Magyar iparvárosok III.: Ózd

Folytatódik magyarországi iparvárosokat bemutató sorozatunk. Ezúttal Ózdra, Borsod-Abaúj-Zemplén megye második legnagyobb városába látogatunk néhány kép erejéig. A település (és a vidék) élete évszázadok óta szervesen kapcsolódik a kohászathoz, amiről a környéken számos rom, ipari műemlék és földrajzi név (például az összes huta nevű település) is tanúskodik. Bár a legtöbben Ózdot is a szocialista iparfejlesztéssel kapcsolják össze, a gömöri kohászat és vasipar kezdetei egészen a 11. századig nyúlnak vissza. Az évszázadok során, főleg az újkortól kezdve folyamatosan növekedett ezen iparágak jelentősége, ami magával hozta a térség fejlődését is. Ez a tendencia a rendszerváltás környékén fordult meg teljesen, azóta az ózdi vasmű is beszüntette működését, sőt az épületek jelentős részét el is bontották, a több évszázados kohászati tevékenység nyomai, emlékei azonban a mai napig láthatók.

ozd_legifoto.jpg

A vasmű maradványai légifelvételen

Ózd neve egyes források szerint az úz népnévből ered, akik a mai város völgyében telepedtek le; a várost 1325-ben Ouz néven említik a források, de akkoriban létezett Ózd személynév, ami egy másik lehetséges magyarázat a település nevére. Külön érdekesség, hogy a város - néhány nagyságrenddel nagyobb testvéréhez, Rómához hasonlóan - hét dombra épült, emiatt nevezik a hét domb városának is, bár eredetileg nyolc önálló község alkotta el.

Az őskor óta lakott vidék a 13. századtól indult lassú fejlődésnek, az igazi áttörést azonban a reformkor hozta meg. A 20. század első felében is folyamatosan gyarapodott a város, 1940-ben Bolyok és Sajóvárkony községet csatolták Ózdhoz, ami végül 1949-ben kapta meg a városi címet. A már említett községekből a többi öt 1978-ban került a városhoz, azóta egy-egy városrészt alkotnak. Mivel ezek eredeti nevüket megőrizték, Ózdon csak elvétve alakultak ki a friss alapítású Sztálinvároshoz hasonló szocialista hangzású városrész-nevek.

062.jpg

Szénégető kemence Bükkszentkereszt környékén: évszázados módszerek

Sajóvárkony érdekessége, hogy 1553 márciusában a faluban ölték meg Mekcsey Istvánt, az egri vár helyettes kapitányát, aki Gárdonyi Géza révén az irodalomban, Várkonyi Zoltán klasszikusa okán pedig a filmművészetben is helyett kapott. A kapitány (illetve akkor már csak volt kapitány) éppen feleségéhez tartott Ungvárra, amikor a várkonyi fogadóban összekülönbözött néhány utazóval, akiktől szénát akart szerezni, és egyikük egy baltával tett pontot a vita végére.

mekcsey-emlektabla.png

Mekcsey emléktáblája, amelyet 1985-ben állítottak.

Ózdon az 1700-as évek elején indult meg az iparszerű kohászat (addig ez is céhes jelleggel folyt), amihez a környék vas és szénlelőhelyei (a legnagyobb bánya az 1900-as évek elejétől 1972-ig működött Somsályon), illetve erdői (szénégetés) tökéletes környezetet biztosítottak. A fejlődésnek nagy lendületet adott a Rákóczi-szabadságharc; Lányi Pál irányításával itt jött létre a kurucok ipari központja. A kohászat fejlődése a felkelés leverése után is folytatódott: a környékbeli nemesi családok körében kvázi divat lett vasművekbe befektetni, vagy ilyeneket birtokolni. A 18. század közepére már lényegében álltak azok az üzemek, amelyek a későbbi Ózdi Kohászati Üzemek alapját képezték.

sturmanmarton.jpg

Sturman Márton

A gömöri kohászat végül a 18. század végén "vált nagykorúvá", amelyben elévülhetetlen érdemei voltak Sturman Márton (1757-1844) vasgyárosnak, aki már az 1790-es évek elejétől hangoztatta, hogy a jövő csak a kis üzemek egyesítésével, közös fellépéssel és folyamatos korszerűsítésekkel képzelhető el. Pár sikertelen próbálkozás után végül több nemesi család összefogásával 1808-ban alakult meg a Murányi Unió, majd két évvel később a Rimai Coalitio (angolosoknak egy bónusz borzalmas szóvicc), ezek viszont hosszú ideig egymástól függetlenül működtek. Végül 1845-ben, nagyrészt Rombauer Tivadar (1803-1855), az Unió elnöke erőfeszítéseinek köszönhetően, jött létre a Gömöri Vasművelő Egyesület, amely első gyárát Ózdon építette fel, az akkor legkorszerűbbnek számító technológiával.

lh9.jpg

Kohó Felsőhámorban, Miskolc mellett. A közismertebb nevén újmassai kohóhoz hasonló építményekben folyt a vasolvasztás egészen a 19. század közepéig.

A gyár természetesen óriási lökést adott a község fejlődésének is: utak, hidak, később vasút is épült, illetve rengeteg új lakos is érkezett, bár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményei késleltették az üzem beindulását. A külföldi munkások jelentős része hazament, a magyarokat pedig annyira elkapta a forradalmi hevület, hogy egy emberként jelentkeztek honvédnek. Végül 1849-ben telepítette a közben minisztériumi osztályvezetővé avanzsált Rombauer Ózdra a forradalom fegyvergyártó kapacitásának jelentős részét, ám a termelés végül nem indult meg, a Coalitio üzemeiben ugyanakkor több mint 20 000 gránátot állítottak elő.

800px-ozd_ironworks_1847_50.jpg

A kohászati mű első ismert ábrázolása 1847-1850 között készült

A szabadságharc bukása után szlovák szabadcsapatok rabolták végig az ekkor még párhuzamosan létező három kohászati cég gyárait, amelyek végül csak évekkel később kezdtek újra termelni. 1852-ben lezajlott az egyesülés is, ekkor alakult meg a Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület, amelynek fokozatosan Ózd lett a központja. A cég egymás után adta el a távolabbi bányákat és kohókat, az ózdi és környékbeli üzemeket ugyanakkor folyamatosan bővítették és korszerűsítették. 1859-ben például már 1230 munkás foglalkoztattak, akik számára intenzív lakásépítésbe is kezdtek. Az igazi "boom" a kiegyezéssel egy időben indult meg; sikerült betörni a romániai piacra, ahol hamar az angol termékek versenytársai lettek az Ózdon készültek, ami jól jelezte azok minőségét.

ozd_metallurgical_works_seal_1852.jpg

Az Egyesület pecsétje. "Egyesülve fejlik az erő" - ezt akár Ferenc József is mondhatta volna...

Ekkoriban alakult meg a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat, amely konkurenciát jelentett Ózdnak; bár az egyesülést többször felvetették, arr acsak 1881-ben került sor, igazolva a két dudás egy csárdában mondást;ekkor jött létre a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. (RMST), amely hosszú időre az ország meghatározó nehézipari üzeme lett.

ozd_ironworks_1864.jpg

Az ózdi vasmű 1864-ben; balra megfigyelhető az ipari lóvasút is. Vasárnapi Újság, 1864. 37. szám 

A fejlődés az első világháborúig töretlen volt, azonban a háborús nyersanyaghiány és a munkások behívása jelentősen visszavetette a termelést annak ellenére is, hogy 1916-tól hadiüzemként működött a gyár. Súlyos csapás volt a trianoni békediktátum is; területeinek kétharmada mellett Magyarország elvesztette vasérclelőhelyeinek 70%-át, a vasérctermelés 80%-át, és Ózd maradt az egyetlen nyersvasgyártó üzem.

800px-ozd_blastfurnaces_1908.jpg

Az 1908-ban elkészült két nagyolvasztó

A nehézségek ellenére a két háború között Ózdon hatalmas fejlesztések történtek. A hazai vaskohászat 1929-ben több mint 350 000 tonna nyersvasat és 500 000 tonna acélt állított elő, megelőzve ezzel olyan országokat, mint Ausztrália, Hollandia, Norvégia és Jugoszlávia; ezt az időszakot tekinthetjük akár a "vas és acél országa 1.0"-nak is.

0259_p0394.jpg

A vasmű és a munkáskolóniák 1917-ben. Azért ez mégsem panel...

A magyar export fő célpontja a Balkán és Olaszország lett, a hatalmas hajóépítési programba kezdő Mussolini legnagyobb örömére. A világválság természetesen megviselte az óriáscéget is, viszont 1938-tól a győri program hatására ismét felívelő szakasz vette kezdetét, egyre szaporodó katonai megrendelésekkel; lőszerek, harckocsilemezek, rohamsisakokhoz való lemezek is készültek Ózdon, ahol végre az esedékes korszerűsítésekre is jutott forrás.

9322.jpg

A Vasmű 1926-ban (FORTEPAN)

A háború előrehaladtával egyre nagyobb gondokat okozott az anyag és munakerőhiány, de szerencsés módon a közvetlen háborús károk elkerülték az üzemet. A pusztítás kimerült abban, hogy több gépet Győrbe szállítottak, illetve hidakat és utakat robbantottak fel, hogy késleltessék a Vörös Hadsereg előrenyomulását. Ennek ellenére a szovjetek 1944. december 20-án érték el Ózdot; az üzem parancsoka a mérnöki végzettségű Ivan Popov lett, a termelés pedig már 1945. január 8-án megindulhatott. Az RMST így a Ganz, a Láng, a MÁVAG és az Orion gyárakkal együtt a kezdhette meg az összesen 300 millió dolláros jóvátételi összeg kitermelését.

2587.jpg

A vasmű 1953-ban: a csúcsos tetős épülettől balra megfigyelhető egy légoltalmi bunker lejárata: ehhez hasonlók minden üzemben és nagyobb vasútállomásokon is épültek, sok mai is látható (UVATERV/FORTEPAN)

A szovjetek 1946 nyarán adták vissza az üzemet eredeti tulajdonosának, jóformán csak azért, hogy december 1-én legyen kitől államosítani, az 1950-től Ózdi Kohászati Üzemek (ÓKÜ) néven futó vállalat 1968-ig állt a Nehézipari Minisztérium irányítása alatt. 1953-ig folyamatos volt  a fejlődés, ezt követően némi visszaesés következett, de így is maradt lehetőség korszerűsítésekre és bővítésekre (olajtüzelés, martinkemence, érctömörítő), csak 1955-ben 25 millió forint értékben.

Az 1956-os forradalom a megyeszékhelyhez képest pár napos késéssel érte el Ózdra. Az első tüntetés 25-én vette kezdetét; a felvonulók behatoltak a pártbizottságra és a rendőrségre, leverték a kommunista jelképeket, de a megmozdulás estére hatósági beavatkozás nélkül véget ért. Még éjjel megalakult az OKÜ munkástanácsa, amely az üzem súlya miatt lényegében az ózdi forradalmi események vezetője lett.

533.jpg

A békés felvonulás

A miskolciak felhívására 25-től sztrájkba kezdtek, amelyet a szovjet csapatok kivonulásáig kívántak folytatni. Másnap újabb felvonulás volt, amelyet a rendőrök és a közeli határőr őrs katonái biztosítottak. Ekkor néhány fiatalnak sikerült fegyvereket szerezni, és azonnal Budapest felé indultak, ám Egerben feltartóztatták őket; egyes források szerint ittasak is voltak, ami miatt végül az egri nemzetőrség lefegyverzésük és másnap visszaküldésük mellett döntött.

60669_402410153159002_899591441_n.jpg

A szovjet emlékmű ledöntése (Seffer Ferenc felvétele)

Este megalakult az ózdi nemzetőrség is, amelynek parancsnoka Pollák Dénes lett. Pollák egyik első dolga az volt, hogy a csehszlovák határra ment, tájékoztatni a szomszédokat a forradalomról, ott azonban őrizetbe vették. A nemzetőrök új parancsnoka Török István lett. Október 29-én a rendőrségen eleinte békésen folyt a jelentkezők kiválogatása, majd Török idegösszeomlást kapott, és árulással vádolta meg a rendőröket; a nemzetőröket arra utasította, hogy állítsák falhoz és lőjék agyon az egyenruhásokat. Dulakodás kezdődött, majd Török pisztolya többször elsült, aminek hatására tűzpánik alakult ki, amely több sebesültet eredményezett. Végül a kedélyek lenyugodtak, Törököt kórházba szállították, viszont a városban rémhírek kezdtek terjedni ávósok lázadásáról, akik ellen emiatt hajtóvadászat indult: többeket megvertek, egy ügyészségi nyomozót, egy államvédelmi és egy rendőrtisztet pedig meglincselt a tömeg.

603406_371294066270611_426583179_n.jpg

A Szabad Ózd 1956. december 18-i száma: Ózdról kivonultak, de az országban még maradtak pár évtizedet. (Seffer Ferenc képe)

A tömeg megfékezéséhez a munkástanács a környező települések és a Határőrség segítségét kérte, és így végül estére sikerült úrrá lenni a helyzeten. A szovjetek november 4-i bevonulása után a munkástanács egy ideig még kitartott, és a sztrájkot is folytatták, de belátva annak esélytelenségét, 19-én ismét megindult a termelés a vasműben. Ózd ekkor közel egy hónapig volt "szabad", ami 1956-os mércével mérve rekordnak számít; a munkástanácsok sokáig szembeszegültek a Kádár-kormánnyal, újságjaikat pedig Egerben és Miskolcon is röplapként terjesztették. Az eseményekről2005-ben dokumentumfilm is készült, Szabad Ózd címmel, amiből egy rövid részlet alább is megtekinthető.

Számos érdekes, nem, vagy alig ismert 1956-os (és más korszakból származó) ózdi felvétel tekinthető meg az ÓZD KÉPES TÖRTÉNETE oldalon, ahonnan a fentebbi két kép is származik.

A forradalom után szinte azonnal megkezdődött a gazdasági konszolidáció is, Dunaújváros és a diósgyőri Lenin Kohászati Művek után az OKÜ kapta a harmadik legtöbb támogatást, 238 millió forintot. 1960 és 1965 között 700 millió forintot irányoztak elő korszerűsítésekre, de ez sem bizonyult elegendőnek. Az 1970-es években folytatódtak a hatalmas beruházások, ekkor új üzemegységek is épültek.

87750.jpg

Lelkes amatőr csillagászok az Uránia Csillagvizsgálóban, 1972-ben. A háttérben látszanak a város dombjai, a vasmű, komlóihoz hasonló 4-5 szintes lakóházak, és a második hullámban épített panelépületek is. Urbán Tamás/FORTEPAN

Ahogy láthattuk, Ózd a szocializmus előtt is folyamatosan fejlődött, az új rendszer pusztán a léptékben hozott változást. A folyamatosan bővülő üzem rengeteg munkást igényelt, akiket immáron nem a fentebbi képeken és Komlón is látható kis házakban helyeztek el, hanem lakótelepek épültek számukra. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy ilyen rövid idő alatt nem volt más lehetőség megfelelő lakások biztosítására. A lentebbi képen tökéletesen megfigyelhető a kontraszt: a városközpont épülő tömbházai mellett még láthatóak az 1910-es évek környékén épült földszintes, kiskertes házak; korábban ez is egyfajta típust képviselt, hasonló, közel egységes házak épültek Salgótarjánban és Budapest pár ipari negyedében is.

3_14.jpg

Az épülő...

3_16.jpg

...és az elkészült városközpont.

A fentebbi képen figyelhető meg, hogy milyen jól megfér egymás mellett a régi és az új; bár bontások történtek, a régi épületek többsége is megmaradt. Dunaújvároshoz hasonlóan a panelházakat itt is viszonylag szellősen építették, enyhítve az "uniformizált" arculatot, ahogy az lentebb is megfigyelhető. Az Ív utcában tökéletesen megfér egymás mellett a katolikus templom, a panelház és a korábban épített munkásházak is.

3_10.jpg

Városi látkép 1972-ből: jól látható, hogy hogy nyúlik el a város a völgyekben

1900 és 1980 között a város lakossága nagymértékben megnövekedett: mai területre vetítve a népesség az 1900-as 9000 főről 1941-re 24 000 fölé emelkedett. A rekordév 1981 volt, ekkor 48 636-en laktak a városban, közülük 13 000 főt foglalkoztatott az OKŰ. A gazdasági hanyatlás maga után hozta a népességcsökkenést is, Ózd lakossága ma 33 000 fő körül van. A lakóépületek mellett természetesen folyamatosan fejlesztették az infrastruktúrát, nagyobb boltok, áruházak is épültek, illetve a természeti adottságok miatt készült el a már említett csillagvizsgáló is, amely az 1990-es évek elejéig működött.

nevtelen_1.png

A Vasvár utcai panelek és ABC

A vasműben végzett munka nagyon embert próbáló és veszélyes volt, ez az alábbi képeken is. Bár nem Ózdon történt, de a veszélyeket jól mutatja, hogy Vályi Péter miniszterhelyettes is egy kohólátogatás során bekövetkezett balesetben vesztette életét - igaz ott az is közrejátszott, hogy többen figyelmen kívül hagyták a szigorú előírásokat.

76095.jpg

A nagyolvasztó csapolása Erdei Katalin/FORTEPAN

 

76093.jpg

Munka a vasműben 1986-ban. Erdei Katalin/FORTEPAN

A nagy törést a rendszerváltás jelentette: a KGST felbomlásával megszűntek a keleti piacok, elapadt az állami támogatás, és a nem a legkorszerűbb technológiát használó vállalat nem tudott nyugati megrendeléseket sem szerezni. 1992-től az üzemek nagy részét leállították és/vagy privatizálták, illetve elbontották. Ma csak egy miniacélmű működik a városban, amely a drót és rúdhengerművet szolgálja ki.

3_5.jpg

Személyes kedvencem: a gyártelep éjjel, 1970 környékén

A vasmű még így romjaiban is hatalmas épületei azóta is meghatározzák a városképet. A kohászat hanyatlását és a vasmű felszámolását Benkő Imre fényképész dokumentálta; munkájával több nemzetközi díjat is elnyert. Az alábbi videón Ózdon szerzett élményeiről és benyomásairól mesél, emellett számos érdekes életképet is láthatunk a felvételen.

Zárásként egy rövidke klip következik, amelyen régi és modern felvételek segítségével követhetjük végig a vasmű és a város fejlődését, átalakulását, a kis kohászfalutól az iparvárosig, számos archív fényképpel a századfordulótól a rendszerváltozásig.

 

Források:

Berend T. Iván (szerk.):Az Ózdi Kohászati Üzemek története.  Ózd, Ózdi Kohászati Üzemek, 1980.

FORTEPAN

Konfliktuskutató: 1956: sortüzek és lincselések vidéken

Bokody-Oláh Gergely (szerk.): Nemzetőrjelvény - Tanulmányok az 1956-os Nemzetőrségről 2009-2013., Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa, Budapest, 2015.

Ózd város honlapja

Vasárnapi Újság 37. szám, 1864. szeptember 11.

Vorsatz Brúnó: Kohászat. Eredeti megjelenés: Tarsoly István (főszerk.): Magyarország a XX. században. IV. kötet Tudomány 1., Babits Kiadó, Szekszárd, 1996–2000.