Szerző: Miklós Tamás

A Vitézi Rend létrehozásának alapvetően szociális és politikai céljai voltak. Eredetileg az arra érdemesek földhöz juttatásával egy olyan, Horthy Miklóshoz lojális középbirtokos réteget szándékoztak megteremteni, amely egy esetleges külső támadás vagy belső zavargás esetén feltétlenül a hatalom rendelkezésére állhatott volna. Ezt a célt, illetve az arra érdemeseknek anyagi stabilitásának megalapozását szolgálták volna a rend tagjai számára juttatott vitézi telkek, azonban rend története során ezt a fajta földosztást nem sikerült kielégítően megoldani. 1930-ban például a vitézi telek adományozására jogosult 10.745 vitéz közül (a várományosokat nem számolva) csupán 3298 fő, azaz csak 30,7%-uk rendelkezett vitézi telekkel. Ezt később különböző kedvezményekkel próbálták ellensúlyozni.

A Vitézi Rend címere (a szerző gyűjteményéből)

A Vitézi Renddel azonban nem csak előnyök, hanem bizonyos kötelezettségek is jártak. A telkes vitézeknek gondoskodniuk kellett a számukra juttatott föld korszerű megműveléséről, ezen felül minden vitéznek részt kellett vennie az elöljáróik által szervezett megbeszéléseken, oktatásokon, szemléken és gyakorlatokon, valamint lázadás, sztrájk stb. alkalmával az államrendészet mellett karhatalmi szolgálatot kellett ellátniuk. Utóbbira végül nem került sor a rend története során, azonban a vitézeknek egyéb – kevésbé közismert – nemzetvédelmi feladatai is voltak.

A rend nemzetvédelmi tevékenysége során szorosan együttműködött a m. kir. honvédséggel és a Honvédelmi Minisztériummal is. 1924-ben ennek érdekében a honvédelmi miniszter 35 tisztet irányított a Vitézi Rend megsegítésére, akik az egyes vármegyei székkapitányok mellett teljesítettek szolgálatot. A minisztérium és a rend közötti együttműködés összehangolására állította fel az Országos Vitézi Szék (a továbbiakban: OVSZ) a széktartóság nemzetvédelmi (V.) ügyosztályát. Ezen együttműködés részeként a rend 1924-ben bekapcsolódott a leventemozgalomba és a leventék kiképzésébe is. A nemzetvédelmi jelleghez tartozott a Horthy-kultusz terjesztése, a nacionalista érzések ápolása, illetve Trianon elutasítása is. Nemzeti ünnepek alkalmával, vagy hősi emlékművek leleplezésekor a rend tagjai testületileg jelentek meg az ünnepségeken.

Tiszti (balra, 1924) és legénységi (jobbra) vitézek avatási ünnepsége

A nemzetvédelmi jelleg másik, jól elkülöníthető területe volt a „nemzetellenesnek” minősített csoportok és mozgalmak elleni küzdelem, valamint a különböző nemzetiségek megfigyelése is. Ezekről a vitézi székek havi rendszerességgel írásban számoltak be az OVSZ-nek. Az Esztergom vármegyei vitézi szék iratanyagában már 1923-ból is maradtak fenn ilyen nemzetvédelmi jelentések, ami arra utal, hogy a rend már a korai időszakban megkezdte ezen irányú tevékenységét.

Esztergom vármegye székkapitánya 1939-ben így foglalta össze ezt a feladatot:

„A Vitézi Rendnek és összes tagjainak egyik legszebb feladata és kötelessége a nemzet és fajvédelem [kiemelés az eredetiben – M.T.]. Ennek betartására, irányítására és őrzésére minden vitéz esküt tett. Ezen kötelességek a Vitézi Rend Kis Káté 5.§.ban vannak leírva. Ezen teendők nem csak abból állanak, hogy magunk betartjuk azokat, hanem különösen abból, hogy a nemzet és fajvédelem tekintetében környezetük, falunk, hatáskörünkbe eső társadalmi csoportoknak mintaképet nyújtsunk s azok esetleges nemzetellenes ténykedéseiket is figyelemmel kísérjük s azt már kezdetben elfojtsuk.”

Az esztergomi járás nemzetiségi összetétele meglehetősen vegyes képet mutatott, így mindig akadt valami jelenteni való is. 1927-ben például arról számol be az egyik jelentés, hogy

„G [...] I [...] csévi plébános állandóan pánszláv magatartást tanúsít, hivatalos iskolai és levente misék alatt tótul imátkozik [sic!] és a mise végén énekelt Himnusz előtt elhagyja a templomot.”

A nemzetvédelmi jelentésekben már igen korán megjelent a zsidókérdés is. 1923 februárjában például az alábbiakat olvashatjuk:

„Nem volna szabad a keresztény sajtónak tért engednie a magyar közönség körében a zsidó sajtó javára. Örökösen ostorozni kellene azokat, akik az országot tönkre tették, illetve ezt előidézték, s ezek ellen a kereszténység részéről a gyűlöletet állandóan ápolni, s ezeket a legszebb eszközökkel, tegyük fel társadalmi bojkottal tönkre tenni. Ezt a gyűlöletet bele kell oltani már az iskolás gyermek fogékony lelkébe is.” A sajtóval kapcsolatban egy 1924 decemberi jelentés az alábbiakat teszi még hozzá: „Sajnos Esztergom megyében a nem kuruc sajtó [sic!] nagyon el van terjedve. Vezetni azonban a zsidó sajtó vezet, különösen magában Esztergomban.”

A bizalmas adatok beküldésével és összegyűjtésével a székkapitányok „egyes kiváló és alkalmas” vitézeket bíztak meg, akiket „nemzetvédelmi tiszt”-nek, vagy „nemzetvédelmi altiszt”-nek neveztek. Ezen személyek a körletükben lakó járási őrmestereket vagy más vitézeket (vagy vitéz jelölteket) kértek fel a további adatgyűjtéssel és megfigyelésekkel. Utóbbiak jelentésüket szóban vagy írásban adták elő a nemzetvédelmi tisztnek vagy altisztnek. A vitézi székhez beérkezett adatokat végül a székkapitány szerkesztette össze és küldte tovább az OVSZ-nek.

A sürgős, illetve rendkívüli eseteket soron kívül is jelenteni kellett, de előfordult az is, hogy az OVSZ egy-egy bel-, vagy külpolitikai esemény esetén is nemzetvédelmi jelentéseket kért a székkapitányoktól.

A nemzetvédelmi jelentéseket azonban nemcsak az OVSZ-nek, hanem a helyi vegyesdandár parancsnokságnak, illetve a vármegye főispánjának is meg kellett küldeni. Utóbbi a jelentéseket a Belügyminisztérium felé továbbította.

Szentesi Mihály tartalékos szakaszvezető, első világháborús veterán  vitézi oklevele (1921)

Többször előfordult azonban, hogy a nemzetvédelmi jelentések nem tartalmaztak megfelelő minőségű adatokat, vagy szerkesztőik túlságosan általánosan fogalmaztak. Például egy 1940. júniusában keletkezett nemzetvédelmi jelentésre az alábbi utasítást küldte Esztergom vármegye vitézi székének székkapitánya a jelentés összeállítójának:

„A Nv. jelentésnek éppen az a célja, hogy a bajokat orvosoljuk, vagy ha kell megfékezzük. Eztcsak [sic!] az esetben tudjuk végezni ha pontosan és világosan tudjuk a bajt, eseményt, időpontot és a szereplők nevét.Nem volna helyes dolog ha fontos eseményeket elhallgatunk csak azért hogy neveket ne kelljen említsünk.

            Mi bizalmas adatokat kérünk és így adjuk tovább.”

Adott esetben az OVSZ-től és a területileg illetékes hadtestparancsnokságtól is érkezhettek olyan utasítások, amelyekben további megfigyelést rendeltek el, vagy részletesebb adatok beküldését kérték a vármegyei vidéki széktől. A „nemzetvédelmi” tevékenység során a vármegyei vitézi székek a különböző rendészeti szervekkel, így a csendőrséggel és az államrendőrséggel is együttműködtek, amely természetesen nem maradt eredmény nélkül: egy 1940 júniusi nemzetvédelmi helyzetjelentésben azt olvashatjuk, hogy

„Sz [...] L [...] pángermán agitátort (német áll. polgár) egy vitéz, csendőr kézre juttatott.”

Természetesen a fennmaradt nemzetvédelmi jelentéseket fenntartásokkal kell kezelnünk, hiszen a beérkező adatokat végül a székkapitány szűrte meg és összegezte, így azok elsősorban az ő világnézetét is tükrözik. Mindamellett ez a forráscsoport értékes helytörténeti adalékokkal is szolgál, így nem csak a Vitézi Rend története iránt érdeklődők számára szolgálhat új ismeretekkel.

Források:

Komárom Esztergom Megyei Levéltár (Esztergom) KEML IX. 212. Esztergom vm. vitézi székének iratai

Fekete Ferenc: A Vitézi Rend története. HK Hermanos Kiadó, 2011.

Kerepeszki Róbert: A Vitézi Rend 1920–1945. Máriabesnyő, 2013

Kerepeszki Róbertnek Hajdú vármegye és Debrecen vitézi székkapitányának hangulatjelentései (1935–1939). In: Századok, 2008/1. 79–122. o.