A két világháború közötti magyar társadalom szerkezete rendkívül torz volt, ugyanis míg a lakosság közel egyharmada szegénynek volt tekinthető, addig a lakosság kevesebb, mint 0,5%-a rendelkezett az összjövedelmek 10%-ával! Sokan úgy kívánták orvosolni ezt az egyre nyomasztóbb kérdést, hogy a gazdagabbaktól elvett javakkal a szegények helyzetét javították volna. Legalábbis a szólamok értelmében. Az ötlet mögött azonban az 1930-as években nem (csak) a kommunistákat kell keresnünk, hanem szélsőjobboldali gondolkozók egy részét is!

Zsidó boltosok üzletük előtt, 1930-as évek. Sokan szemet vetettek az ehhez hasonló üzletekre is.

Ma 71 éve, 1945 szeptember 7-én került sor Berlinben a második világháború győztes hatalmainak közös felvonulására, amin részt vettek brit, amerikai, francia és szovjet csapatok. A nyugati hatalmak számára nem volt kiváltképpen fontos az esemény, inkább a hazai parádékat részesítették előnyben, ezért nem is vonultattak fel különösebb haditechnikát. Ellenben a szovjet fél, itt mutatta be a nyilvánosság előtt az akkor rendszerben lévő legmodernebb harckocsiját az ISZ-3-as (Ioszif Sztálin 3-as, emlegetik JSZ-3-ként is) nehéz páncélost, amitől nem hiába kezdtek el tartani a nyugati szövetségesek. A harckocsi komoly benyomást tett mindenkire, és egyik elindítója lett a hidegháborúra annyira jellemző fegyverkezési versenynek.

ISZ-3-asok a berlini győzelmi parádén 1945. szeptember 7-én.

Ha valaki először jár Prágában, biztos, hogy a Hradzsin-Károly híd-Óvárosi tér-Josefov tengelyen mozog, netán elzarándokol az U Flekůba. Aki már másodjára nézi meg a cseh fővárost, már merészebb, és megnézi a Staropramen sörfőzdét, kilátogat a Petřín-hegyre vagy épp Vyšehradra. Ha pedig harmadjára van Prágában, akkor van sok ideje a látnivalókra. Ilyenkor lehetőség a Vítkov-hegyen található katonai múzeum. Természetesen a magyar átlagturista felhorkan, és elmondja a szokásos mantrákat: "Minek menjek én ezeknek az országcsonkítóknak a múzeumába," vagy "Megnézzem, hogy ezek mit ünnepelnek a semmilyen háborúban sem harcoló játékkatonáikkal magyarként?" Hrabal regényei, Menzel fimjei, na meg a sör ilyenkor nem ellensúlyozzák a régi előítéleteket. Aki viszont kíváncsi arra, hogy milyen a másik oldalról látni az 1919-es harcokat, a háború közti időszakot, vagy éppen a győztes-vesztes második világháborút, annak mindenképpen csak ajánlani lehet az intézményt. A továbbiakban tehát rendhagyó módon élménybeszámoló következik egy múzeumlátogatásról.

A Žižkovi Katonai Múzeum - Forrás: www.vhu.cz

Arról már több szó esett blogunkon is, hogy a helgolandi és lissai ütközetek után miként kezdett lassú, de biztos fejlődésbe a Császári és Királyi Haditengerészet, amelynek lobogóját hamarosan a világ túlfelén - például a Csendes-óceánon és Kínában is - megismerhette barát és ellenség is. A Zrínyi korvett 1890/91-es útja mellett a Fasana és Saida korvettek, valamint az Albatross ágyúnaszád is tett hasonló utakat, amelyek a kor szokása szerint a tudományos expedíció és a diplomáciai látogatás sajátos keverékét alkották. Az Albatross ágyúnaszád 1895-1898-as útja inkább az előbbi célokat szolgálta; Sydney-ben a fedélzetre szállt a bécsi Császári és Királyi Földrajzi Társaság elnöke, aki geológiai és néprajzi kutatásokat végzett, a hajó pedig megindult a Salamon-szigetek felé.. Az út eleinte a tervek szerint haladt, azonban nemsokára - pont mint egy horrorfilmben - a tengerészeknek az életükért kellett küzdeniük a Guadalcanal-i őserdőben.

Őfelsége Albatross ágyúnaszádja. Bár a hajónak volt gőzgépe, még a vitorla volt a fontosabb

A korszakban teljesen megszokottak voltak az ilyen jellegű hajóutak. Ez volt az úgynevezett lobogómutogatás (showing the flag), ami egyrészt jelzés lehetett a többi nagyhatalom felé, hogy "hahó, mi is itt vagyunk" de szolgálhatta egyes forrongó térségek pacifikálását is, afféle 1.0-ás kéksisakos jelleggel. Utóbbira jó példák az 1900-as évek elejének menetrendszerű közös osztrák-olasz-francia-angol flottafelvonulásai, amelyekkel az Égei-térségben jeleztek a török szultánnak, ha túl messzire rúgta a pöttyöst. És persze nem szabad elfeledkezni a haditengerészetek tudományos kutatásban betöltött szerepében, amelyet nagyrészt saját jól felfogott érdekeik - jó térképek esetén például kevesebb hajó fut zátonyra - indokoltak, de fontosak voltak a tudományos megfigyelések is. Cook kapitány egyik útjának fő feladata például egy napfogyatkozás megfigyelése volt, de elég csak Charles Darwinra gondolni, aki őfelsége Beagle hadihajóján végezte korszakalkotó kutatásait.

Izrael államot ugyan nem sokkal létrejöttét követően a Szovjetunió és csatlósai is elismerték, de a keleti-blokk viszonya a zsidó állammal messze nem volt felhőtlen. Cikkemben azt a kérdést vizsgálom, hogy az 1967-es és az 1973-as az arab-izraeli háborúk között a magyar sajtó (egy része) hogyan követte a szovjet elvárásokat.

A Szovjetszkaja Moldavia 1972. január 22-ei karikatúrája

Amióta csak a napi és egyéb hírlapok (ide véve az online médiumokat is) szerves részei lettek a mindennapoknak, rendre felbukkannak hírlapi kacsák, divatos angol szóval élve hoax-ok is. Mindannyian találkoztunk már szekérderéknyi dinnyékről, soha ki nem fogyó energiaforrásokról, kávét főző kutyákról, sztárok (igazából sosem)viselt dolgairól és "éveken át húzódó terhességéről" szóló hírekkel. Természetesen ezeknél fajsúlyosabb hírek és összeesküvés-elméletek is keringenek, de mivel nem törünk a Konteóblog babérjaira, elégedjünk meg annyival, hogy sem az összeesküvés-elmélet, sem a hírlapi kacsa nem mai találmány, és hatásuk alól persze Magyarország - történetünk idején az Osztrák-Magyar Monarchia része - sem vonhatta ki magát. Ennek egyik jó példája az 1880-as évektől rendre megjelenő "fiumei cápa" legendája, amely a kisszínesek mellett a viccrovatok rendszeres szereplője lett, annak ellenére, hogy messze nem legendáról van szó!

Fiumei-öbölben fogott cápa* (Leidenfrost 11. o.)

*UPDATE: Az eredeti képaláírás szerint kékcápa, de ez tévedés. Az állat minden bizonnyal nagy fehér cápa, de felmerült, hogy heringcápa is lehet. Cápaszakértők, biológusok, továbbra is számítunk segítségetekre!

A cápákat legtöbbünk Spielberg klasszikusából és az azt követő A-tól Zs-kategóriáig terjedő filmekből vérszomjas, bosszúálló, gyilkos ragadozókként ismeri; bár a 19. század vége felé is akadtak ezzel ellentétes vélemények, a többség már ekkor is ezen nézeten volt, főleg a tengerészek, akik hajótörés esetén sajnos több esetben estek áldozatául a tengeri csúcsragadozóknak, így biztos, ami biztos alapon minden kínálkozó alkalmat megragadtak, hogy irtsák a fenevadakat. A hatalmas, legendákkal övezett (de lényegében ismeretlen) állatok, illetve önmagában a tenger, amelynek ma is csak elenyésző részét ismerjük, ideális terepet jelentettek a szenzációra éhes hírlapíróknak. Ennek megfelelően a strandszezon elejétől a Budapesti Hírlaptól a Népszaváig minden újságban megjelentek az újabbnál újabb cápaészlelésekkel kapcsolatos hírek, sőt, még gúnyvers is született a fiumei cápáról, amelyet a legtöbben a "muzsikaszóra költő tyúk", a "kacsafejű borjú" és a "siófoki/nagymarosi pofon" kategóriájában (ez utóbbi az, amit az ott nyaralók csattantanak el egymáson, kicsit feldobva a nyaralóhelyek lapos hangulatát) emlegettek. "Hallották, Fiuméban már megint cápát fogtak?", mire az úrihölgyek megborzongtak, az úriemberek unottan megcsóválták fejüket, és rendeltek egy habos kakaót a frissen megborzongott úrihölgyeknek. A nyár pedig ment tovább...