1968-ban a hazai újságok az olimpia miatt Mexikóval voltak tele. Az ország  egy évszázaddal korábban is a hazai érdeklődés középpontjába került, Habsburg Miksa rövid életű mexikói császársága miatt. Hogyan csapódott le ez a hazai közvéleményben, hogyan látták az expedíció résztvevői (és általuk az olvasók) Mexikót és lakóit?

Klasszikus propaganda új stílusban: Miksa császár lovas fényképe. Library of Congress, LC-USZ62-131404 

 Mexikó és a Habsburgok kapcsolata nem ért véget a család spanyol ágának 1700-as kihalásával. Mexikó függetlenségének 1810-es kikiáltása után a trónt Károly főhercegnek is felajánlották. Metternich kézzel-lábbal tiltakozott, úgyhogy Károly otthon maradt. A forradalmat leverték, de egy évtizeddel később az ország mégis elszakadt Spanyolországtól, a trónt pedig a forradalom leverésére küldött hadsereg parancsnoka foglalta el I. Ágoston néven. Néhány hónap után letaszították a trónról, agyonlőtték és kikiáltották a köztársaságot. A monarchia (sőt, egy Habsburg monarchia) gondolata csak az 1860-as években került elő egy újabb polgárháború után. Franciaország, Anglia és Spanyolország is a konzervatívokat támogatta, végül azonban amerikai segítséggel a liberálisok vezére, Benito Juárez győzött. A külföld ekkor a háborús kölcsönök megfizetését kérte (nemcsak az amerikaiak, hanem a franciák, angolok és spanyolok is benyújtották a számlát), Juárez azonban 1861 júliusában a háborús pusztításra hivatkozva kétéves moratóriumot hirdetett (az amerikaiakkal természetesen kivételt tett). Az európai hitelezők 1861 végén csapatokat küldtek Mexikóba; Juárez ekkor visszavonta a júliusi rendeletet. Az angolok és spanyolok 1862 áprilisában ki is vonultak, III. Napóleon azonban megragadta az alkalmat Mexikó meghódítására. 1863 júniusára elfoglalták az ország nagy részét és a fővárost is. A császár (hogy a francia protektorátust leplezze), Ferenc József öccsének, Miksa főhercegnek, a császári haditengerészet főparancsnokának ajánlotta fel az újonnan "megszerzett" trónt. III. Napóleon motivációit a döntésben (mármint nem a hódításban, hanem hogy pont Miksát szemelte ki) csak találgatni lehet. Talán tartott a poroszoktól és az osztrák szövetséggel akarta őket satuba fogni. Miksa mellett szólt, hogy korábban sikeresen menedzselte Lombardiát (az 1859-es háború előtt küldték haza) és a haditengerészetet is, vagyis volt tapasztalata a vezetésben.[1] Ráadásul ezzel Franciaország szorosabbra fűzhette a kapcsolatait Belgiummal is (Miksa a belga király veje volt). A császár nem fukarkodott az ígéretekkel és azzal kecsegtette Miksát, hogy egy aranyhegyen áll majd a császári trón.[2] A mexikói küldöttség 1863 őszén kereste fel a főherceget trieszti kastélyában és sikerült elnyernie a beleegyezését.

A Miksát felkereső mexikói küldöttség. Library of Congress, LC-USZ62-49323 

Nehéz megérteni, hogy Miksa miért vállalta, illetve hogy Ferenc József miért engedte el az öccsét. A főherceg talán úgy érezte, háttérbe szorul, ráadásul a tróntól is távolabb került Rudolf trónörökös születése után. Egyes feltételezések szerint olyan ellentét volt köztük, mint amilyen Rudolf császár idején egyszer már szétzilálta a dinasztiát. Miksát idegesíthette, hogy a bátyja császár, ő meg csak egy főherceg, Ferenc József viszont attól félhetett, az öccse titkon hatalomra tör.  Akárhogy is, Miksa beleegyezett, hogy elmegy Mexikóba.  Persze azért közölte a feltételeit.

„Amit itt hoztak nekem, csak a mexikóvárosi előkelőségek kérése. Ahhoz, hogy elfogadjam nagylelkű ajánlatotokat, arra lenne szükség, hogy az egész nemzet kérje.”[3] 

A franciák értettek a szóból és a megszállt területeken népszavazást rendeztek a monarchiáról, amely természetesen az igenek győzelmét hozta.[4] Miksa ezek után lemondott a haditengerészet főparancsnoki tisztéről (az 1866-os háborúban derült ki, milyen sokat köszönhet neki a flotta), a főhercegként neki járó havi apanázsról, sőt az osztrák császári trón iránti igényéről is – utóbbiért cserébe kapott engedélyt egy „önkéntes hadtest” toborzására. 1864. április 10-én ki is kiáltották Miksát mexikói császárrá.  A császárt és a császárnét a NOVARA fregatt vitte át az óceánon (néhány évvel korábban ez hajózta körbe a Földet Miksa parancsára, csak hogy jelezze, a császári haditengerészet is képes erre), amely június 12-én érkezett meg Mexikóvárosba. A császári rezidenciát a mexikóvárosi Chapultepec hegyén álló egykori spanyol alkirályi palotában rendezték be (a spanyol hódítás előtt az azték uralkodók nyaralója állt itt).

III. Napóleon. Alexandre Cabanel festménye, 1865. (Wikipedia)

Csak ekkor kezdték meg odahaza az önkéntes hadtest toborzását. Ez hétezer főből állt, 1047 huszár is szolgált itt (ők magyar vezényszóra hallgattak, amitől Ferenc Józsefet valószínűleg kilelte volna a hideg), közülük 177-en estek el. A létszámot azért ismerjük ilyen pontosan, mert a bécsi Hadilevéltárban megmaradt az önkéntes hadtest névsora, innen tudjuk, hogy azok a magyarok, akikről szó lesz, tényleg jártak Mexikóban. A huszárok nagyjából tudhatták, mi vár rájuk, mármint néprajzi-földrajzi vonatkozásban, nem politikailag. 1856 és 1858 között járt Venezuelában, Kubában és Mexikóban egy 49-es emigráns, Rosti Pál. Az élményeit nemcsak papíron, hanem fényképekkel is megörökítette, a felvételek nyomán készültek az illusztrációk az „Uti emlékezetek Amerikából” címmel megjelent útleírásához. A fényképalbum külön is megjelent és a kettő együtt meghozta Rostinak az akadémiai tagságot. A mexikói háború alatt (miatt) feltámadt érdeklődést lovagolta meg egy másik (itthon maradt) szerző, Szokoly Viktor „Mexikó Miksa császárig” című történeti monográfiája, ahol a modern Mexikóról szóló társadalomtudományi és néprajzi fejezet Rosti könyvén alapul. Szokoly szerint

„Mióta Mexikó trónjára egy ausztriai főherceg lépett, kit tengerentuli útjára számos hazánkfia is elkísért, - azóta e birodalom ismerése ránk magyarokra nézve kétszeresen is érdekessé vált.”[5]

Benito Juárez. Library of Congress, LC-USZ62-7875  

Miksa magyarjai közül többen is megörökítették élményeiket: kékesi Nikolics Emil (a 638. a bécsi névsorban) levelét a "Hazánk s a Külföld" (Szokoly lapja) közölte 1866 júliusában.  Sarlay Pál (Miksa hadmérnöke és nyolc nyelven beszélő főtolmácsa) két hazaküldött levele a "Vasárnapi Ujság" hasábjain jelent meg 1867 novemberében és 1868 decemberében. Burián István (128., nem tudni, milyen rokonságban állt a Monarchia külügyminiszterével) beszámolói a Jász- Kunság című lapban jelentek meg 1868-ban („Egy mexikói önkéntes naplójából"). Miksa bukásával Mexikó lekerült a címlapokról és egy évtizedet kellett várni, hogy ismét felbukkanjon. 1877-ben jelent meg az önkéntes hadtestben szolgáló orvos, Szenger Ede (892. a listán) beszámolója „Mexikó felvidéke élet-és kórtani tekintetben” címmel (azért csak ekkor, mert a szerző a hadjárat óta eltelt évtized alatt Mexikóban praktizált). A doktor a mexikói hadjárat alatt készített feljegyzései és a kinti orvosi tapasztalatai alapján mutatta be az országot és lakóit – nemcsak orvosi szempontból (akár azt is hihetnénk, kivándorlóként ment oda, mert sem Miksára, sem a hadtestre, sem a hadjáratra nem utal). Milyen az ország földrajza, éghajlata, ez milyen hatással van a lakosságra? Milyen betegségekben szenvednek és ezeket hogyan lehet gyógyítani? Az addigi útleírásokban miért szerepel egy csomó téves információ Mexikóról? Az ország lakosságát háromfelé osztja: indiánokra (akikre szerinte csak a folytonos hanyatlás vár), kreolokra, vagyis a Mexikóban született spanyolokra és a meszticekre, akikről nincs jó véleménnyel. Ravasz, alattomos népség, semmi erkölcse, ennek ellenére (vagy talán épp ezért) övék a jövő. Ha az utazónak nem száll inába a bátorsága és körülnéz, sok szépet és érdekeset láthat.

„Sok idő kell ahhoz, hogy az idegen először is kibontakozzák önhittségéből és felfuvalkodottságából; továbbá, hogy önmagán is észrevehessen egyes fogyatkozást, s ezáltal a szomszédok helyzetének és cselekvési módjának higgadt és részrehajlatlan megítélésére képesíttessék.”[6]

A császári palota Chapultepecben. Lukáts Gyula rajza.

A legrészletesebb leírással a lengyel származású Pawlowszki Ede, Miksa testőrszázadának parancsnoka (682.) szolgált, aki 1882-ben adta ki visszaemlékezéseit ("Miksa császár szerencsétlen expeditiójának leírása"). Pawlowszki Pesten született egy lengyel nemesi családban, 1834. március 23-án. Tizenhat évesen lépett be a császári hadseregbe, végigcsinálta az 1859-es itáliai háborút, Solferinónál ki is tüntették. 1860-ban leszerelt és Budán dolgozott tisztviselőként, amikor elkezdtek önkénteseket keresni a mexikói hadjárathoz. Végigcsinálta a hadjáratot és együtt esett fogságba Miksával, de hazatérhetett és a főherceg temetésén is ott volt. A könyvében is a császárnak és a hadjáratnak akart emléket állítani. Ő elsősorban egy katona szemével látta Mexikót és mindent ebből a szempontból értékelt. Amikor például Veracruzról ír, részletezi, milyen a helyőrség és hogyan lehetne védelmezni a várost. Az egyetlen baja a mexikóiakkal volt, akik valamiért nem repestek az örömtől, hogy országuk civilizáltatik és ismét a Habsburgok alá fognak tartozni. Ettől függetlenül az országot ő is elbűvölőnek és érdekesnek találta.

„A dohányzási szokás annyira elterjedt, hogy arról nekünk alig lehet fogalmunk. Ha az utczán valamelyik barátunkkal találkozunk s csak egy pillanatig is beszélünk vele, meg kell őt szivarral kínálnunk. Ha látogatást teszünk valahol, akkor minket kínálnak meg s még a fiatal hölgyek is előveszik szivartartójukat s vitézül füstölnek versenyt a férfiakkal.[..]  A mexikó[város]i Alameda hosszas négyszögöt képez és fallal van bekerítve, melynek hosszában kőpadok szolgálnak ülőhelyül [..] Legérdekesebb ott időzni délelőtt 8-10 óráig, midőn a hölgyek a reggeli mise meghallgatása után, az urak pedig sétalovaglásukból visszatérve, az árnyékos fasorok alatt találkoznak, csevegve és kaczérkodva, vagy padokon ülve hallgatják a katonai zenekart, mely többször hetenként ott szokott zenélni.”
(idézi Nagy 53. és 55. oldal)

De mi van, ha a magyar önkéntes nem ilyen szerencsés, és ahelyett, hogy a sebesült katonákat kezeli a hátországban vagy a szivarozva csevegő hölgyeket és urakat csodálja, Juárez embereit kell hajszolnia? Milyen volt a mexikói háború alulnézetből? Ezekre a kérdésekre ad választ egy közkatona  naplója. Az 1864. november 17. és 1867. április 17. közötti eseményeket rögzítő napló szerzőjéről, Lukáts Gyula vadászról (523. a listán) keveset tudni, mindössze annyi derül ki, hogy 1843-ban Egerben született és polgári foglalkozása asztalos volt.[7]

1864^ik év November 17^én álotam be a Mexicoi önkéntes vadász csapathoz Budán és 2 napra át vittek a Pesti tránczport házhoz […] 28^ik Novemberben be rukkoltam a 10^ik vadász századhoz a 3^ik szakasz Auguszt Hör keze alá és 1864 Deczember 11^ik én Vasárnap este 8 orakkor elmasíroztunk nagy zene és fákja világitás mellett Triesztbe 12 Százan […] És akkor be száttunk a hajoba és 12 orakkor elindultunk és banda szo és a nagy kiabálás mellett és mán 13^ik án csak az eget és a vizet lehetett látni […] Január 16^ikán Hetfön délután 3 orakkor végképpen ki száltunk ebbül az unalmas nagy hajobul Veracruz nevü nagy kikötö szép városban Americában [..] és 21^ik Januárban utaztunk gözkocsin Khameronban

Camarón nemcsak a vasútvonal miatt volt jelentős hely. Valamivel kevesebb, mint két évvel azelőtt, hogy Lukátsék ott jártak, a mexikói gerillák az utolsó emberig lemészárolták az Idegenlégió egyik századát, amely egy fontos konvojt kísért. A légiósok magukra terelték az ellenség figyelmét és amíg a gerillák velük voltak elfoglalva, a konvoj sértetlenül eljutott a rendeltetési helyére. Az Idegenlégió történetében ez egy mitikus esemény. A századparancsnok, Jean Danjou kapitány fakezét (egy balesetben vesztette el a balt Algériában) az Idegenlégió múzeumában őrzik Aubagne-ban és az ütközet évfordulóján úgy hordozzák körbe, mint nálunk a Szent Jobbot.

Zakapoaxtában vérrel mentünk be az az 1865^ik év Február 17^ikén Pénteken 11 ora után és egy század francia katona is jött velünk és bizony jól ropogot patogott a fegyver és a golók csak ugy suhogtak a fülünk mellett és az agyuk morogtak de azért mégis be mentünk szerencsésen merd 600 emberbül csak 105 ember eset el és 44 ember sebben esett, és azokbol tobb 500 ember elveset a sebesültekel együtt és egy rése letértünk az utrol be a hegyek közé és ott 4szer ránk támadtak a közellévö kö sziklákról […]

A hátországban is csak annyival volt jobb a helyzet, hogy nem lövöldöztek a császár embereire. Miksa ugyanis mindenkit szembefordított magával, pedig mindkét oldalnak engedményeket tett. A konzervatívok megnyerésére törekedve például örökbe fogadta I. Ágoston császár két unokáját, sőt az egyiket még trónörökösnek is megtette. A herceg (már a császár kivégzése után) egy Mexikót megjárt magyar huszár, báró tarrodházi Mikos János (ő az 585. a listán) húgát, Mikos Gizellát vette feleségül. Aki esetleg nem szerette a néhai császárt és a száműzetésben élő Santa Anna tábornokért rajongott, az is örülhetett, mert Alamo egykori elfoglalójából tábornagy lett. A liberálisoknak tett engedményként pedig a császár érvényben hagyta Juárez intézkedéseinek egy részét, például a vallásszabadságról és a jobbágyfelszabadításról szóló törvényeket, és hozzányúlt az egyház vagyonához. A konzervatívok ezek után elpártoltak mellőle, mert túl liberálisnak tartották, Juárez hívei pedig csak a franciák bábját látták benne. Az ellenség katonai fölényével Juárez a gerillahadviselést szegezte szembe. A magyaroktól sem ijedhetett meg, mert a menye is az volt, egy író és 1849-es honvéd hadbíró, Remellay Gusztáv lánya, Klerián Mária (a mostohaapját hívták Kleriánnak). Egy másik verzió szerint Mária az elnök sógornője volt, de mindkettőnek az a (romantikus, de valótlan) végkicsengése, hogy a franciák kivégezték a férjét.

És 1^ik Márcziusban isméth ránk jöttek de csak egy par lövést tettek és mingyárt visza huzodtak és azután uj erövel 3^ik Márcziusban nagy erövel ránk jöttek és ki akartak bennünket zavarni mán az egész város tele volt az ellenséggel és 4 orakkor reggel mán be köszöntöttek a kaszárnya udvarban egy nagy bombával és a nagy trombita és agyu szó riasztasra fel riadtunk és ki mentünk eleibek és mingyán a kaszarnya elött 10 emberünk meghalt és még is ugy délután 4 orára egészen ki zavartuk öket és 72 holtat hortunk ösze a orszagunk embereit és 20 sebesültet és másnap el temettük nagy parádé mellett, és azután ismét még erősebb szolgalat és jo darabig csendben voltunk csak hogy majd minden nap patrolban kellet menni a közellévö hegyekre és 6^ik Aprilban 1865 csütörtökön az elesettekért nagy mise volt és gyász napot ültünk a nagy parádéval, és 10^ikén ismét nagy templom parádé a Császár részére […]

Juárezista katonák (ők végezték ki Miksát) Library of Congress, LC-USZ62-19759

Külpolitikailag sem volt jobb a helyzete: Miksa európai támogatói messze voltak, az Egyesült Államok viszont tiltakozott a beavatkozás ellen, mert Mexikót a saját érdekszférája részének tekintette. Ennek csak azért nem lett folytatása, mert Amerikát lekötötte a polgárháború és ez meghatározta a hadviselő felek viszonyát Miksához. Az északiak nem akarták a kardcsörtetéssel a déliek oldalára sodorni Franciaországot. Jefferson Davis viszont örömmel vette volna a francia beavatkozást és ennek fejében támogatást ígért Miksának, a császár azonban elzárkózott az üzlettől. Miksa helyzete még rosszabbra fordult, amikor az amerikai polgárháború vége után Johnson elnök a Monroe-elvre hivatkozva felszólalt a francia intervenció ellen. Ráadásul az Egyesült Államokban a háború után két hadseregre elegendő fegyver és tapasztalt obsitos volt, és ennek egy része le is szivárgott délre.

8^ik Juniusban 1865^ik évben Csütörtökön megérkezett a Császár Pueblában a nagy parádé mellett és este felé akkor nap a neje is meg érkezett és itt maradtak 16 napot az az 23^ik Juniusig, 18^ikán nagyszerü zászlo szentelés volt és parádé […] ut közben megtámadtak és nagy tüz mellett kéntelenek voltunk fel térni egy magos hegyre Apulka nevü faluba menekülni, merd különben mingyájunkat agyon löttek volna, és azután más nap tovább Ohaxlában bementünk és az egész falut ki raboltuk, és ott maradtunk 28^ik Juliusig 22^ikén ismét ránk törtek és az 1^sö szakaszbol 15 embert elfogtak egy ora járásnyira a hid vártától, és más nap visza eresztették egy ingbe gatyában és fegyver nélkül és töbnyire mind sebet kapott […] 5^ikén ki mentünk a közel levö hegyekre patrolban és egy káplárt agyon löt egy köz embere és 6^ikán el temettük és azt az embert ki agyon lötte Tomasek nevezetü még akkor nap fejben löttük [..] 17^ikén éjjel tovább Tlapakoja nevü nagy várost be venni 9-10- ora tájon borzasztoan állott a tüz tehát nem mehettünk be semmi uton modon kéntelenek voltunk viszsza térni Huta malka faluban és 21^ik Novemberig itt voltunk és 21^ikén ujra el masiroztunk egész uj nagy erövel, de hamar egész nem mentünk be egy fertály ora járást egy kis tábort csaptunk és 22^ikén 1865 november 22^ikén Szerdán hajnalban neki rohantunk és nagy hurával 12 ora tályban be vettük Tlapakoját de bizony kostálta elég embert mitüllünk is és azoktul is és sok sebesült […]

Azok után, hogy ilyen sok lövöldözésről hallunk, érthető a francia expedíciós hadsereg főparancsnoka, Bazaine tábornagy által kierőszakolt császári rendelet, amely főbelövéssel büntette az engedély nélküli fegyvertartást. A Mexikóba érkező utazók tudatosan vagy tudat alatt mindig az Egyesült Államokkal hasonlították össze az országot, amiből Mexikó csak rosszul jöhetett ki. Ami viszont a szabad fegyvertartást illeti, legalább annyira amerikai volt, mint az északi szomszéd, vagyis a rendeletet nem lehetett betartani és csak arra volt jó, hogy az emberek feljelenthessék a haragosaikat.

„1866^ik Április Húsvét 1^sö napján el masiroztunk Mekxicoban  6 nagy mars és ide értünk 6^ik Áprillban Pénteken és itt voltunk a borzaszto nagy szolgálat mellet egészen 17^ik Juniusig és akkor elmasirozott a század Tolancsingoban és onnét minden felé több falukban és tájékokon csatázni [..] és mindég tüzbe voltunk és sok ember el veszett közüllünk és sebben lettek és utovégre be huzodtunk Tolancsingoban és Szeptember 7^ikén Pacsukában mentünk és itt maradtunk 7^ik Oktoberig és 7^ikén Reál de Monte Angol városban az aranybányához mentünk és itt voltunk egész 7^ik Novemberig és visza mentünk Pacsukában és ki masiroztunk 13^ik Novemberben el masiroztunk Tolancsengoban az egész garnizon 14^ikén szün idő és 18^ikán az egész Ausztria katonaság ki ezen a részen volt mind el masiroztunk Pueblában és mikor a 4^ik stácziot tettük és be mentünk volna Tlaxkálában hát megtámadott az ellenség és jo nagy tüzben voltunk de még is szerencsésen beértünk a városban és itt idöztünk 2 napig”  

III. Napóleon porosz támadástól tartott és 1866 októberében hazarendelte a seregét Mexikóból, így az önkénteseknek akadt dolguk bőven. Az ide-oda menetelés a végtelenségig folytatódott volna, előbb-utóbb azzal a végkifejlettel, hogy a naplóírót meglövik, esetleg megcsípi vagy megharapja valami egzotikus állat, aztán mehet Szenger doktorhoz.   Szerencsére máshogy végződött a dolog (már ami a naplóírót illeti: Miksát elfogták és 1867 júniusában kivégezték). Az önkéntes hadtestet a császár 1866 decemberében feloszlatta és a katonák beállhattak az új mexikói hadseregbe, a napló íróját azonban csak az érdekelte, hogyan térhet haza minél előbb.

„ki adták [1866. december] 15^ikén parancsban hogy rövid idö mulva haza fogunk menni és ki akar itt maradni és ki akar haza menni [..] és [1867. január] 6^ikán éjjel le mentünk Pueblában és fele része fegyvert le adták és 11^ikén Januárban el masiroztunk haza felé [..] 1867^ik Februárban 21 Csütörtökön reggel 6 orakkor be száltunk a Hajoban és 3 orakkor szerencsésen el indultunk és jöttünk 45 nap és 44 éjjel […] kiszáltunk Triesztben 1867 April 6^ikán szombaton délután 5 ora orakkor és mán 9^ikén elindultunk a gozösön Leibachban és tovább Budára és 13^ik Aprilban végképpen megszabadultam a katonai élettöl és hazajöttem Egerben.”

 [1] Tardy Lajos és Supka Géza is azt állítja, a két fivér közül Miksa volt a tehetségesebb. Utóbbi szerint a kvalitásait az igazi apjától, II. Napóleontól örökölte, ami romantikus, de nem bizonyítható.

[2] idézi Arciniegas 442. oldal. Ez az expedícióról szóló fejezet egyik mottója, de sajnos nem adja meg a  forrást.

[3] idézi Arciniegas, 447. oldal

[4] Supka szerint a népszavazás nem Miksa, hanem Ferenc József feltétele volt, a franciák pedig úgy bundázták meg, hogy csak Mexikóvárost szavaztatták le és ezt az ország véleményének állították be.

[5] Idézi Nagy, 49. o.

[6]  Idézi Venkovits 40. oldal

[7] A bécsi névsorban cs-vel szerepel, de a forrásközlő a másik alakot használja, mert a naplóban is így van.

Forrás

LUKÁTS Gyula naplója


Felhasznált irodalom

ARCINIEGAS, Germán: A karibi világ életrajza. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977.

NAGY Miklós Mihály: Magyar hadiutazók. Arcok és képek a magyar katonai utazások történetéből. Kornétás Kiadó, Budapest, 2001.

SUPKA Géza: Habsburg-krónika. Helikon, Budapest, 1986.

TARDY Lajos: Mexikó és a két magyar feleség. In uő: Históriai ínyencfalatok (Laude Kiadó, Budapest, 1989.) 166-176. oldal

TARDY Lajos: Az 1864-67. évi mexikói „önkéntes hadtest” magyarországi résztvevői. Hadtörténelmi Közlemények 103. (1990) évfolyam 2. szám 145-71. o.

VENKOVITS Balázs: "A császárságnak buknia kellett." Habsburg Miksa és a magyarországi Mexikó-kép alakulása. Aetas 29. (2014) évfolyam 2. szám 28-46. o.