Szerző: Kanyó Ferenc

1335. november 19-én, Visegrádon, I. Károly magyar király feleségének, Piast Erzsébetnek a névnapját ünnepelték, emellett pedig a jelenlévő Luxemburgi János cseh király, valamint III. (Nagy) Kázmér lengyel király és a Német Lovagrend képviselői kihirdették a megegyezésük legfontosabb elemeit, és nem mellesleg egy pazar lakomát csaptak. A visegrádi királytalálkozó mintegy fél évszázadra meghatározta Közép-Európa hatalmi viszonyait.

Az Úr ezerháromszázharmincötödik évében, Szent Márton ünnepe körül János cseh király és fia, Károly, meg a lengyelek királya Magyarországra, Visegrád várába jött Károly királyhoz, hogy ott örök békeegyezséget kössenek. Ez meg is történt. A cseh király ebédjére Magyarország királyának bőkezűségéből mindennap kétezer ötszáz kenyeret adtak, és a királyi étekből is bőségesen; a lovaknak pedig egy napra huszonöt akó mérő abrakot. A lengyel király ebédjére pedig ezerötszáz kenyeret és élelmiszert bőségesen; borból száznyolcvan hordót mértek ki. Magyarország királya különböző drága ékszerekkel is megajándékozta a csehek királyát, úgymint ötven ezüstkorsóval, két tegezzel, két övvel, egy csodálatos sakktáblával, két felbecsülhetetlen értékű nyereggel, egy szíjas tőrrel, amely kétszáz ezüst márkát ért, meg egy csodálatos munkával kidolgozott gyöngykagylóval. Mivel Lengyelország királya adófizetője volt a csehek királyának, s mivel Károly, Magyarország királya feleségül bírta a lengyel király nővérét: Magyarország királya, Károly, ötszáz márka legfinomabb aranyat adott neki, hogy megváltsa őt a cseh királynak fizetendő adózástól. Elhatározták itt azt is, hogy ha e királyok közül bármelyiket, vagy országukat valami ellenség támadná meg, a többiek kötelesek segítségére sietni. És ezt egymás között nagy eskükötéssel is megerősítették. (Thuróczy János krónikájából, fordította: Rácz György)

Szerző: Huhák Heléna

 A vészkorszak üldözötteinek története napjainkban egyre több kiadott visszaemlékezésből, interjúból ismerhető meg. Ezzel szemben jóval kevesebb az egykorú személyes, narratív forrás. Ritkán fordult elő, hogy a túlélők az átélt viszontagságok, tragédiák nyomán keletkezett benyomásaikat, érzéseiket az események időpontjában rögzítették, illetve kevés ilyen forrás került napvilágra a későbbiekben. Dévényi Sándorné Anna naplóját az 1944. március 19-i német bevonuláskor kezdte írni és egészen 1945 júliusáig vezette. A szöveg különlegességét az adja, hogy szerzője egy várandós asszony, aki a maga sajátos szemszögéből ábrázolta a történéseket.

A naplóíró 1944-ben házas fiatalasszony volt, egy akkor tizenhárom éves fiú, Gábor édesanyja és terhessége ötödik hónapjában járt második gyermekével, az 1944 júliusában megszületett Judittal. Miután férje számára kézbesítették munkaszolgálatos behívóját, Anna családfővé avanzsált, egyre kiszolgáltatottabb élethelyzetekbe került, megélhetési lehetőségei folyamatosan korlátozódtak. A zsidóellenes törvények és rendeletek által sújtottak körül egyre fogyott a levegő: osztályrészük heteken belül a teljes körű jogfosztás, majd vagyonuktól és emberi méltóságuktól való megfosztás lett. Ezt az állapotot világítja meg rendkívül érzékletesen a Kismama sárga csillaggal című napló.

Sárga csillag egy budapesti ház kapuján,Katona József utca, illusztráció FORTEPAN/LISSÁK TIVADAR

Történetünk főszereplője kivételesen kiszolgáltatott helyzetben volt 1944-ben, sokkal inkább rá volt utalva mások segítségére és szolidaritására, mint bárki más, ezért sokkal élesebben tapasztalta meg a külvilág reakcióit, az emberek elutasító vagy éppen szolidáris magatartását. E védtelenséget ellensúlyozta Anna akaratereje és elszántsága, a mögötte álló – majd egyre inkább fogyó – család összetartása, szolidaritása. Nemcsak Anna történetéről olvashatunk, hanem az őt körülvevő ismerősök és ismeretlenek magatartása és viszonyulása is megismerhetővé válik. A napló egyúttal a többségi társadalom felé tartott tükör is.

A Jaffa kiadó gondozásában megjelent napló borítója

Szingapúrt elhagyva a Zrínyi korvett Hongkongban vetett legközelebb horgonyt. A kicsi, ám nagy jelentőségű sziget 1842-től egész a közelmúltig brit fennhatóság alatt állt, és bár ma Kína részét képezi, még mindig számos előjogot élvez. Bár ezúttal sem nők, sem viharok, sem pedig kétséges élvezeti értékű színházi élmények nem vártak rájuk, krónikásunk minden bizonnyal sosem felejtette el a kis sziklaszigetet.

Hong Kong látképe, háttérben a Victoria Peak

"Fekete lyukban húz a vonat.
A föld alatt metróhuzat van.
Végigmérnek szemsugár-fények.
Elkapok egyet, pont a tiédet,
Visszanézek, úgy érzem,
Itt ér véget az eddigi élet."

Magashegyi Underground

Bár Budapest a 19. század végén élen járt a földalatti vasutak építésében, a lendület hamar elveszett. A 20. század első felének eseményei - a Monarchia felbomlása, a gazdasági válság, majd a második világháború hatalmas pusztításai - nem kedveztek az amúgy is igen költséges metróépítésnek. Bár tervek készültek a két háború közötti időszakban is - a mai hálózat leginkább egy 1942-es elképzeléshez hasonlít - a gyakorlati megvalósítás késett. A helyzet 1950-ben változott meg, amikor a Minisztertanács, a gazdasági szempontokat részben figyelmen kívül hagyva kiadta az ukázt: Metrót a népnek! És így is lett; rövidesen megkezdődtek a kelet-nyugati (M2) földalatti építési munkálatai, amelyek a tervezett öt év helyett végül két évtizeden keresztül húzódtak. Mai - popkulturális utalásoktól sem mentes - posztunkban a "piros metró" építésének történetéből szemezgetünk.

Keleti oldal, nyugati oldal pályaudvar, 1975 (Somlai Tibor/FORTEPAN)

A harckocsik első világháborús bemutatkozásával korábbi posztunkban már foglalkoztunk. A következőkben vizsgáljuk meg az egyik legismertebb (és szinte a mai napig felbukkanó) típust, amely felépítésében, fegyverzetében és megoldásaiban alapvetően határozta meg a későbbi harckocsik fejlesztési irányát.

A Marie nevű francia Char Renault  FT típusú harckocsi.

A szovjet hadseregnek több olyan eszköze is volt, amelyeket harci körülmények között először 1956-ban a magyar forradalmárok ellen próbált ki. Ilyen volt a híres és a világban sok helyen még ma is használt AK–47-es gépkarabély, a blogunkon már megénekelt, a második világháború alatt kifejlesztett T–34-es tank továbbfejlesztett változata, a T–54, valamint a jelen bejegyzés témájául szolgáló, 1950-ben rendszeresített  BTR–152-es csapatszállító is.

Egy még épségben látható BTR–152-es a Hősök terén
fotó: FORTEPAN/Berkó Pál