Magyarországon a török kiűzése után számos pompás főúri rezidencia épült, és ez a „kastélyépítési láz” kitartott egészen a XIX. század második feléig. A legnagyobb és legjelentősebb kastélyok – mint például a keszthelyi Festetics-kastély vagy a fertődi Esterházy-kastély – története viszonylag ismert, de a kisebb vidéki kúriák sorsa sok esetben homályba burkolózik.

A mai posztunkban egy ilyen „kisebb” kastélyt mutatunk be, a Podmaniczky család egykori fenyőharaszti rezidenciáját. A Hatvan és Verseg között található uradalom, Fenyőharaszt, a XVIII. században került a Podmaniczky család birtokába, a környék többi földjével együtt. A birtokon a 103 (!) évet élet hóbortos báró, Podmaniczky János (1780–1883) kezdett gazdálkodni, és hozzá fűződik a későbbi kastély alapját képező gazdasági épületek építtetése is. A birtok a családon belül többször is gazdát cserélt („jótékonysági” vásárlás, csere és valószínűleg kártyanyereség útján), míg végül a magának való Podmaniczky Levente báró (1839–1913) örökölte meg. Levente nem rendelkezett jelentős vagyonnal, de annál nagyobb álmokat dédelgetett, fel akarta építeni saját kastélyát a kíváncsiskodó szemek elől elzárt pusztán. A megvalósításban segítségére volt felesége, és egyben első unokatestvére, Podmaniczky Magdolna (1831–1903). Magdolna elvált asszony volt, első házassága valószínűleg a bárónő meddősége miatt ment tönkre. A második azonban jobban sikerült, Leventével közel negyven évig éltek boldog házasságban. Magdolna jelentős vagyont – és számos műkincset – örökölt apjától, így a házaspár megvalósíthatta álmát és 1866–1868 között felépíthették neoklasszicista kastélyukat, amelyről a szakirodalom is elismerően ír:

„A pesti nagy mesterek művészetétől ihletett emlékek közül megemlítjük a versegi Podmaniczky-kastélyt, amelynek hatoszlopos fínom arányú felhajtója egyszerű, régebbi épületekhez csatlakozik. A teljesen ismeretlen építéstörténet meggátolja a pontosabb szerzőmeghatározást, de a kastély nagyvonalúsága kétségtelenül jelentős mester kezére vall.”

A fenyőharaszti kastély egyetlen ismert korai ábrázolása 1910-ből, Borovszky Samu vármegyeleírásában

Szerző: Kanyó Ferenc

Mátyás király (1458-1490) szívén viselte az egyházzal való kapcsolatát, így rendszeresen levelezett a pápákkal, akik eleinte tetemes összegeket folyósítottak neki a török elleni háború céljából, utóbb azonban ezt az összeget folyamatosan csökkentették, mikor látták, hogy a király más háborúira költi el a neki juttatott aranyakat. Ennek ellenére számtalan intézményt alapított vagy újított fel, ahogy az alábbi levelében is írta. A címben szereplő Fehéregyháza sokáig a magyar történeti és régészeti kutatások fókuszpontjában állt, mivel Anonymus gesztája szerint itt temették el Árpád vezért.

IV. Sixtus pápa kinevezi a Vatikán könyvtárosává Bartolomeo Platinát

1944. március 19. alapvetően meghatározta Magyarország helyzetét a második világháborúban. Az eddigiekben a trianoni békeszerződéssel elcsatolt területek visszaszerzőjeként, majd fegyvertársként megjelenő Németország megszállta szövetségesét, Magyarországot. A kollaboráns kormány kinevezéséig a rádió és a magyar lapok nem adtak magyarázatot az utcákon megjelenő német harckocsikra és katonákra. Így miközben lázas tárgyalások zajlottak az új kormányról és a magyar politikai élet prominens személyeit hurcolta el a Gestapo, aközben a rádióban magyar és német katonanóták mentek, az üzletek kinyitottak, a gyárakban pedig dolgoztak.

A német megszálló hadsereg teherautói a Margit hídon 1944. március 19-én

1941 sorsdöntő év volt mind a hitleri III. Birodalom, mint a sztálini Szovjetunió életében. Azt biztosan kijelenthetjük, hogy a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” 24. évfordulóján, 1941. november 7-én a bolsevik birodalom még nem hárította el annak a veszélyét, hogy a Wehrmacht elfoglalja Moszkvát. A német csapatok végül sem a fővárost nem tudták elfoglalni, sem a Szovjetuniót nem tudták térdre kényszeríteni; jelen bejegyzésben arra igyekszem meg rövid választ adni, hogy vajon ehhez hozzájárult-e Sztálin beszéde illetve a Moszkvában való maradása.

Az 1939–1940-es szovjet–finn háború bebizonyította, hogy a legyőzhetetlen Vörös Hadsereg még a jóval kisebb és rosszabbul felszerelt Finnország ellen sem képes egyértelmű sikert elérni, az 1941-es német támadás pedig majdhogynem megsemmisítette a Szovjetuniót.

Egy a német páncélosoknál sokkal jobb védelemmel és fegyverzettel rendelkező, de helytelenül alkalmazott, és emiatt megsemmisített KV-1-es harckocsi, Kowno, 1941 júniusa

Az 1956-os forradalom képéhez ugyanúgy hozzátartoznak a falfeliratok, firkák, mint a T-34-es harckocsi, a mésszel leszórt elesett szovjet katona holtteste vagy a levert vörös csillag nyoma. A rengeteg röplap, újság, felhívás mellett ezekkel is üzenni akart a forradalom népe. A legáltalánosabb követelések a „Ruszkik haza!” vagy a „Halál az ávóra!” voltak, de emellett olvasható volt néhány humorosabbnak szánt szöveg is. Jelen posztunkban ezekből szemezgetünk a teljesség igénye nélkül.

Budapesti kirakat a forradalom idején (Fortepan 23684)

Bár 1956-ról legtöbbünknek a forradalom és szabadságharc jut eszébe, az év bővelkedett tragikus eseményekben és természeti katasztrófákban. Január 12-én 5,6-os erősségű földrengés rázta meg a Csepel-szigetet, nagy riadalmat okozva a gépgyárban dolgozóknak és a környék lakóinak egyaránt. "A kis-Dunán 1,5-2 méteres hullámokat okozott a rengés. (...) A Csepel Autógyárban éppen műszakváltás volt mikor megmozdultak az épületek. Az emberek fejvesztve szaladgáltak ijedtükben. A gyárban nyugat felől kitörtek az ablakok az épületekben. (...) A Csepel Autógyárban gyártott tejes autókkal hordták az ivóvizet a lakosságnak, amíg a kutakat helyre nem állították. (...) Dunaharasztiban egy ember meghalt, ott nagyobb volt a pusztítás mértéke." - írja cikkében Vöő Lajos helytörténész.

A Kossuth-híd dacol az árral