Szerző: Kalmár Miklós

1939. szeptember 1-jén kitört a II. világháború, és ez – már a kezdeti, német győzelmekkel gazdagon meghintett szakaszban is – közelebb hozta egymáshoz Adolf Hitlert és Eva Braunt. A Führer ugyanis – rá igencsak kevéssé jellemző módon – nem szerette volna, hogy szeretője veszélybe kerüljön, és a biztonságosnak vélt Berghofon alakíttatta ki Eva állandó lakhelyét, noha a lány a berlini Birodalmi Kancellárián is saját lakosztállyal rendelkezett. Persze az is lehet, hogy a pártvezető csupán távol próbálta tartani Braun kisasszonyt a hivatali ügyektől, és nem kívánta leleplezni saját, „a Führer a Birodalomnak él” imázsát sem. 

           Napozás a Berghofon (ww2incolour.com)

Milyen volt hát a Berghof, Eva „birodalma”? Hitler 1923-ban fedezte fel Berchtesgaden természeti szépségeit, és ugyancsak ekkoriban vált kedvencévé a közeli, „Wachenfeld” nevű parasztház is. Ezt az épületet később megvásárolta, és saját elképzelései és igényei szerint bővíttette ki. Sőt, még ennél is tovább ment: építészével, Albert Speerrel rajzeszközöket hozatott, és maga tervezte meg nyaralóját, minden külső – netán szakmai – segítséget elutasítva. A képzetlen „művész” azonban súlyos hibákat követett el. Ezek közül a legsúlyosabb az volt, hogy

„[…] Hitler szeszélye a [szalon] alá rakta a garázsát; kedvezőtlen széljárás esetén intenzív benzinszag hatolt be a terembe. Olyan alaprajz volt, amelyet minden egyetemi szemináriumon elutasítottak volna.”

– írta a szakember.

Más szavakkal jellemezte az épületet Traudl Junge, aki a Führer személyi titkárnőinek egyike volt, és akit Eva Braun személyesen vezetett körbe az épületen.

„A szalonban volt egy gyönyörű fajanszkályha. […] Az étkezőszoba hosszú, tágas helyiség huszonnégy személyes asztallal. Megcsodáltam a mozaiklapocskákkal kirakott asztalokat, melyeket Eva elmondása szerint Mussolini ajándékozott Hitlernek.”

A Berghof úrnőjének, Eva Braunnak a szobája még fényűzőbb volt. A sok drága, kézi szövésű szőnyeg miatt maga a tulajdonos is „török szobának” nevezte. Különlegessége az volt, hogy a falon egy aktrajz ékeskedett, amit a Führer maga készített a lányról.

A Berghof, Hitler szeretett nyaralója Berchtesgaden felett. Forrás: Germanyandostmark.worldpress.com

Szintén érdekes a napirend, melyet természetesen Hitler igényei határoztak meg. A Führer szeretett sokáig aludni, így a nap csak későn vehette „hivatalosan” is kezdetét.

Élet a Berghofon kötetlenül Forrás ww2incolour.com

A pártvezető egy körülbelül egy órán át tartó ebéddel kezdte napját, majd ezt jó időben séta, rosszabb időjárás esetén „kályha melletti pihenés” követte. A vacsora annál hosszabb ideig tartott: akár három-négy órán keresztül is étkezhetett a nemzetiszocialista elit, hiszen nem csak a fogásokat fogyasztották el, hanem gyakran zenészeket, művészeket hívtak a közeli Salzburgból, hogy szórakoztassák a közönséget. Szintén gyakori program volt a filmvetítés. Hitler főleg a vadnyugati kalandfilmeket, valamint a könnyed műfajt kedvelte. Noha a konkrét alkotást Eva Braun választotta ki, mindig szem előtt tartotta szerelme ízlését – és emiatt csak ritkán tűzte műsorra kedvencét, az amerikai – és színes – „Elfújta a szél”-t, melyet egyébként Goebbels a III. Birodalomban betiltott, mivel véleménye szerint „káros hatást gyakorol a közönségre” azzal, hogy a feketéket és a fehéreket egyenrangúnak ábrázolja…          

A film után – ekkor már gyakran éjfélre járt az idő – zenehallgatás következett: Johann Strauss, Richard Wagner és Lehár Ferenc művei gyakran kerültek a lemezjátszó tűje alá. Ekkor frissítőket és aprósüteményeket is felszolgáltak, valamint gyakran Hitler ragadta magához a szót, és ekkor a jelenlévők biztosak lehettek abban, hogy hajnali négy előtt nem kerülnek ágyba.

... és formálisan. Forrás: ww2incolour.com        

  Érdekes, és némileg komikus az, hogy a Berghof vendégei hogyan szólították Evát, hiszen a lány státusza hivatalosan soha nem tisztázódott. A férfiak „nagyságos kisasszonyként”, a nők leggyakrabban „Braun kisasszonyként” emlegették a lányt annak jelenlétében, míg távollétében „Chefin”-ként, főnökasszonyként hivatkoztak rá. Hitler bizalmasan Evchen-nek, Évikének vagy Tschapperl-nek, Csacsinak szólította, míg a lány Führernek vagy hívta a férfit, amely megszólítás a tegeződés mellett igencsak furcsán hathatott. Emellett az is előfordult, hogy nyilvánosan kritizálta kedvesét, ha az a zakójához nem illő nyakkendőt vett fel, illetve rendszeresen megjegyzést tett az ormos nemzetiszocialista tányérsapkára is:

„Te meg a postássapkáid!”

A Berghof azonban fontos politikai döntések helyszíne is volt, és ilyenkor Eva Braunnak a háttérbe kellett vonulnia, soha nem mutatkozhatott külföldi hatalmasságok előtt. Ha az idegen politikusok hosszabb időre jöttek, a lánynak át kellett költöznie a titkár, Martin Bormann házába, és még titokban sem találkozhatott a Führerrel. Így csak a szemfüles és jóképű Galeazzo Ciano gróf, az olasz külügyminiszter, Mussolini veje vette észre, hogy a háznak van egy „titkos” lakója is: amikor ugyanis az Acélpaktum aláírására Berchtesgadenbe érkezett 1939. május 22-én, észrevette, hogy az ablakból egy nő filmezi érkezését. Azonnal megérdeklődte, hogy ki a „takaros teremtés” – talán nem minden hátsó szándék nélkül, Ciano ugyanis meglehetősen nagy szoknyavadász volt – de csak kitérő feleletet kapott. Hitler azonban haragra gerjedt, és megparancsolta kedvesének, hogy azonnal zárja be az ablakot. A lány ezt meg is tette, de a felvétel készítését nem hagyta abba, utólag pedig a következő felirattal látta el a tekercset:

„Utasításra ablak becsukva, de lám, mire képes a technika”.

Ciano gróf, az olasz külügyminiszter. Forrás: Gettymages.com                

A Führer távollétében Eva Braun teljesen más életet élt a Berghofon. Igen gyakran hívta fel barátnőit magához, és szenvedélyesen rajongott a sportért is. Albert Speer így emlékezett vissza erre:

„Eva Braun sportos volt, jó, kitartó síelő, akivel gyakran tettünk hegyi túrákat. Egyszer Hitlertől még nyolc nap »szabadságot« is kapott, természetesen akkor, amikor ő maga nem volt fenn a hegyen. Néhány napra Zürstbe utazott velünk, ahol inkognitóban nagy szenvedéllyel hajnalig táncolt fiatal katonatisztekkel.”

Mindamellett soha nem próbálkozott azzal, hogy a Führer politikájába beleszóljon, vagy nyomást gyakoroljon Hitlerre. A háború egyre rosszabbul alakult Németország számára, és a légicsapások elérték az addig oly biztonságosnak tartott Münchent is. Noha Hitler és Eva Braun lakása épségben maradt, a a lány egyre nagyobb aggodalommal figyelte Hitlert és egyre jobban féltette kedvesét. Mint kiderült, a félelem nem volt alaptalan: 1944. július 20-án merényletet követtek el a Führer ellen, aki ugyan túlélte az esetet, mégis világossá vált számára az, hogy hatalma már korántsem olyan stabil, mint hajdanán volt. A bomba robbanása után pár órával levelet küldött Evának, amelyben biztosította a lányt arról, hogy jól van, és – mintegy megőrzendő relikviaként – elküldte neki a merénylet alatt viselt, megtépázott egyenruháját is. A lány talán reálisabban ítélte meg a III. Birodalom helyzetét, mint a Führer: 1944. október 26-án, alig 32 évesen elkészítette végrendeletét, melyben aprólékos gonddal hagyja rokonaira és barátnőire értékes ékszereit, ruháit és ingatlanját. 1945. február 9-én, a légitámadások miatt megkésve ünnepelte születésnapját Münchenben, majd elindult szerelméhez Berlinbe. Tisztában volt azzal, hogy a fővárosból nem fog többé visszatérni.

Érzékletes képet fest a Führerbunker utolsó napjairól a „krónikás” Albert Speer. Az akkoriban már fegyverkezési miniszter vizitre érkezett Hitlerhez 1945. április 23-án, és ekkor látta utoljára Eva Braunt is:

„Éjfél felé üzent egy SS háztartási alkalmazottal, hogy menjek a bunkerszobájába, amelyet hálószobának és nappalinak használt. Barátságosan rendezte be, a fölső szintről lehozatta a szebb bútorokat, amelyeket évekkel korábban én terveztem a kancellári lakosztály neki fenntartott két szobájába. […] Valójában az egész bunkerben ő volt az egyetlen halálra szánt híresség, aki csodálatra méltóan és fölényesen nyugodtnak látszott. »Búcsúképpen javaslok egy üveg pezsgőt. Meg egy kis édességet. Bizonyára még nem evett semmit.« Megindítóan jellemzőnek találtam, hogy sokórás tartózkodásom után a bunkerban elsőnek gondolt rá, hogy megéheztem."

Albert Speer és Eva Braun. Forrás: Alamy.com

1945. április 28-án teljesült az, amire Eva éveken át várt: Hitler feleségül vette. a két tanú Joseph Goebbels és Martin Bormann volt. A lány az anyakönyv aláírását zavarában először „B” betűvel kezdte, majd azt áthúzva kijavította: Eva Hitler, született Braun. A kísérteties ünneplés hajnali 4-ig tartott, majd Hitler és felesége visszavonultak a társaságtól. 1945. április 30-án pedig, amikor a Vörös Hadsereg egységei már csak 500 méterre voltak a kancellária bunkerétől, a házaspár végzett magával: Eva Braun kálium-cianid lenyelésével oltotta ki életét, míg férje a méreg mellett főbe is lőtte magát. Testüket Fritz Kempka, Hitler sofőrje a kertben elégette, hogy ne kerülhessen a szovjetek kezére.

Hitler szeretője tehát valóban megmaradt a szerepében, politikai célokra soha nem tört, és befolyását senkinek az érdekében nem mozgósította. A szenzációra éhes közönség hoppon maradt: a várt leleplező dokumentumok, Hitler életének titkai nem oldódtak meg a lány életének kutatásával sem. A háború után tett megállapítás tehát helyes – ebből a szempontból Eva Braun valóban a történelem egyik nagy csalódása.

Bibliográfia:

Speer, Albert: Hitler bizalmasa voltam. Budapest, é.n.

Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai. Budapest, 2007.

Ducret, Diane: Hírhedt diktátorok asszonyai. Budapest, 2011.