Háborús "hangverseny"; Hitlerfurulya és Sztálinorgona akcióban
Általánosan elfogadott, hogy a modern hadviselés alapjait az első világháborúban rakták le, bár az építkezés már korábban, az amerikai polgárháborúban és a búr háborúban elkezdődött, de néhány szempontból ide vehetjük az 1848/49-es szabadságharcot is. Az 1914 őszétől állandósult lövészárok-hadviselés, avagy állásháború új kihívások elé állította a katonákat és fegyvertervezőket; a hatalmas számban alkalmazott automata fegyverek (ekkor még csak géppuskák, majd kis számban géppisztolyok) és egyre korszerűbb lövegek mellett reneszánszukat kezdték élni a magas röppályán tüzelő fegyverek is. Bár a mozsarak ekkor már évszázados múltra tekinthettek vissza, a légaknavetők és aknavetők új fejezetet nyitottak ezen eszközök történetében.
Bár a két háború között némileg lelassult a fejlődés, a lövészárokrendszereket felülről támadni képes gyalogsági fegyverek nem tűntek el teljesen, sőt megjelentek a rakétahajtású lövedékek is. A szovjetek, a mozgóháború jegyében, a rakétákat rögzítő keretet teherautó-alvázra eszkábálták, ezzel megszületett a mai napig használatos sorozatvető, amelynek BM-13-as változatát a második világháborúban Katyusa vagy Marija Ivanova néven ismerték A típustól függően 75-406 mm átmérőjű lövedékek 32-54 darabos sorozatokban kerültek kilövésre, a hatótávolság 2,5 és 8,2 kilométer között változott. A fegyver a kilövéskor hallható éles sivítás miatt a Sztálin-orgona nevet kapta.
Az Avar Birodalom volt az első olyan tartósan fennálló államalakulat, amely Kárpát-medencei központtal egyesítette a későbbi Magyar Királyság területét. Csaknem két és fél évszázadon keresztül volt képes megtartania a hatalmát, ám a nyolcadik század végén, a Nyugat-Európában felemelkedő frankok támadásai, a bolgárok dél felől történő terjeszkedése, és nem utolsósorban az avarok soraiban kitörő polgárháború miatt az Avar Kaganátus összeomlott. A bukás egyik jelzés értékű kulcsmomentuma az a pillanat volt, amikor azt avarok fővárosát szinte akadály nélkül fosztották ki.
Az 1956-os harcok elülte után, miután Kádár János újra magához ragadta a hatalmat, az MSZMP nekiállt, hogy újraszervezze a pártot és a hatalom irányítását. Az MSZMP tagsága 1956. december 1-én, a forradalom előtti csupán 4,3%-a volt, de még 1957. júniusában is csak 39,6%-át tette ki!
Falfirka, 1958.Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10
A Budapesti Pártbizottság 1957. június 8-9-én tartotta "nagyaktíva értekezletét," a Budapest Főváros Levéltárában őrzött legépelt beszédek 252 oldalban rögzítik az elhangzottakat, ebből kiderül, hogy az állampárt ekkor még koránt sem rendezte sorait, s a megtorlások és az újrarendezés kérdése is izgalomban tartotta a tagságot. Cikkemben Kóbor Ferenc, XVII. kerületi tag tanulságos előadásából idézek.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni kommunista restaurációhoz kapcsolódó írásaink lásd:
A nagy viharokat kavaró film, az 1956-os megtorlásokat és Biszku Béla szerepét boncolgató Bűn és büntetlenség legfőbb állítása az, hogy noha jogilag a bíróságok és a kormány egymástól szétválasztva végezték munkájukat, az MSZMP-s vezetőség aktívan irányította a megtorlás gépezetét. 2010-ben a film készítői megszólaltatták az azóta elhunyt Biszku Bélát is, aki úgy érvelt, hogy ők politikai véleményt fogalmaztak meg, s nem szólhattak bele az ügyészség és a bíróság munkájába. A vonatkozó részletek a filmben 31:52-től nézhetőek meg. Az általam szemlézett dokumentumból az alábbi, ennek részben ellentmondó részletet emelném ki:
A XVII. kerületben számtalan piszkos uszitót jelentettek fel az elvtársak. Ugy (sic!) tudom, hogy jelenleg négy főt tartanak fogva. A többi éli világát. Mikor vonják ezeket felelősségre? De legalább mikor ijesztenek rá, vagy veszik házi őrizetbe ezeket? A rendőrségen dolgozó elvtársak azt mondják, hogy ők továbbították, de akkor hol sikkad el a feljelentés? Az ügyészségen? Nem tudnánk az ügyészség fejébe észt verni? A beijedt, megalkuvó ügyészeket, bírákat ki kell tessékelni.
BFL, XXXV.1.a 2. Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottságának iratai, 201. o.
Egyiptom, ahol államfőnek lenni nem egy életbiztosítás
Szerző: Krajcsír Lukács
Pár héttel ezelőtt nagy vitát kavart Egyiptomban annak a 292 fegyveresnek a pere, akik a vádak szerint meg akarták ölni az ország jelenlegi elnökét, Abdel Fattáh al-Szíszít.[1] Két merényletet terveztek ellene: egyet a mekkai zarándoklat (hadzs) alatt; a másik merényletet pedig hat iszlamista rendőrtiszt és egy fogorvos akarta végrehajtani Egyiptomban.[2] Az eset ismét ráirányította a figyelmet arra a tényre, hogy Egyiptom történelmében meglepő gyakorisággal kovácsoltak tervet az ország vezetőjének meggyilkolására, amit aztán gyakorlatban is igyekeztek megvalósítani. Ennek a cikknek a célja bemutatni a legjelentősebb, egyiptomi államfők ellen elkövetett – tervezett és végrehajtott – merényleteket.
1981. október 6.: Egyiptomi katonák tüzelnek Szadat elnökre, mialatt egy katonai parádét tekint meg Kairóban (forrás)
Már a középkori Egyiptomban sem volt szokatlan, hogy szultánok, kalifák vagy muftik estek áldozatul gyilkosságoknak. A második világháború követő években szinte állandóan követtek el merényleteket egyiptomi miniszterelnök vagy az országban élő külföldi (főleg brit) hivatali és katonai célpontok ellen. Ezen támadások mögött legtöbbször Haszan al-Banna arab nyelvi tanár által 1928-ban alapított Muszlim Testvériséget (Al-Ihván Al-Muszlimín) látták. Azonban nem ő, hanem az 1940-es évek elején a szervezeten belül létrehozott – Banna által is többszörösen elítélt – „Titkos Apparátus” volt a szervező és a végrehajtó. A Muszlim Testvériséget betiltották és tagjai ellen keményen felléptek mind az egyiptomi hatóságok, mind a közel-keleti országban állomásozó brit katonai erők.[3]
Illusztráció Ahmad Máhír pasa egyiptomi miniszterelnök lelövéséről 1945. február 24-én (forrás)
Egy lövöldözés visszhangjai
Egyiptomban 1952. július 22-én a Szabad Tisztek nevű katonai csoportosulás elfoglalta és szétoszlatta a parlamentet, menesztette I. Farúk egyiptomi uralkodót és kikiáltották a köztársaságot. Nagíb elnök volt az Egyiptomi Köztársaság első elnöke, de arról nincs tudomásunk, hogy terveztek volna ellene merényletet. Egyszerűen azért, mert élvezte a monarchia bukása után rövid ideig legálisan működő Muszlim Testvériség, az államcsínyt végrehajtó Szabad Tisztek és nyugati országok támogatását. Másrészt pedig túl rövid ideig volt hatalmon, hiszen egy fiatal, tehetséges és nagyravágyó egyiptomi katonatiszt, név szerint Gamal Abden Nasszer 1953 végétől hozzálátott Nagíb kiszorításához. Ezzel párhuzamosan hozzálátott a rivális szervezettel történő leszámoláshoz: nyilvánosan bírálta a Muszlim Testvériség ideológiáját, elutasította részvételüket az egyiptomi politikában, majd 1954 elején újra betiltotta őket. Emiatt a Titkos Apparátus több tervet kovácsolt Nasszer meggyilkolására: az egyik szerint öngyilkos merénylő robbantotta volna fel magát, de ezt akkoriban senki nem vállalta.[4]
Végül a csoport „mesterlövésznek tartott” harminckét éves Mahmúd Abdel Latifot jelölték ki erre a feladatra. Időpontnak 1954. október 26-át választották, amikor Nasszer rádióbeszédet tartott a Szuezi-csatorna térségében állomásozó brit csapatok kivonulásáról szóló szerződés aláírása után Alexandriában. A rádióinterjú helyszíne a zsúfolásig megtelt, ezért a biztonságiak egy idő után felhagytak a hallgatóság ellenőrzésével, így a merénylő könnyen becsempészte a fegyvert. Latif ellenállás nélkül, közel hét méternyi távolságban állt meg Nasszertől, majd előkapta a pisztolyát, nyolc lövést adott le, de csak néhány őr sérült meg a szétlőtt üvegektől. Káosz tört ki az épületben, pánikba estek az emberek, akik elkezdtek a kijárat felé rohanni. Pár pillanattal később egy mély hang töltötte be a termet: „Testvérek nyugodjatok meg! Ha Gamal Abden Nasszer meghal, akkor mindenki közületek Gamal Abden Nasszerré válik… Gamal Abden Nasszer egy közületek és ő hajlandó feláldozni az életét a nemzetért.”[5]
A teremben óriási tapsvihar tört ki. Latifot leterítették és a rendőröknek kellett kimenekíteni, nehogy a tömeg széttépje.[6] A lövéseket, Nasszer beszédét és az ovációt egyiptomiak milliói hallhatták élőben, ami igencsak jót tett az elnök népszerűségének. Természetesen azóta is zajlik a vita a történelemtudományban, hogy vajon nem megrendezett volt-e az egész merénylet, vagy legalábbis Nasszer nem szerzett-e idejekorán tudomást a készülő támadásról, csak hagyta bekövetkezni, hogy így szerezzen népszerűséget és jogi alapot az ellenfeleivel való leszámoláshoz. Ha így van, akkor nagyon nagy kockázatot vállalt, hiszen könnyen balul sülhetett volna el az egész (ál)merénylet. Viszont kétségtelen, hogy Nasszer javára vált az incidens: két nap után már 700 Muszlim Testvériség tag ült rács mögött és 140 tisztet (Nagíb-párti frakciókból) menesztettek mindenfajta belső ellenállás nélkül.[7]
Ugyanakkor nem ez volt az utolsó merénylet(terv) Nasszer ellen. Miután az egyiptomi elnök 1955 szeptemberében bejelentette a csehszlovák-egyiptomi fegyvervásárlási szerződést, amely során modern – legalábbis a többi arab ország hadseregéhez képest fejlettebb – csehszlovák/szovjet fegyverekkel szerelték fel az egyiptomi haderőt, a nyugati országokban felvetődött az egyiptomi elnök eltávolítása, amit gyilkossággal, puccsal, vagy esetleg egy közvetlen egyiptomi-izraeli konfliktus kiprovokálásával értek volna el.[8] Mivel a brit-francia-izraeli támadás 1956 októberében nem érte el a kívánt hatást, sőt, ez végső soron Nasszer pozíciójának akaratlan megerősödését hozta magával otthon és a harmadik világban egyaránt, a gyilkosság mellett döntöttek. Egészen a hatvanas évek derekáig annyi terv született a titkosszolgálatok boszorkánykonyháiban, hogy még „ők maguk sem tartották pontosan számon”. A legaktívabbak a britek voltak, az MI6 elképzelései már-már a James Bond filmekben látott elképesztőbbnél elképesztőbb módszereket és kütyüket idézték: Nasszer arcszeszes flakonját savval vagy robbanószerrel töltötték volna meg; cigarettába rejtett mérgezett darts nyíllal végeztek volna vele, de 160 000 font sterlingnyi összeggel felbérelt mesterlövész szintén szerepelt a tervek között.[9] Végül mindegyik elvetették, tartva a következményektől és Nasszer „mártírrá” avanzsálásától.
1967-es hatnapos háborúban elszenvedett vereség után az egyiptomi elnök aggódott amiatt, hogy kihasználva népszerűsége megroppanását, megpróbálják eltenni őt láb alól. Már nemcsak a rivális katonatisztek, betiltott Muszlim Testvériség, vagy a nyugati és Egyiptommal ellenséges arab államok között kereste a merénylőt, hanem Kairóval szövetséges Szovjetunióra is gyanakodott: úgy vélte, hogy a Kreml a vereség után nem tartja megbízható szövetségesnek és az egyiptomi kommunistákkal fogják megbuktatni őt.[10] Nasszer 1970-ben halt meg, ám ma is számos elmélet kering az interneten és az egyiptomi közbeszédben, miszerint az ötvenkét éves egyiptomi államfővel nem szívinfarktus, hanem egy kávéjában feloldott méregtabletta végzett.[11]
Merénylet egyenes adásban
Nasszer utódja Anvar Szadat lett, aki szintén nem mentesült attól, hogy merényleteket szervezzenek ellene. Ráadásul elég sok indokot találtak a megölésére: 1979. március 26-án aláírta az egyiptomi-izraeli békeszerződést, ami Egyiptom szinte teljesen elszigetelődött az arab világban. Az Egyesült Államokhoz való fordulás a Szovjetunió és a szocialista országok körében váltott ki erős nemtetszést; a belpolitikai terén pedig a 1977-es „kenyérlázadások” durva leverése és iszlamistákkal szembeni újabb retorziók váltottak ki széleskörű elégedetlenséget az országban. Szadatot egyszerűen „cionistának, Amerika-barátnak és hitetlennek” tituláltak mind a szunnita, mind a síita vallástudósok. Az iráni Khomeini ajatollah egyenesen az egyiptomi elnök megölésére szólított fel és még egy fetvát (muszlim vallási vezető által kiadott hivatalos rendeletet) is kiadtak Szadat megölésével kapcsolatban.
Az Egyiptomi Iszlám Dzsihád volt az, amely végül eleget tett a felszólításnak. Az alig 26 éves Halid Iszlambuli hadnagy vezetésével egy négyfős csoport egy igencsak szokatlan időpontot és helyszínt választott az elnök megölésére: a negyedik arab-izraeli háború kitörésének nyolcadik évfordulója alkalmából rendezett katonai parádét.[12] A kairói bemutatón a teljes egyiptomi katonai-politikai vezetés jelen szokott lenni, valamint velük együtt külföldi vendégek, miniszterek és nagykövetek is. Nem volt ez másképp 1981. október 6-án sem. Anvar Szadat és Hoszni Mubárak alelnök egy nyitott fedelű kocsival érkezett a dísztribünhöz. Egymás mellé ültek és szinte folyamatosan beszélgettek, miközben különböző egyiptomi haderőnemek katonái és járművei haladtak el előttük. Egy órakor vette kezdetét a Mirage vadászgépek bemutatója, ami miatt szinte mindenki az eget figyelte, így először nem tűnt fel senkinek, hogy a hosszú katonai teherautó konvojból megállt egy tüzérségi ágyút vontató jármű, és az egyik katona elindult dísztribün felé. Senki se számított támadásra egy katonai bemutató végén, ahol az államfők fegyveres őrökkel voltak körülvéve, valamint a felvonuló katonák is vaktöltényeket használtak. Még maga Szadat sem gyanakodott, és a túlélők beszámolói szerint az egyiptomi elnök azt hitte, hogy a megállt jármű és a közeledő katona a műsor része. Felállt, hogy szalutáljon a felé tartó katonának, amire válaszul Iszlambuli eldobott három kézigránátot. Ezek közül csak az egyik robbant fel, az is túl korán, így a kalasnyikovokkal felszerelt többi merénylővel együtt megrohamozták a dísztribünt. „Dicsőség Egyiptomnak! Halál a fáraóra!” – ilyen és ehhez hasonló jelszavakat kiáltoztak az alig két percig tartó összecsapás során.[13]
Egyiptomi filmhíradó tudósítása a katonai parádéról, majd pedig a merényletről
Miután kiürült a tárjuk, elhajították a fegyvereiket és megpróbáltak elmenekülni, de a testőrök sikerült felocsúdni. Végül egy támadót lelőttek, hármat pedig letartóztattak. Szadatnak nem volt esélye, még úgy sem, hogy néhány ember az elnök elé ugrott. Öt lövéssel szállították helikopterrel kórházba, ahol tizenegy orvos próbálta megmenteni, de másfél órával később bejelentették a halálát. A merényletnek rajta kívül még tíz áldozata volt. Az elkövetőket halálra ítélték és 1982. április 15-én kivégezték. Khomeini mártírnak nyilvánította őket és Iszlambuliról még egy utcát is elnevezett Teheránban.[14]
Az életmentő Mercedes
Természetesen Mubárak sem maradhat ki a cikkből, akinek elnöksége eleve egy merénylettel kezdődött. Hiába ült Szadat mellett, a csodával határos módon sérülés nélkül megúszta a támadását. Ugyanakkor a merénylet komoly nyomot hagyott Mubárakban, aki sokkal óvatosabb volt a nyilvános szerepléseknél, mivel követte elődje Amerika-és Izrael-barát politikáját, valamint csak kis mértékben enyhített az iszlamistákkal szembeni elnyomáson. A mai napig hat Mubárak-ellenes merényletről van tudomásunk: ezek között volt olyan, amit a líbiai titkosszolgálat akart végrehajtani 1989-ben (végül az utolsó pillanatban fújtak le, tartva egy esetleges egyiptomi „inváziótól”), de akadt olyan is, amit egy késsel felszerelt, munkáját elvesztett magányos elkövető hajtott végre az 1999-ben az elnök port-szaídi látogatásán.[15]
Az összes Mubárak-elleni merénylet közül az 1995-ös volt a legjelentősebb. Mubárak éppen három gépkocsival, egyiptomi delegációval és etióp motoros rendőrökkel körülvéve tartott az etióp fővárosban (Addisz-Abebában) rendezett Afrikai Egységszervezet csúcstalálkozójára. „Hirtelen egy kék teherautót vettem észre, amely elállta az utat. Géppisztolyokból leadott lövéseket hallottam. Csak akkor fogtam fel, hogy én vagyok a célpont, amikor a töltények csapódnak a járművembe. Én láttam azokat, akik rám lőttek. Egyesek a teherautó platójáról, másik a földről lőttek rám.” – az egyiptomi elnök ezekkel a mondatokkal írta le a támadást. A szemtanúk szerint hatalmas vérfürdő kerekedett az összecsapásból, amelyben két etióp rendőr és három támadó vesztette életét. Mubárakot szállító Mercedes-Benzt szinte teljesen beborították a lövésnyomok, de csodával határos módon egyik sem hatolt át annak páncélzatán. Az egyiptomi delegációból senki sem sérült meg, viszont mivel a támadás a palesztin nagykövetség szomszédságában történt, ezért az épület előtt tartózkodó palesztin nagykövetet egy eltévedt golyó lábon találta.
Mubárak sajtótájékoztatója az etiópiai merénylet után
Az etióp hatóságok az elkövetkező napokban hét újabb embert tartóztattak le a merénylettel kapcsolatban. Az elkövetők közül ketten szudáni állampolgárok voltak és az országból származó fegyvereket találtak náluk. Később már Mubárak is bizonyítottnak látta a merénylők szudáni kapcsolatait. Amikor egy sajtóértekezleten megkérdezték tőle, hogy „Ön szerint szerepe lehet-e egy szomszédos országoknak a támadásban?”, az egyiptomi így elnök válaszolt: „Ön azt szeretné, ha azt mondanám, hogy Szudán volt? Ez nagyon-nagyon lehetséges.”[16] Egyiptom és Szudán között a merénylet után súlyosan megromlott a viszony, számos korábbi együttműködés szakadt félbe, szudáni diákokat és állampolgárokat utasítottak ki Egyiptomból.[17] Mubárak bukását végét végül nem egy merénylő gyilkos golyója, hanem az egyiptomi lakosság dühe okozta 2011 elején.
A cikkben felsorolt merényletéken kívül még csak megbecsülni sem lehet mindazoknak a politikai okokból elkövetett támadások számát, amiket a hierarchia alacsonyabb fokán álló vallási vezetők, katonatisztek, bírók, ügyészek, újságírók vagy külföldi elöljárók ellen követtek el. Ezeket között is találunk olyat, amit az aktuális vezetés „rendelt meg”, a betiltott iszlamista ellenzék hajtott végre, vagy éppen külföldi titkosszolgálatok szerveztek meg. Éppen ezért korántsem életbiztosítás Egyiptomban, ha valaki politikai-közéleti pályára akar lépni, hiszen könnyen a fegyvercső rossz oldalán találhatja magát.
Bibliográfia:
Aburish , Said K: Nasser: The Last Arab. New York: Thomas Dunne Books, 2004.
[1] A cikkben az arab nevek, kifejezések és szavak átírása során a Ligeti Lajos: Keleti nevek magyar helyesírása. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1981. című művet használtam fel. Kivételt képeznek azok a nevek, amelyek a könyv megírása után váltak ismerté. Ebben az esetben a mai magyar szakirodalomban leggyakrabban előforduló átírást használom, mint Hoszni Mubárak vagy Fattáh al-Szíszí.
[3]Végül Banna is merénylet áldozata lett. 1949.február 12-én egy meghiúsult tárgyalás után sógorával éppen várták a taxit, amikor két férfi lelőtte őket. A gyilkosság mögött Farúk király alá tartozó Vasgárdát állt.
[4] Kalmár Zoltán: Nincs béke a Közel-Keleten. Budapest: Áron Kiadó, 2009. 169.
[5] Aburish, Said K: Nasser: The Last Arab. New York: Thomas Dunne Books, 2004. 53-54.
[6] Latifot 1954. december 4-én kötél általi halálra egy egyiptomi bíróság.
[8] Národní Archív Praha, Komunistická Strana Československa - Ústřední výbor. Kancelář 1. tajemníka Antonína Novotného - II. část 1951-1967, 94-es kartón. inv.č. 146. Informace MV 1955. november 3.
[11] Ráadásul az összeesküvés-elmélet szerint a Nasszerrel végző gyilkos kávét Szadat készített el, hogy minél előbb ő kerüljön az elnöki székbe. Ezt azonban Nasszer orvosai cáfolták. Al Arabiya: Nasser did not die of poisoned coffee: doctor. In: Al Arabiya English, 2010. szeptember 26, https://www.alarabiya.net/articles/2010/09/26/120379.html (Letöltés: 2016.11.28.)
[12] Iszlambuli és emberei eredetileg nem vettek volna részt a katonai bemutatón, de a katonai titkosszolgálatba beszivárgott iszlamista tiszteknek sikerült elintézniük, hogy a 333-ik tüzérségi dandár kontingensét ő vezesse. Ugyanúgy ők intézték el, hogy a merénylők éleslőszert kapjanak a felvonulásra. Riedel, Bruce: The Search for al-Qaeda. Washington: Brookings Institution Press, 2008. 15.
[16] Turner, Craig: Egypt's Leader Survives Assassination Attempt : Africa: Muslim extremists suspected in attack on Mubarak's motorcade in Ethiopia. President is unharmed. In: Los Angeles Times, 1995. június 27., URL: http://articles.latimes.com/1995-06-27/news/mn-17703_1_president-mubarak (Letöltés:2016.11.28.)
[17] A mai napig nem tisztázott, hogy a szudáni vezetők személyesen adtak parancsot a merényletre. 2010-ben Al-Turabi, Szudán második embere, iszlamista ideológus és Iszlám Nemzeti Front (NIF) vezetője egy interjúban ugyan elismerte, hogy a szudáni alelnök, Ali Oszmán Mohamed Taha állhat a támadás mögött de erről sem ő, sem pedig az országot irányító Omár el-Basír nem tudott. Ez azonban ismerve az akkori szudáni vezetést és diktatúrát nagyon nehezen elképzelhető. Asmaa, Al-Husseini: Al-Turabi and Mubarak’s assassination attempt. In: Al-Ahram Weekly. 2016. július 14., URL: http://weekly.ahram.org.eg/News/16815/17/Al-Turabi-and-Mubarak%E2%80%99s-assassination-attempt.aspx (Letöltés:2016.11.28.)
1944. október 15-én Horthy Miklós fegyverszüneti proklamációt tett közzé. Széles körben ismert a kiugrási kísérlet napjának története. Máig vitatott azonban, hogy létezett-e egyáltalán az odavezető út legelső kockaköve, egy szovjet ezredesnek tulajdonított, moszkvai tárgyalásokra invitáló üzenet, az úgynevezett „Makarov-levél.”
1944. augusztus 6-án a német „védnökség alatt álló” Szlovákiába érkezett Jevgenyij Fjodorovics Voljanszkij százados, s vezetése alatt a „Szlávok szabadságáért” nevet viselő 2. Csehszlovák partizándandár. Októberre az egység már szovjet irányítás alatt működött, az USPD (A Partizánmozgalom Ukrán Törzse) parancsnoksága alatt. Élén a katonai parancsnok mellett egy pártkomisszár is állt, egy ukrán partizán-alezredes, Fjodor Markovics Makarov. Augusztus utolsó hetében, mikor Szlovákiában a partizánharcok Nemzeti Felkeléssé nőttek, a partizánbrigád kijevi központjából azt az utasítást kapta, hogy nyerje meg a Losonc környéki magyar egységek támogatását. Ennek szellemében békülékeny hangú, magyar nyelvű szórólapok nyomtatásába fogtak.
Legutóbb ott hagytuk abba Maléter Pál 1956 előtti pályafutásának bemutatását, hogy 1945 februárjában átvette az egyik, a Honvédelmi Minisztérium és több objektum őrzéséért felelős zászlóalj parancsnokságát. Április elején a minisztérium, a miniszterelnökség, a Parlament és az elnöki lakás őrzésével megbízott század parancsnoka lett. Úgy tűnt, hogy ismét sínre kerül az élete, és volt partizán/igazolt tiszttársaihoz hasonlóan folytatódhat karrierje. Emellett meg is nősült; első feleségével, Pausz Máriával regénybe illő körülmények között ismerkedett meg.
Pausz Mária Kassáról származott, de a háború végi káoszban Debrecenbe keveredett - barátai korábban azt ajánlották neki, ha bajba kerül, keresse Malétert, mert rá számíthat. Mivel lehetetlennek tűnt, hogy Mária eljusson Sopronban élő rokonaihoz, egy szalmakazalban töltött éjszaka után felkereste a laktanyát, és Maléter segítségével gépíró lett az őrzászlóaljnál. Kapcsolatuk ezt követően egyre szorosabbá vált, és 1945 augusztusában össze is házasodtak. Pár hónappal korábban történt egy eset, ami egyrészt jól példázza Maléter egyéniségét, másrészt tökéletesen alkalmas volt arra is, hogy "lenyűgözze" a fiatalasszonyt. Egy alkalommal vonattal utaztak Budapestre, amelyre Szolnokon szovjet katonák szálltak fel, és nekiláttak az utasok fosztogatásának. Ezt unta meg Maléter, aki az egyik, a peronon zabráló katonát rendreutasította, majd amikor az a szemébe nevetett, le is csapta. Ezt követően hárman támadtak a századosra, aki az utolsó percben tudott felugrani az éppen induló szerelvényre.
