Köztudott, hogy a kommunista/szocialista országok - Jugoszláviát leszámítva - számos eszközzel igyekeztek meggátolni állampolgáraik nyugatra utazását. Ennek legismertebb eszköze az úgynevezett Vasfüggöny volt, amely mintegy 45 évig osztotta ketté Európát, Winston Churchill ismert szavaival élve "a Balti-tengeri Szczeczintől az Adria melletti Triesztig". 

A Grote Markt Delftben

A magánutazások 1945 és az 1960-as évek eleje között  gyakorlatilag lehetetlenné váltak. 1961-től indult meg egy liberalizációs folyamat; ekkortól jelentősen megnövekedett a nyugati utazások száma, az úti okmányok kiadását pedig már nem elsősorban nem politikai szempontok korlátozták, így olyanok - egykori kulákok, osztályidegenek és leszármazottaik - is kaphattak útlevelet, akik néhány évvel korábban a fővárosba sem tehették be a lábukat.

A hágai Ridderzaal (lovagi csarnok)

Természetesen korlátozások maradtak, 1972 és 1984 között kétféle útlevél létezett, az egyikkel a szocialista országokba, a másikkal viszont, amelyet három évente lehetett igényelni, már nyugati államokba is be lehetett utazni.

Delfti utcarészletek és a Nieuwe Kerk, vagyis az Új Templom

Az itt szereplő képeket két orvosnő készítette, akik 1975-ben először juthattak el Nyugat-Európába, egészen pontosan Hollandiába és Belgiumba, és közel harminc évesen megtapasztalhatták azt, ami ma már jóformán minden kisiskolásnak természetesnek számít.

A namuri Citadella Belgiumban

A felvételek közül sajnos csak néhány maradt fent, ezek azonban egy kis betekintést engednek az 1970-es évek holland és belga mindennapjaiba, a németalföldi építészet kedvelőinek pedig talán "csemegéül" is szolgálhatnak. 

A tenger Horn-nál, Észak-Hollandiában

Felhasznált irodalom:

Bencsik Péter - Nagy György: A magyar úti okmányok története 1945–1989, Tipico Design, Budapest, 2005

A fényképek lelőhelye: dr. Gajdos Sarolta hagyatéka, magángyűjtemény