A Zrínyi korvett Sanghaj után nem a tengeren, hanem a Jangcén (Sárga-folyó) folytatta útját Nanking irányába. Sanghaj mellett a város már akkor is egyike volt Kína legfontosabb településeinek. Nanking, bár közvetlen tengerparttal nem rendelkezik, ad otthont napjaink legnagyobb belvízi kikötőjének is, és a tengerjáró hajók, igaz jóval kisebb számban, de 1890-ben is megszokott látványnak számítottak arrafelé.
Szerző: Kalmár Miklós
Az 1917-es forradalom után uralkodóvá váló Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt vezetése terrorisztikus módszerekkel és minden korábbit messze felülmúló mértékben igyekezett befolyást gyakorolni az emberek gondolkodásmódjára és mindennapjaira. Pontosan azt a módszert követve cselekedett, ahogy a marxizmus és a nemzetiszocializmus szembeállításáról szólva nagyon találóan éppen Hitler fogalmazott: a marxizmusban „a szellem és nyers erő harmonikus egységet képez.” Ennek részeként kívánta átalakítani a múltat: „Mindenről tudnunk kell, ami a múltban történt, de nem úgy, ahogy erről már beszéltek, hanem úgy, ahogyan azt Marx–Engels–Lenin–Sztálin tanítása megvilágítja”.
A Halabjan-Szimbircsev-páros alkotásának látványterve 1934-ből. Forrás: Tarkhanov - Kavtarardze 1992, 71.
Sztálin számára 1934-ben kezdték készíteni azt a városrendezési tervet, amely a nyolc évszázados múlttal rendelkezőként számon tartott Moszkvát a világ első szocialista országának fővárosává alakította volna. Az újjá formált városközpont a Novy Prospekt elején kiépítendő kulturális centrummal, az ide megálmodott, új funkciójú reprezentatív épületek, minden lehetséges rendelkezésre álló eszközzel annak bizonyítására voltak hivatottak, hogy a az 1917-es forradalom valóban gyökeres, mindent átható változást eredményezett. Az épületek egyben alkalmasak voltak arra, hogy a szovjethatalom szilárdságának és legyőzhetetlenségének képzetét keltsék. A kommunista párt új típusú embert, úgynevezett Homo Sovieticust akart formálni. A Homo Sovieticus tudatának és jellemének kialakításában pedig igényt tartott a szellem feletti hatalomra. Át akarta alakítani a múltat és a proletariátus nevében a párt birtokba szándékozott venni a kultúra egészét, új művészetet akart teremteni. Lenin véleménye szerint a párt feladata volt a művészet ösztönös folyamatait az állami építés medrébe terelni.
Noha az 1956-os forradalom és szabadságharc csak rövid ideig tartott, a közel két hét alatt hatalmas átalakulások kezdődtek meg Magyarországon. Október végétől sorra alakultak újra az 1945-1948 között működő pártok (Nemzeti Parasztpárt, Független Kisgazdapárt), valamint számos egyetemi, üzemi és kerületi forradalmi szervezet is létrejött. Számukra a tájékoztatás létfontosságú volt: a pártok a sajtón keresztül toboroztak tagokat, újságok közölték a forradalom halottjainak és sebesültjeinek névsorát, és megjelenhettek olyan tényfeltáró/oknyomozó írások is, amelyekért korábban súlyos börtönévek jártak volna fizetségül. Az is figyelemre méltó, hogy a korábban oly határozott és kemény pártsajtó, központi irányítás híján milyen esetlenül reagált a forradalmi eseményekre. A mostani posztban az 1956 október vége és november eleje között megjelent sajtótermékekből válogatunk - ugrálva térben és időben.
A blogon már szereplő Eckhardt Tibor még élt, amikor 1969-ben a hírhedt marseille-i mérkőzésen a magyar válogatott 4:1-re kikapott Csehszlovákiától. Szepesi György akkori mondatát (ami szállóigévé vált a hetvenes évek elején) talán nem hallhatta, amennyiben mégis, akkor bizonyára sok kellemetlen emlék tornyosult fel előtte. A csehszlovák emigráció ugyanis még Magyarország elhagyása előtt is okozott neki kellemetlenségeket, később pedig Károlyi mellett az amerikai csehszlovák diplomáciával és sajtóval gyűlt meg leginkább a baja. Ez a küzdelem érintette Eckhardt személyét, valamint konkrétan missziójának a célját: avagy milyen lesz a háború utáni Magyarország, illetve Csehszlovákia.
Legutóbb ott hagytuk el hőseinket, amikor Hong Kong kikötőjéből útnak indultak Sanghaj irányába. Az utazás ezúttal is eseménytelennek bizonyult, ám a szárazföldön a szokásos, Rejtő-regénybe illő kalandok várták hőseinket. Krónikásunk, dr. Gáspár Ferenc hajóorvos szokásához híven ezúttal is mindenről részletesen beszámolt.
Sanghaj egy vízparti szegénynegyede
Gáspár doktor szokása szerint itt is megemlítette a helyi "tömegközlekedést", amelyről nem volt túlzottan kedvező véleménnyel, elsősorban a higiénés viszonyok miatt. Még szerencse, hogy őt, és öt tiszttársát a rutinos konzul, bizonyos "H. lovag" jó gyakorlat tanácsokkal látta el.
A 18. század folyamán Európa számos országában, így a Habsburg Birodalomban is a nyelvek racionalizálását, módszeres leírását, reformját tűzték ki célul. Így azon túl, hogy felsőoktatásnak a század vége felé szüksége volt egy új grammatika megalkotására, egy általános trend is volt a 17. században elindult, s a 18. században felgyorsuló nyelvújítás. A legtöbb olvasónak a nyelvújítás kapcsán az általános-, és középiskolai tanulmányaiból ismert folyamat juthat az eszébe, de fontos megjegyezni elöljáróban, hogy a korszak vívmányai együtt jártak azzal is, hogy számos nyelvi formula - tradíció - a reform áldozatául is esett.
Jelen cikkünkben egy 1793-ban megjelent nyelvkönyvet kívánunk röviden bemutatni, s ezen keresztül a 18. század végének nyelvi-, nyelvtanítási viszonyait.
A könyv címlapja. A fényképek a szerző saját példányáról készültek.