Gellért Ádám

             Az ismeretlenség homályából felbukkanó Donáth György meghiúsított szoboravatása ismét felszínre hozta azt a kérdést, hogy miként ítéljük meg történeti alakjainkat. A Hóman Bálint ügy után lecsillapodni látszó vita azonban ismét elemi erővel tört ki. A Donáth-szobrot felállítani szándékozók (az 1945–56 Közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége) a politikusban egy koncepciós perben ártatlanul elítélt, a magyar függetlenségért mindvégig kiálló ember példáját látják. Az ellenzők szerint azonban a szobor egy antiszemita, fajvédő politikusnak kíván emléket állítani. S mindezt nem máshol, mint a Páva utcai Holokauszt Emlékközponttól 100 méterre.

            A heves érzelmektől fűtött vitában egy dolog veszett el: az, hogy ki is volt valójában Donáth György. Nem véletlenül, mert a politikus a szélesebb közvélemény, de még sok történész számára is csak egy lábjegyzet volt. Eddig egyetlen tanulmány sem dolgozta fel Donáth György életét, munkásságát, 1945 előtti tetteiről csak rendkívül csekély információnk van. A történettudomány is csak módjával foglalkozott Donáthtal, pedig befolyásos pozíciókat töltött be. 1939-től a kormánypárt, a Magyar Élet Pártja országgyűlési képviselője, 1943-tól a párt országos alelnöke, valamint a szélsőjobboldali hangvételű Egyedül Vagyunk[1] c. újság felelős szerkesztője. Donáth annak a pártnak volt az egyik vezető tisztségviselője, amelyik pártprogramja követelte „az elhatalmasodott zsidó gazdasági és szellemi befolyás felszámolását, a zsidó vagyon átadását a magyar kisegzisztenciáknak és a keresztény fiatalság elhelyezkedésének fokozottabb biztosítását, […] a magyar öntudatot és fajvédelmet”.[2]  Mégis, ahogy a korszak elismert kutatója Ungváry Krisztián fogalmazott szakértői oldalán: „Donáthról azt sem tudjuk, hogy eszik vagy isszák. Még én sem tudnám megmondani, hogy Donáth pontosan mit is csinált, mint budapesti pártelnök, milyen beszédeket mondott a parlamentben stb. Tehát az egész egy fekete lyuk”.

A Magyar Élet Pártjának jelvénye

            A magyar fajvédelemről írt könyvében Gyurgyák János elismerve, hogy Donáth 1938-ban az olasz fasizmus mellett (és a német nácizmus ellen) érvelt, és a magyar nemzetnek a faji gondolat jegyében történő talpra állítását követelte, bátor, hősi jelleműnek, tiszteletet parancsoló erkölcsi tisztaságúnak írta le – valószínűleg a koncepciós perbeli kiállás miatt.[3] A politikus megítélése körül látható zavart az okozza, hogy Donáth valóban bátran szembeszállt vádlóival az ellene és a Magyar Közösség ellen indított koncepciós eljárás során. Az utolsó szó jogán elmondott többórás beszéde legendássá vált. A történészek eddig a koncepciós eljárás iratai és ennek a beszédnek az alapján próbálták rekonstruálni Donáth politikai felfogását.[4] Papp István történész szerint azonban a beszéd hamis legendák alapjává vált, s bár a per koncepciós volta Donáth egyéni tragikumát igazolja, nem teszi semmissé korábbi vállalhatatlan és elfogadhatatlan nézeteit.[5]

Donáth György az Országgyűlési Almanachban

Georgiát, oroszos nevén Grúziát, 1801-ban annektálta az Orosz Birodalom. A 19. század folyamán számos változás következett be az ország fővárosának, Tbiliszinek az  életében, mert míg annak első felében egy több mint 70%-os örmény többség alkotta a város legnagyobb etnikai csoportját, a század végére a grúzok aránya már elérte az örményekét. A város azonban nemcsak lélekszámban mutatott jelentős növekedést, hanem egy sor új épület készült el az első világháborúig.

A bolsevik forradalom után, 1918 tavaszán, rövid ideig a Transzkaukázusi Demokratikus Szövetségi Köztársaság központja volt a város, majd az Örmény és az Azeri nemzetállamok kikiáltása után az önálló Georgiának. A várost azonban először német, majd angol csapatok is megszállták a polgárháború időszakában. Ezt követően 1921. február 25-én, heves harcok után a Vörös Hadsereg 11. hadserege foglalta el a várost, majd kikiáltották a kaukázusi ország "csatlakozását" Szovjet-Oroszországhoz.(1922-től a Szovjetunió egy tagköztársasága lett az ország.) Képes cikkemben a 19. század végén, a 20. század elején készült képek segítségével mutatom be a várost.

Tbiliszi 1878 körül. Litván Művészeti Múzeum,  1_1039909

Tbiliszi az 1870-es években George Kennan felvételén. New York Public Library, 50587

Legyen szó békeidőről vagy háborúról, a katonák valamilyen szinten kötődni kezdenek harceszközeikhez, fegyvereikhez, és a lehetőségeikhez képest igyekeznek azokat személyessé, egyedivé alakítani, vagy azzal/azon is üzenni az ellenségnek. Legyen szó egy szépen faragott géppisztoly-tusáról, egy bombára festett elrettentő üzenetről, vagy egy repülőgépre festett nose-artról, a lehetőségeknek csak az adott eszközök mérete, és persze az elöljárók mentalitása szabhat(ott) határt. Legkönnyebb helyzetben a repülősök voltak, a bombázókra és vadászokra festett cápafogak, rajzfilmfigurák és csinosabbnál csinosabb hölgyek sokak előtt ismertek, de hasonló díszítések például tengeralattjárókon és kisebb mértékben harcjárműveken is megfigyelhetők. Mai posztunkban néhány egyedi jelzést és nose-artot válogattunk össze, arra szigorúan ügyelve, hogy a 18-as karikát azért ne kelljen kitenni.

A Waddy's Wagon nevű B-29-es és vidám legénysége 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően Kádár János és kormánya minden erejével azon volt, hogy hatalmát megszilárdítsa. Szükség is volt rá, hiszen valahol még november végéhez közeledve is szóltak a fegyverek. Szinte minden fórumon igyekeztek szólni az emberekhez próbálva csitítani vagy megtörni az ellenállásukat. Többek között a forradalom üzenőfalaira is „posztoltak.” Utóbbi üzenetek nyomaiból szemezgetünk e bejegyzésben.

Egy színházi műsort függesztenek ki Zalaegerszegen, 1957-ben. A műsor fölött látható plakáton "Erős proletárdiktatúrát!" jelszóval csap le egy ököl az "ellenforradalmárokra". (Fortepan 18220/Kotnyek Antal)

Folytatódik magyarországi iparvárosokat bemutató sorozatunk. Ezúttal Ózdra, Borsod-Abaúj-Zemplén megye második legnagyobb városába látogatunk néhány kép erejéig. A település (és a vidék) élete évszázadok óta szervesen kapcsolódik a kohászathoz, amiről a környéken számos rom, ipari műemlék és földrajzi név (például az összes huta nevű település) is tanúskodik. Bár a legtöbben Ózdot is a szocialista iparfejlesztéssel kapcsolják össze, a gömöri kohászat és vasipar kezdetei egészen a 11. századig nyúlnak vissza. Az évszázadok során, főleg az újkortól kezdve folyamatosan növekedett ezen iparágak jelentősége, ami magával hozta a térség fejlődését is. Ez a tendencia a rendszerváltás környékén fordult meg teljesen, azóta az ózdi vasmű is beszüntette működését, sőt az épületek jelentős részét el is bontották, a több évszázados kohászati tevékenység nyomai, emlékei azonban a mai napig láthatók.

A vasmű maradványai légifelvételen

Ózd neve egyes források szerint az úz népnévből ered, akik a mai város völgyében telepedtek le; a várost 1325-ben Ouz néven említik a források, de akkoriban létezett Ózd személynév, ami egy másik lehetséges magyarázat a település nevére. Külön érdekesség, hogy a város - néhány nagyságrenddel nagyobb testvéréhez, Rómához hasonlóan - hét dombra épült, emiatt nevezik a hét domb városának is, bár eredetileg nyolc önálló község alkotta el.

Az első világháborúról számos tévhit és legenda létezett, és létezik manapság is. Ezek közül volt egy a világégésben részt vevő hadseregek tisztjeinek legénységgel összevetett alacsony veszteségi mutatója. Ez a mítosz már a háború alatt is közkeletűnek számított, a brit katonák a lövészárkokban egy dalt is költöttek ezzel kapcsolatban, amit az angol tisztek érthető módon nem kedveltek.

Szögesdróton fennakadt halott katona az első világháborúban. Forrás: Getty Images