején...

 

kubizek_karmester.jpg

...Illetve karmesterként. Forrás: Kubizek é. n., 372.

             A lány, aki ennyire elbűvölte Hitlert, Stefanie Isac volt, aki egy linzi leányiskolába járt. A korabeli társasági élet merev szabályai szerint lehetetlen volt az, hogy a fiatalember egyszerűen odasétáljon a korzózó hölgyekhez, és bemutatkozzon. Ezzel természetesen Adolf is tisztában volt, és áthidaló megoldásként – és talán időhúzás céljából is – „kémkedni” küldte Kubizeket: barátjától Stefanie családi vonatkozásainak, kapcsolatainak kifürkészését kérte, remélte. A zenész hűen teljesítette feladatát: kiderítette, hogy a fiatal lány édesanyja özvegy, és megtudta lakcímét is. Fény derült arra, hogy az Isac famíliának sok katonatiszt ismerőse van, akik viszonylag gyakran látogatják a családot. Hitler ezért – tökéletesen ellentétes módon  későbbi megnyilatkozásaival – gyűlöletesnek látta és minősítette az egyenruhás, „beképzelt tuskókat, naplopókat, akik fűzőt hordanak és kölnivel illatosítják magukat”. Vagy már ekkor is dolgozott benne az egész életében – rejtve vagy határozottabban – de mindvégig jelen lévő kisebbségi érzés? Tudatában volt ugyanis annak, hogy soha nem lesz olyan, mint azok az emberek, akik magasak, előkelő származásúak, sokaknak imponáló uniformist viselnek, és fizetésük lehetővé teszi, hogy jólétben élhessenek.? Olyanok tehát, amilyenné ő maga sohasem válhatott, olyanok, akiket olykor még hatalma tetőpontján is irigyelt. Nem tudjuk a választ, de nagyon is elképzelhető egy ilyen verzió. Hitler ugyanis semmiben nem tűrte a konkurenciát: sem fiatalon, diákként, sem vezetőként, sem a hatalomban, sem a szerelemben. Így aztán nagyon megnyugtatta az a tudat, hogy az anya-lánya páros mellett rendszeresen felbukkanó fiatal, jól öltözött úriember nem az ifjú hölgy egy másik rajongója, hanem Stefanie bátyja, aki a fővárosban, Bécsben jogászhallgató volt.

            stefanie.jpg

Stefanie Isac, Hitler első szerelme...

 hitler_16_evesen.jpg

...És a 16 éves Adolf, akit egy osztálytársa rajzolt le. Forrás: Kubizek é. n., 371. és 373.

Ugyancsak Kubizek kutatásai révén derült ki, hogy Stefanie nagyon szeret táncolni.

„Táncórákat kell venned, Adolf”

- javasolta August. Hitler azonban mereven elutasító maradt:

„Képzelj el egy zsúfolt báltermet, és tegyük fel, hogy te süket vagy. Nem hallod a zenét, amelyre az emberek táncolnak, így csupán értelmetlen, céltalan mozgást látsz, amelynek semmi értelme. Nem úgy tűnne, mintha mindenki megbolondult volna?”

Kubizek a következőképpen válaszolt:

„Ennek semmi értelme, Adolf. Stefanie ugyanis szeret táncolni. Ha meg akarod hódítani, akkor neked is körbe kell lejtened a báltermet, ugyanolyan céltalan és idióta módon, mint ahogy a többiek csinálják.”

Hitler ekkor dühbe gurult, és rákiáltott a barátjára:

„Nem, nem, nem! Én soha nem fogok táncolni! Érted? Stefanie is csak azért táncol, mert sajnálatos módon a társadalmi elvárásoknak kell megfelelnie. De ha majd a feleségem lesz, nem akar többé bálokba járni.”

A későbbi Führerből már ekkor előtört a később oly jól ismertté vált, hihetetlen erőszakosság: fel sem merült benne, hogy nem neki van igaza – Megdöbbentő magabiztosságában szilárdan tudni vélte, hogy a lány feleségül fog hozzá menni. Fel sem vetődött benne az a lehetőség, hogy valaki az ő akarata, jelen esetben érzelmei motiválta akarata ellenében dönthet.  Ezen Kubizek is megütközött, azonban Hitler letorkolta:

"Te nem értesz semmit, mert nem tudod, hogy mi az igazi, nagy szerelem!”

            A bemutatkozás kérdése azonban mindegyre megoldatlan probléma maradt. A zenésznövendék már azt is felvetette, hogy barátja – túllépve a szigorú illemszabályokon – nyíltan kísérje el a leányt és anyját egy darabon a napi sétájuk közben. „Igen egyszerű” – magyarázta – „Odamész a két hölgyhöz, megemeled a kalapodat, bemutatkozol az anyjának, és megkéred, engedje meg, hogy a lányának is bemutatkozhass, és elkísérhesd őket egy darabon.” A villámháborúk későbbi mestere azonban nem érezte magában az efféléhez szükséges bátorságot és elszántságot, így inkább kibúvót keresett: „És mit mondjak az anyjának, ha megkérdezi, mi a foglalkozásom? Az édesanyákat gyakran jobban érdekli a fiatalemberek, udvarlók foglalkozása, mint a neve!” A konkrét cselekvés helyett inkább ismét romantikus, vad terveket kovácsolt: egyszer meg akarta szöktetni a leányt, szerelmes verseket írt neki – azonban ezeket csak Kubizeknek olvasta fel –, más alkalommal, amikor úgy vélte, hogy Stefanie nem viszonozza szerelmes pillantásait, öngyilkos akart lenni – mégpedig úgy, hogy imádottja is elkísérte volna a halálba.

 hitler_alairasai.jpg

Hitler aláírásai felülről lefelé: 1906-ból, 1907-ből, 1913-ból és 1914-ből. A felső kettővel szignálta Stefanie-hoz írott verseit és leveleit, ezeket azonban nem juttatta el a lányhoz. Forrás: Kubizek é. n., 373.

 

     A leány is érzékelhette Hitler hódolatát. A szigorú társadalmi konvenciók miatt azonban ő is tehetetlen volt: mindössze egy-egy pillantással vagy mosollyal bátoríthatta csodálóját. Viselkedése mindazonáltal meglehetősen következetlen volt, kiváltva ezzel a fiatalember vad hangulatváltozásait. Kettejük történetének csúcspontja az 1906 júniusában megrendezett hagyományos linzi virágkarnevál volt, amikor Stefanie az egyik feldíszített kocsiról egy szál rózsát dobott Hitlernek. A későbbi diktátor a mennyekben érezte magát, és lelkendezve ismételgette Kubizeknek: „Szeret engem! Most te magad is láthattad! Szeret engem!” A virágot pedig egy medalionba zárva mindig magánál tartotta.

            Amikor 1906 őszén Adolf Bécsbe költözött, hogy a Képzőművészeti Akadémián tanulhasson festészetet, Kubizeknek továbbra is rendszeresen „jelentenie” kellett Stefanie-ról. Hitler meg volt győződve arról, hogy a leány – Augustot egyedül látva az utcán – érdeklődni fog az ő holléte felől. Erre az esetre a hű barátnak a következőképpen kellett volna felelnie:

„A barátom nem beteg, hanem Bécsbe ment, hogy megkezdhesse tanulmányait a Művészeti Akadémián. Miután kézhez kapja oklevelét, egy éven át utazgatni fogunk, természetesen külföldön. Négy esztendő múltán tehát visszatér, és megkéri az ön kezét. Kedvező válasz esetén késlekedés nélkül hozzákezd az esküvő előkészítéséhez.”

 linz_hitlerek_haza.jpg

Linz, Blütengasse 9, Hitlerék háza a századforduló környékén. Adolf édesanyjának hálószobája az erkély jobb oldalán látható két ablak mögött van. Forrás: Kubizek é. n., 372.

blutengasse_9_ma.jpg

Ugyanez az épület napjainkban. Forrás: Youtube.com

             A későbbi Führer jó ismert magabiztossága megkérdőjelezhetetlenül megnyilvánult e képzeletbeli mondatokban is: minden kétséget kizáróan meg volt győződve arról, hogy Stefanie csakis őt szeretheti, érzelmeit egyértelműen viszonozza. Ugyanakkor meg sem merte szólítani. Vajon honnan e furcsa kettősség? Miért viselkedett így, mi gátolta? A társadalmi elvárások, az érintkezés kötött szabályai ugyanis nyilvánvalóan csak kifogásnak voltak jók. Igaz, valóban nem volt illendő idegenként „leszólítani” hölgyeket, bizonyára kínálkozott volna valamilyen megoldás – azok után pedig, hogy a virágkarneválon a leány is egyértelműen kifejezésre juttatta vonzódását, már csak meg kellett volna találni az ürügyet. Nem valószínű, hogy a később oly találékony és gátlástalan Hitler nem tudta volna legyűrni ezt az akadályt. Sokkal könnyebben feltételezhetjük, hogy elmenekült a valóság elől, és Stefanie-t inkább eszményképként őrizte magában; ez az idealizált, de semmiképpen sem reális kép ugyanis biztosan nem élte volna túl a valósággal való szembesülést, s szinte biztosra vehető, hogy ezzel a leendő Führer is tisztában volt.

            Hitler bécsi éveiben azonban lassanként elfeledkezett ifjúkori szerelméről. Stefanie soha nem tudta meg, hogy milyen mély érzelmeket keltett, mennyire elrabolta a későbbiekben oly hírhedtté vált politikus szívét. Az első világháború pedig nem csak az addigi világrendet változtatta meg, hanem Adolf Hitler nőkhöz való viszonyát is. De az már egy következő bejegyzés témája lesz…

 

Forrás:

Ducret, Diana: Hírhedt diktátorok asszonyai. Budapest, 2012.

Kubizek, August: Barátom, az ifjú Adolf Hitler. Budapest, é. n.