Napi történelmi forrás

2016\05\23 btp 3 komment

Smárolni demokratikus – Japán amerikanizálása 1945 után

Baranyi Tamás Péter

Május 23. Japánban egy nálunk kevéssé ismert ünnep: a csók napja, amikor fiatal párok tömegei ünnepelnek csókolózással, igaz, néhányuk csak egy üvegfelületen át. Hogy mindez hogyan alakult ki, és főleg, hogy miként lett Japán a világ egyik legzárkózottabb, a hangsúlyt a katonai erényekre fektető nemzetből Ázsia legbékésebb és legnyugatiasabb társadalma? Természetesen ennek is a hidegháborúhoz, és a szigetország amerikai megszállásához van köze. Különös fegyverletételtől ajánlott csókolózásig és „demokratikus fürdőruháig" – Amerika Japánban.

ussmissouri.jpg

Japán küldöttsége aláírja a megadást az USS Missouri
fedélzetén. 1945. szeptember 2. (Forrás: Wikipedia)

Tovább olvasom

A Horthy-korszak legszegényebb emberei

A Horthy-korszak megítélése a második világháborút követően rendkívül kedvezőtlen volt. A Kommunista Párt ideológusai, politikusai olyan sötét képet festettek le róla, amely akkor teljességgel ellehetetlenítette a korszak valós értékelését. A háborús vereség, az ország pusztulása mellett az 1920-as, 1930-as évek eredményei eltörpülni látszódtak. A hatalmas szociális feszültségek és létező problémák miatt a kommunista elit  által is szeretettel használt "három millió koldus országa" kifejezés olyannyira elterjedt, hogy a mai napig elevenen él a köztudatban, megnehezítve a korszak értékelését.

44872.jpg

Szegény falusi gyerekek, 1935 KÖVENDY KATALIN / FORTEPAN

A Horthy-kor általános megítélése körüli vitában jelem cikkemmel nem kívánok határozott állást foglalni. Szerény adalékokkal azonban igyekszem árnyalni azokat - a véleményem szerint - rendkívül sarkos elképzeléseket, amelyek vagy egyfajta "kánaánként" láttatják 1919 és 1944 közötti időszakot, vagy a legsötétebb korszakok egyikeként kezelik azt. Cikkemben az 1930-as viszonyait elemzem, az 1920-as évekkel nem foglalkozom.

Tovább olvasom

Szerelem, halál és az a bizonyos trombitás...

Romantikus dráma a századelő Budapestjén

Egy ismert mondás szerint az élet a legjobb forgatókönyvíró. Az alábbi történetből kiderül, hogy ha ez nincs is mindig így, romantikus drámát tud írni. Nagy Vilma és Kacsóh Pongrác szerelmének történetéhez hasonlót számtalan alkalommal láthattunk már mozivásznon, olvashattunk regényekben, emiatt kissé klisésnek is tűnhet, de az igazi drámát mégis az adja, hogy az eset valóban megtörtént az 1900-as évek Magyarországán.

A történet valamikor az 1900-as évek elején kezdődik, Nagy Sándor kúriai bíró családjában. Az „erős törvénynek” nevezett, országos hírű bíró nagy családdal (összesen kilenc gyermeke született) és kiterjedt társadalmi kapcsolatokkal rendelkezett, de talán pont karakán határozottsága miatt nem sikerült sohasem számottevő vagyonra szert tennie. Gyermekei közül a leghíresebb Nagy Emil, későbbi igazságügy-miniszter, akinek igen különös pályafutásáról már egy korábbi posztunkban írtunk. Jelen cikk női főszereplője Nagy Emil húga, Nagy Sándor hatodik gyermeke, Vilma, aki 1876-ban látta meg a napvilágot, történetünk idején egy húszas éveiben járó, csinos fiatal hölgy volt.

nagy_vilma.jpgNagy Vilma (1876–1905), Kacsóh Pongrác első nagy szerelme

Tovább olvasom

Az életmentő "fagyhalál"

A fagyhalálról, sőt már a téli hidegről sem az életmentésre szokás asszociálni; eszünkbe juthatnak szerencsétlenül járt hegymászók, sarkkutatók, eltévedt túrázók, vagy a Don-kanyar jeges poklában - nem egyszer - 40 °C-ban - szenvedő magyar honvédek. Bár az 1943 január-februári visszavonulás során több ezer katona fagyott halálra (jóval kisebb számban, de korábban is történtek ilyen esetek) és tízezrek szenvedtek valamilyen fokú fagyást, akadt olyan is, akinek az életét mentette meg az extrém hideg. 

don_13.gif

Téli állások valahol a Don-kanyarban

Az 1918-ban született Kersey Vilmos póttartalékos őrvezető, aki 1942 áprilisától a 4. gyalogezred kötelékében teljesített szolgálatot a keleti fronton, Urivnál, túlélt egy fejlövést, kis híján megfagyott, majd hónapokig szenvedett sebesülése következtében, de nem hogy életben maradt, hanem teljesen meg is gyógyult, bár katonai szolgálatra alkalmatlanná vált, de ezt minden bizonnyal sem ő, sem felesége nem bánta különösebben. Kersey őrvezető 2004-ben hunyt el, elképesztő történetét pedig felesége mesélte el dr. Vajda Ferencnek, és az így került be A Don partjáig és vissza című, 2008-ban megjelent forráskiadványba.

Tovább olvasom

„Elnézést kérek [...] de ez itt tudomásom szerint Magyarország...”

Nagy Attila színművész a borsodi forradalom sűrűjében

Ha 1956-ról beszélünk, legtöbbször a budapesti eseményekről esik szó, pedig a „vidék forradalma” legalább annyi figyelmet érdemel, mint a fővárosé. Miskolcon 1956. október 25-én egy akkor 23 éves fiatalember, – a későbbi kétszeres Jászai Mari-díjas színművész Nagy Attila, a borsodi forradalom egyik vezéralakjaként hatalmas szerepet játszott abban, hogy október utolsó napjaira helyreállt a közrend Miskolcon, és nem került sor újabb vérontásra.

nagy_attila_mellszobra_a_miskolci_nemzeti_szinhaz_udvaran.jpg

Nagy Attila mellszobra a Miskolci Nemzeti Színház udvarán. Forrás: OSZK Digitális Képarchívum

Tovább olvasom
2016\05\16 btp 3 komment

„Mintha meg lettünk volna bűvölve” – 50 éve kezdődött a kulturális forradalom

Baranyi Tamás Péter

Mao Ce-tung a „nagy ugrás” kudarca után megtépázott tekintélyét nem a Kínai Kommunista Párton belül, hanem azt szétzúzva akarta megszilárdítani. Összefogott a nem kedvelt Lin Piao marsallal, hogy a régóta vágyott tisztogatásokat végrehajtsák. A forradalmi gondolatokkal megbabonázott fiatal vörösgárdisták ennek a hatalmon belüli leszámolásnak váltak az eszközeivé. A gyilkosságok és erőszakoskodás mellett forrásainkban Tacepao-festés, Tienanmen téri seregszemle, templomrombolás és tömeges könyvégetés emlékeit elevenítjük fel – de lesz szó könyvmentésről is.

cpc_9th_congress_mao_lin.jpg

Mao és az utódjául kijelölt Lin Piao a KKP IX. Országos Kongresszusán, 1969-ben. Mao és Lin, valamint Madame Mao voltak a kulturális forradalom legfontosabb előkészítői és végrehajtói.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása