Legutóbb ott hagytuk el hőseinket, amikor Hong Kong kikötőjéből útnak indultak Sanghaj irányába. Az utazás ezúttal is eseménytelennek bizonyult, ám a szárazföldön a szokásos, Rejtő-regénybe illő kalandok várták hőseinket. Krónikásunk, dr. Gáspár Ferenc hajóorvos szokásához híven ezúttal is mindenről részletesen beszámolt.

Sanghaj egy vízparti szegénynegyede

Gáspár doktor szokása szerint itt is megemlítette a helyi "tömegközlekedést", amelyről nem volt túlzottan kedvező véleménnyel, elsősorban a higiénés viszonyok miatt. Még szerencse, hogy őt, és öt tiszttársát a rutinos konzul, bizonyos "H. lovag" jó gyakorlat tanácsokkal látta el.

"Ápropos, uraim, ajánlok önöknek még valamit. Itt egy üveg crap apple, illatozzák ezzel be a zsebkendőiket, jó erősen. Meglássák, hogy szükségük lesz rá. Az az úr, a ki evvel a tanácscsal meg a hozzávaló illatszerrel ellátott bennünket, H. lovag, sang-hai főkonzulunk volt. Mi pedig, az illatos zsebkendősök, hatan voltunk a "Zrinyi"-korvetta tisztikarából, a kik a főkonzul gavalléros vendégszeretetéről híres házában gyűltünk össze, hogy innen induljunk első szemleutunkra Khina egyik legélénkebb városában, Sang-haiban. A minő bölcseknek bizonyultak be később a többi tanácsai, a melyekkel bennünket, a "Központi Birodalomnak" földjét először taposó "fehérarczú ördögöket" ellátott, éppen olyan üdvösnek bizonyult be az illatos zsebkendőkre vonatkozó utolsó figyelmeztetése az első perczben. Künn az ajtó előtt ugyanis már várt egynéhány dzsinriksa az eléjük fogott kulikkal. A mint ezeknek a közelébe jutottunk, a mi európai orrunk egyszerre elfintorodott és egyszerre nyultunk zsebünkbe az illatos zsebkendőért. A dzsinriksa, a melyet már oly sokszor említettünk, könnyű kétkerekű kis kocsi, egyetlen üléssel és felvonható fedéllel, a kuli pedig izmos lábú, széles vállú, félig meztelen fiatal khinai, a ki ezt a könnyű szekérkét a benne ülő utassal együtt zihálva, izzadva és vágtatva röpíti végig az utczákon, a melyek éppenolyan szűkek és emberekkel túlzsúfoltak, mint a minő szennyesek és bűzösek."

A Zrínyi korvett: megfigyelhető a vitorlázat és a gőzgép kéménye is

A tömegközlekedés okozta sokk után hősünk beszámolt a sanghaji koncessziós területekről, amelyek "igen csekély összegekért bérbe adattak, még pedig khinai módszer szerint "kerek" kilenczszázkilenczvenkilencz esztendőr", és ahol az európai emberek saját stílusuknak megfelelő kis városkákat húztak fel, amelyek egy része mai is látható. A zsúfoltság, szegénység és az európaiak számára szokatlan lakáskörülmények elborzasztották a naplóírót:

"Alacsony és sötét zugban, a hova a fedélrakás perczétől kezdve az istenadta napsugár soha többé be nem hatolt, összezsúfolva él a több nemzedékből álló család, a dédatyától kezdve le a dédunokáig. Néha negyven ember lakik olyan házban vagy helyiségben, a melybe a mi fogalmunk szerint alig lenne tíz-tizenöt embernek elegendő hely és levegő a megélhetésre. A köznépnél ugyanitt élnek a háziállatok is. Ott főznek, esznek, alusznak, dolgoznak - bőrhántás vagy selyemhímzés, egyre megy. Gyakran ugyanegy szobában vannak a ragályos betegek és a szegényebb osztályban ritkán hiányzó szörnyen eltorzult bélpoklosok. (...) A házakban meggyűlt szennyet és hulladékot egyszerűen kidobják az utczára, ha annyira meggyűlt, hogy a házban "nincsen többé számára hely". Ott aztán elfekhetik addig, míg a végighaladó tömeg a lábain széthordja, vagy míg a legközelebbi eső elmossa onnan."

A sanghaji part, vagyis a Bund 1928-ban

Érdekes ugyanakkor, hogy Sanghajnak volt egy szebbik arca is, olasz operával, fényes szállodákkal, teniszpályákkal, árnyas parkokkal, ezek azonban főleg a koncessziós területeken helyezkedtek el.

A külföldiek parkja 1870 körül

Egy estély alkalmával az itteni rendőröket is láthatták munka közben, Gáspár Ferenc elismeréssel ír a "bengáli" közegek hatékonyságáról és tömegoszlatási képességéről.

"Egyetlen rendőr nekimegy a száz főre menő tömegnek, fegyver helyett csupán a rövid fütykössel felfegyverkezve és a tömeg percz alatt szét van oszlatva. Valószinűleg a megjelenése által imponál nekik annyira. Igaz, hogy óriási különbség van közöttük. Egyik oldalon áll a csacsogó, fecsegő, rendkívül kíváncsi és többnyiregyáva csőcselék, a mely folyton az izzadságot törli, ha éppen nem majszol valamit, fedetlen arczczal, fedetlen fővel és meztelen háttal, a másik oldalon pedig a sugártermetű bengál, katonás egyenruhában, férfias, fekete arczán a hindu faj méltóságteljes nyugalmának és erélyének kifejezésével, a kinek többek közt megvan az a furcsa tulajdonsága, hogy sohasem szól, hanem mindjárt üt. Az is igaz, hogy a melyik khinai hátára az a bengál rendőr a fütykösével leüt, ott reped a bőr. Ordítva és hadonászva adnak utat, legföljebb gyűlöletes hangú "jan-kou-cze"-t vagy "Czi-gu-lah"-t (ocsmány disznó) kiáltva utána. Hanem azért fut."

Az európai negyed a Nanking Road-on

Ezúttal sem maradhatott ki a helyi gasztronómia, ezúttal egy módos kereskedő vendégei voltak a Zrínyi tisztjei. És bár az asztal minden széppel és jóval meg volt terítve, a tengerészek mégsem lehettek elégedettek, főleg a bátrabb hadapródok, akik jó eséllyel akár hetekig is emlegették a kínai konyhát, nem éppen nyomdaképes kifejezések kíséretében.

"Nekünk európaiaknak azonban a hámozható gyümölcsök kivételesen élvezhetetlenek voltak. Az egész tisztikarban nem akadt egy hősgyomrú hadfi, a ki képes lett volna egy mákszemnyi mákostésztát is megenni.* Csak két fiatal tengerész-hadapród tette meg bravourból, hogy a három szakaszra osztott menünek első harmadán végig erőlködött. Meg is adták az árát. Még nyolcz nap mulva is mint "maródokat" jelentettem őket parancsnokunknak a reggeli rapportokon."

Sanghaj napjainkban. Érdekesség, hogy a képen látható Park Hotel egy magyar építész, Hugyecz László tervei alapján épült fel 1934-ben

A kulináris élvezetek mellett a helyi szokások sem hagyták hidegen az érdeklődő naplóírót. Ezek közül most egy olyat ismertetünk, amely Európában és Amerikában teljességgel ismeretlen volt. Ez nem más, mint a nők lábának "elnyomorítása", vagyis elkötése, amely a 10. századtól a 1950-es évekig (betiltásáig) szokásban volt, főleg a gazdagabbak köreiben (bővebben itt, angolul tudók előnyben). A kisgyerekkortól szorosan lekötözött, és az évek során teljesen deformálódott lábfejet lótuszlábként is ismerik, mert állítólag hasonlít az azonos nevű virágra.

Ez a morbid szokás természetesen Gáspár doktor  figyelmét sem kerülte el, aki a rá jellemző iróniával járta körbe a témát.

Kislány elszorított lábakkal

"A női lábak elnyomorítására három okot ismernek. Az első ok az lenne, hogy miután Khinában minden virágot, fát és növényt az ember úgy fejleszt és olyanná alakít, a mint éppen akarja, ezen okból a legkedvesebb virágját, a nőt is olyanná alakítja, a mint az az ő formaérzékének leginkább megfelel és a mint ő azt legszebbnek tartja. A második ok az illető férjek féltékenységében keresendő. Már a csecsemő kis lánynak elnyomorítják a lábát, hogy mire az kifejlődik és asszonnyá lesz, a járás rendkívül nehézzé és kínossá váljék számára. Így aztán otthonülővé lesz és nem csalja meg az urát. (No hát ez nem lesz az igazi ok. Csak jőjjenek ezek a khinaiak mihozzánk és nézzék meg a mi asszonyainkat. Majd meglátnák, hogy ezek a mi asszonyaink az ő ennivaló parányi kis lábaikkal mekkora - szarvakat raknak az ő kedves khinézereik homlokára.) A harmadik ok a legelterjedtebb és orvosi szempontból a legvalószinűbb. Ezt a harmadik okot azonban kétféleképpen magyarázzák. Az egyik magyarázat szerint az lenyomorított láb által előidézett járás következtében némely szervek olyan átalakuláson mennek át, hogy ezáltal a nő az önző hajlamú férfi által első sorban szem előtt tartott hivatásának jobban felelhet meg. Ez azonban a frivolabb felfogás. A második verzió szerint a sajátságos járás következtében az altest (medencze) csontozata olyan átalakuláson megyen keresztül, hogy ezáltal a nő legnemesebb női hivatásának - a teremtésnek - veszély és nagy fájdalom nélkül tehessen eleget. Ez a verzió lesz a legvalószinűbb; mert tényleg nincs olyan ország, a melyben olyan kevéssé vennék igénybe az accucheur-ök [szülészek] és okleveles dámák segítségét, mint éppen Khinában, a mely országnak tudvalevőleg több, mint négyszázmillió lakosa van."

Elkötött lábú kínai nők 1900-1920 között

A hajóorvos azt is leírta, hogy mennyire meglepte az, hogy a kínaiak, akik elsőként állítottak elő puskaport, még a századforduló környékén, sőt még utána is olyan tűzfegyvereket alkalmaztak, mint "a minőkkel mi a törökök ellen harczoltunk, és olyan "kézi" fegyvereket, a melyeknek szállítására és kezelésére két-három emberre van szükség."

A Bund, vagyis Sanghaj kikötői része: tagadhatatlan az európai hatás

A Zrínyi Sanghajban sem maradt sokáig, hamarosan vitorlát bontottak, és elhajóztak Nanking felé, ahol hőseinknek még megdöbbentőbb kalandokban is része volt.

Forrás:

Dr. Gáspár Ferenc: Negyvenezer mérföld vitorlával és gőzzel, Szeged, 1892. A könyvet közzétette, és a kísérőtanulmányt írta: Veperdi András

A könyv illusztrációkkal ellátott változata (ahonnan az 1. kép is származik) megtalálható itt.