Szerző: Kanyó Ferenc

Kun László országlásával már foglalkozott egy posztunk, mikor nővérének, Erzsébetnek a szökése került terítékre. Az uralkodó köztudottan meglehetősen ambivalens viszonyban volt az egyházzal, hol esküdözött, hogy megbékél vele, hol magasról tett az őt megintő pápai küldöttek szavaira. A mostani forrásunk egyik főszereplője szintén a király lesz, a másik pedig Fülöp, pápai legátus, aki azzal a céllal érkezett Magyarországra, hogy majd ő jobb belátásra bírja a királyt. Zsarolás, gyilkosság, megszegett cölibátus és egy megkövezés is szerepel a mai forrásunkban, főhősünk pedig nem távozott pozitív gondolatokkal Magyarországról.

Kun László a Képes Krónika miniatúráján

IV. Kun László gyermekként került a magyar trónra, miután apja sikertelenül próbálta őt kiszabadítani Gutkeled Joachim fogságából. Az uralkodásának kezdetén egymást váltották a főúri kormányzatok a feje fölött, és a kiskorú király ennek nem is tudott gátat szabni. 1277-ben azonban nagykorúvá nyilváníttatta magát. A király hozzálátott az ország stabilizálásához, és megerősítette a szövetségét Habsburg Rudolffal. Mindkettőre a rákosi országgyűlés adott neki lehetőséget. Miközben belföldön sikereket ért el a nagyurak ellen, és a morvamezei csatában legyőzték II. Ottokár cseh királyt, aki már hosszú ideje okozott gondokat a magyar királyoknak.

Hatvanhét éve iktatták be hivatalába Izrael állam első elnökét, Háim Weizmannt. Rövid képes posztunkkal életének néhány állomását elevenítjük fel.

Weizmann 1915-ös útlevélképe, ekkor már mint brit alattvalóként. Manchesteri Egyetem

Albert Einsteinnel, 1921-ben. Weizmann kémikus volt, s egy ideig Németországban tanult.

A 20. század egyik legégetőbb és máig aktuális problémája a magyarországi cigányság integrációja. Olyannyira az, hogy a kérdés az ezredfordulón túl is folyamatos politikai csatározások, a mindennapi közbeszéd témáját szolgáltatja, a legmesszebb menő indulatok mellőzése nélkül. A magyarországi cigányság megítélése a társadalom egyes szegmenseiben rendkívül rossz, illetve gyakran társul a cigányság megítéléséhez a bűnözés fogalma is. Az alcímben is szereplő kitétel a cigány származású bűnelkövetőkkel szemben nem új keletű. Mostani cikkemben azt kívánom körüljárni, hogy a századforduló után, a 20. század közepéig bezárólag, s bizonyos esetben az ezt követő időkben is, miként alakult a cigány lakosság megítélése a bűncselekmények relációjában, illetve, hogy a cigány bűnelkövetők aránya milyen mértéket öltött a tárgyalt időszakban. 

Előző írásomban arra tettem kísérletet, hogy röviden bemutassam azokat a körülményeket, amelyek a 19. század második felében, s a 20. században megnehezítették, lelassították, illetve számos esetben meggátolták a cigány lakosság integrációját.

Kártyavető cigány asszony, 1938. június 26. Dejtár, Nógrád megye. Palóc Múzeum: F:106  

Budapest 1944-1945-ös ostroma, amely Leningrád és Sztálingrád után az európai hadszíntér harmadik leghosszabb ilyen jellegű művelete volt, hatalmas emberveszteséggel és pusztítással járt. Több ezer lakóház mellett súlyos károkat szenvedett többek között a Várnegyed, a Parlament, elpusztult az összes (akkor 7) híd és a közművek jelentős része. Az ostromnak - a kapcsolódó politikai vitákon kívül - ma is megtalálhatóak kézzel fogható nyomai; a Királyi Palota az ostrom után nyerte el mai formáját, az 1956-osok mellett több ház visel 1945-ös golyónyomokat is, és ha valakit például a Normafáról a János-hegy felé visz útja, megszemlélheti az egykori lövészárkok nyomait is, közvetlenül a betonút mellett. Bár a magyar fővárosról volt szó, a védelemben - azok nagyobb harcértéke és "megbízhatósága" miatt - a főszerep a német alakulatoknak, és parancsnokuknak, Karl Pfeffer-Wildenbruch SS tábornoknak jutott. Az egykori tábornokkal Gosztonyi Péter, az 1956-ban Svájcba emigrált történész készített interjút; ma ebből szemezgetünk.

Tájkép csata után: a felrobbantott Lánchíd, háttérben a tönkre lőtt palotával és a Vízivárossal. Kurutz Márton/FORTEPAN

Gosztonyi történészi munkássága, főleg annak a forradalom és szabadságharccal foglalkozó része máig viták tárgyát képezi, érdemei azonban vitathatatlanok. Svájci lakosként egyrészt hozzáfért számos nyugati forráshoz, illetve kapcsolatba tudott lépni mind az emigráns magyar politikai-katonai vezetéssel, mind a Harmadik Birodalom még életben lévő prominenseivel. Kutatásai során több interjút is készített, például von Witzleben vezérőrnaggyal, a magyar 2. hadsereghez beosztott összekötőtiszttel, a híres-hírhedt "pannóniai helytartóval", Edmund Veesenmayerrel és 1961-ben a mai írásunkban szereplő Pfeffer-Wildenbruch SS tábornokkal is.

Az angol "rugdaló" mindkét változatát könyvekből már az 1880-as években ismerték Magyarországon. Az első rögbimeccsre mégis csak 1912-ben került sor, jóval a magyar labdarúgás hőskorszaka után: utóbbit kiépült rendszerben, saját szövetség felügyelete alatt játszották a profik és az amatőrök ekkor. A rögbi is már számos nagy változáson ment át, mire a Rosslyn Park azt Közép-Európába hozta túrájával. Jelen bejegyzés az első magyarországi mérkőzésre koncentrál: hogy a sportágat mennyire ismerték a debütálás előtt, illetve miért nem terjed el a rögbi Magyarországon, arról további bejegyzések fognak majd szólni.

  Korabeli újsághirdetés az első magyarországi rögbimeccsről

 Szerző: Balogh Mátyás

A Tibeti-fennsík zord, terméketlen vidék. Területének jó részén, jelenleg Kína két, gazdaságilag legelmaradottabb tartományi szintű közigazgatási egysége, a Tibeti Autonóm Terület és Csinghaj tartomány osztozik. Ez utóbbi kellős közepén, Wulan és Dulan megyékben, az ezredforduló környékén, két Kelet-római aranypénz került elő. Ezek, és még sok más régészeti lelet alapján biztosak lehetünk abban, hogy a kedvezőtlen természeti adottságai; a rendkívül száraz éghajlat és a nagy tengerszint feletti magasság ellenére, ez a vidék nem mindig volt egy, a gazdasági körforgástól távol eső annyira periférikus régió, mint manapság. Ezt tanúsítják a perzsa lovakat, szogd kereskedőket említő írott források és a Tibeti-fennsík északi részén, Csinghaj tartományban előkerült, szogd, perzsa és kelet-római eredetű leletek.

A Tibeti-fennsík nagy része főként állattartásra alkalmas magashegyi legelő

            Az elsőként, 1999-ben előkerült aranypénzt Wulanban találták egy sírban, hat szászánida (224-651)  ezüstérme társaságában. Az érme I. Jusztiniánosz (527-565) Kelet-római császár korából származik. A 2002-ben Dulan területén, szintén egy sírból előkerült másik aranyérme Zénón (474-491) korából való. A két aranyérmén kívül még több száz perzsa eredetű selyem, nagyszámú, szászánida ezüstérme, és különféle használati tárgyak kerültek elő Csinghajból.