A betyárokról szóló történetek közül az 1848-49-es szabadságharcban való „bevetésük” vagy a Bodri juhász ellen elkövetett aljas gyilkosság mellett a legismertebb a pesti személyvonat kisiklatása. Nem hiába, hisz a vadnyugati kalandba illő támadás egyik szereplője nem más, mint a betyárkirály, Rózsa Sándor. Blogunk sem kerülheti el, hogy egy posztban ne emlékezzen az egyik legmerészebb vállalkozásról rávilágítva annak következményeire is.

Az eset már a betyárvilág alkonyán, 1868. december 8-án történt (más források szerint 7-én). Ebben az évben szabadult egyéni amnesztiával Rózsa Sándor, aki még 1857-ben került a hatóság kezére. Bár a kiegyezés utáni amnesztia őt nem érintette, Ferenc József császár és király negyedik gyermeke, Mária Valéria hercegnő születésének alkalmából végül a nagybetűs Betyár kiszabadulhatott.

Rózsa Sándor, a betyárkirály (Szentesi 2009, 15.o.)

Bár Magyarország a második világháború alatt egészen 1944. március 19-ig ki tudta tolni a német megszállás idejét, valójában ennek a veszélye már jóval korábban is fennállt. Franz Halder (1884–1972), a német szárazföldi haderő vezérkari főnöke a háború kirobbanásától 1942-es leváltásáig vezette hadinaplóját, amelyben gyakran említette Magyarországot. A tábornok szinte minden alkalommal arról számolt be, hogy a német politikai és katonai vezetés egyaránt elítéli Magyarország politikáját, amely szövetséges ugyan, de nem hajlandó kiszolgálni a német igényeket.

Franz Halder tábornok, a német szárazföldi haderő (OKH) vezérkari főnöke
(Bundesarchiv, 146-1970-052-08)

1940 tavaszán rendkívül feszültté vált a magyar–német viszony. A Harmadik Birodalom a Franciaország elleni hadjáratra készülődött, de közben német szempontból igen kellemetlenül alakult a helyzet Közép-Kelet-Európában. A Szovjetunió egyre erélyesebben követelte magának Romániától Besszarábia területét, és katonai akcióval fenyegetett. Bár Besszarábia szovjet kézbe kerülése része volt a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéknak, ez akkor még nem volt ismert, így lehetségesnek tűnt, hogy Románia többi részét az olajmezők biztosítása érdekében Németország szállja meg. Ebben a helyzetben a magyar diplomácia sem maradhatott tétlen, így a Teleki-kormány egyre komolyabban követelte a határrevíziót, és katonai akcióval is fenyegetett. Hitlernek és a német vezetésnek azonban rendkívül kellemetlen volt a helyzet, mivel készülő nyugati offenzíva miatt mindenfajt katonai konfliktust megpróbáltak elkerülni a térségben. A német–magyar viszony olyannyira feszültté vált, hogy már ekkor szóba került Magyarország megszállása is! Végül ez nem következett be, de ezeknek az akcióknak köszönhetően került sor 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntésre. Lentebb Halder azon naplóbejegyzései olvashatók (a képek az amerikai katonai hírszerzés által a második világháború után készített hivatalos másolatból származnak), amelyek ebben az időszakban Magyarországgal foglalkoznak.

A kiemelt rész magyar fordítása:

„Magyarország Romániára vonatkozó elképzelései. Magyarország korai szakértői konferenciát akar, hogy megkezdhesse az előkészületeket. Magyarországnak Erdély felszabadítójának kell tűnnie.” 1940. április 9.

Szerző: Baranyi Tamás Péter

A Tanganyikában élő hehék a maji-maji felkelésben lázadtak fel német gyarmati uraik ellen. A lázadást leverték, Mkwawa törzsfőnök öngyilkos lett, koponyáját azonban Németországba szállították. A versailles-i béke egyik pontja is megemlékezett arról, hogy Berlin köteles visszaszolgáltatni a koponyát, a németek még egy vesztes világháborúig kihúzták a visszaszolgáltatást.

A Német Birodalom megkésve, és nem túl nagy kedvvel vetette bele magát a gyarmatosításba az 1880-as években. Nemcsak a gyarmatosításban voltak későn érkezők: nemzetállami létük is csak 1871-ben kezdődött. Éppen ez is volt a lényeg: Bismarck jól tudta, hogy a gyarmati vállalkozások – a marxista elmélettel szemben – csekély haszonnal kecsegtetnek, zűrös és drága őket fenntartani, de sok mindenkinek a lábára léphet, ha gyarmati babérokra tör. Ha az ember nem szerezheti meg Indiát (márpedig nem), mást nemigen érdemes szereznie. Úgy fogalmazott, a gyarmatok „úgy állnának rajtunk, mint a cobolyprém a lengyel nemeseken, akik azonban nem viselnek inget alatta”.

"A Déli Csendes-óceán a jövő Földközi-tengere"

Bismarck aztán az 1880-as évek közepén üzleti és kereskedelmi körök nyomására belement néhány gyarmat megszerzésébe. Valójában az a valószínű, hogy a gyarmati üzelmekbe való bekapcsolódás a hazai szavazóknak szólt, valamint néhány ottani nyereséget akart felhasználni európai ügyeihez. 1890-ben Németország például „elcserélte” Zanzibár szigetét Helgolandéval, ami a Kieli-csatorna mellett fekszik és a napóleoni háborúk óta Nagy-Britannia birtoka volt.

Tanganyika területén már 1880-ban is több német magánkereskedő és zsoldos érkezett, akik – akárcsak a többi gyarmati hatalom – a rabszolgaság felszámolását tűzték zászlajukra, még ha kivételesen keveset is tettek ennek érdekében. 1885-ben Zanzibár szultánjának tiltakozása elég indokot jelentett ahhoz, hogy a britek és a németek elhatárolják gyarmati területeiket, majd 1891-ben hivatalosan is megszerveződött Deutsch-Ostafrika, vagyis Német Kelet-Afrika.

Német Kelet-Afrika és a környező gyarmatok (Kép forrása: Philatelic Database)

Bár gróf Benyovszky Móric neve nem süllyedt a feledés homályába, mégsem annyira közismert, mint ahogy azt hollywoodi kalandfilmbe illő élete és szerteágazó munkássága indokolná. Katonatiszt, lázadó, hadi, majd politikai fogoly, ismét lázadó, felfedező, tengerész, újfent katonatiszt, Benjamin Franklin barátja, író, balsorsú uralkodó, ismét lázadó, és mindezt alig negyven év alatt. Ha a kaliforniai producerekig nem is jutott el híre, film azért készült életéről, és mintegy száz évvel halála után nem más, mint Jókai Mór fordította le naplóját és dolgozta fel életét, természetesen a rá jellemző alapossággal, mégis regényes formában. 

Gróf Benyovszky Móric arcképe

Bár az írófejedelem nem történészként alkotott maradandót, a Benyovszky életét (annak naplójegyzetei alapján) feldolgozó négykötetes munkája történeti műként is értékelhető. Jókai az első két kötetben a körülményeket és a gróf életrajzát ismerteti, maga a napló a harmadik és a negyedik kötetben olvasható; ma a Rab Ráby és a Sárga Rózsa szerzőjének történészi tevékenységéből szemezgetünk.

Szerző: Kalmár Miklós

A Szovjetunió főépületének tekintett, a sztálini időszak építészeti szimbólumává emelkedő Szovjetpalota a hatalmas birodalom legtöbb polgára szemében egyértelmű és könnyen érthető képet rajzolt az újonnan létrejött rendszerről. A tervek, a tervezés irányítása és annak egész folyamata éppúgy, ahogy a stílusválasztás a lehető legtökéletesebb formában testesítette meg mindazt, ami összefoglalóan a sztálini diktatúra hatalmi reprezentációjáról elmondható. Az építészettörténészek egybehangzó véleménye szerint a palota utolsó tervpályázatát lezáró eredményhirdetés szinte szimbolikus formában vetett véget az avantgárd építészetnek nemcsak a Szovjetunióban, hanem Európában is. A tervezési munkára Sztálin kezdettől fogva közvetlenül befolyást gyakorolt.

A Szovjetek Palotájának végleges tervváltozata. Forrás: Noever, Peter (szerk.): Tyrannei des Schönen. Architektur der Stalin-Zeit. München – New York, 1994. 158.

Szerző: Bakó Bálint

A Balti államok és Oroszország közel sem zökkenőmentes kapcsolatának fontos pontja volt 1918. november 18., az önálló Lettország megszületése. A letteknek azonban nem volt könnyű dolguk, hiszen egyszerre kellett megküzdeniük belső ellentéteikkel, a bolsevik megszállókkal, és a bolsevikok ellen, de a lettországi német dominanciáért küzdő német szabadcsapatokkal is. A függetlenség napja a keleti blokk összeomlását követően újabb jelentéstartalommal is bővült.

Egy ország születése