Sokszor hallani odavetett félmondatokban, hogy 1966-ban Franciaország kilépett a NATO katonai parancsnoksága alól, és az atlanti szövetség főhadiszállásának is ajtót mutatott – a SHAPE így került Párizs környékéről Brüsszel környékére. Viszonylag kevés kép, dokumentum stb. forog azonban közkézen magáról a költözésről, pedig alaposabb vizsgálat után látszik, hogy milyen sok dimenziója és voltak a világ legdrágább költözésének. Olyasmik, mint sokunk saját költözésénél: pakolás, drága búcsúparty, új boltok keresése, vagy akár a vigyázatlanul elől hagyott értékek eltűnése.

Belga építőmunkások dolgoznak az új belgiumi főépületen. (Forrás: NATO SHAPE)

Charles De Gaulle 1958 végén nemcsak választást nyert Franciaországban, de egy teljesen új állami berendezkedést honosított meg, amit a csendben kimúló Negyedik után Ötödik Köztársaságnak neveztek. De Gaulle már a második világháborúban is nagy teljesítményt nyújtott abban, hogy újra nagyhatalomként ültesse tárgyalóasztalhoz az 1940-ben megvert Franciaországot. 1958-as hatalomra kerülésekor külpolitikai céljai ugyanaz volt, csak most nem a megvert, hanem a másodrendű országok sorai közé száműzött hazáját. Egyik első dolga volt memorandumban javasolni a szövetségnek, hogy ezentúl a legfontosabb ügyeket az USA, Nagy-Britannia és Franciaország háromhatalmi alapon tárgyalják meg, ez azonban nem tükrözte sem a szövetség nominális egyenlőségét, sem a fennálló hatalmi viszonyokat. De Gaulle ekkor úgy gondolta, senki sem fogja komolyan venni az országot, amíg nem rendelkezik önálló atom ütőerővel (force de frappe). Annyira hajtotta az ügyet, hogy az atomtudósok „Mikulásának” nevezték, akitől végül is bármennyit lehetett kérni, megadta. Mikor végül az algériai Raggane közelében felrobbantották az első francia atombombát, a tábornok kijelentette: „Ha Franciaországnak szüksége is van szövetségesekre – védelmezőkre már nincs többé”.

Pár nap múlva kezdődik az aktuális olimpia Rio de Janeiroban, ahol visszatérő sportként, ott lesz a rögbi, méghozzá a hetes variációban (a helyből magasugrás és a kötélhúzás rajongóinak sajnos még várniuk kell, hogy szurkolhassanak kedvenceiknek egy olimpián). Utoljára 1924-ben a párizsi olimpián szerepelt a sportág a programban, utána viszont kikerült onnan. Magyarországon egyfajta búvópatakként csordogált a sportág az évtizedek alatt, mivel sem a Horthy-rendszerben nem tartozott a népszerű sportok közé, a kommunista időszakban pedig sokáig gyakorlatilag nem is létezett a rögbi Magyarországon. Végül a hetvenes években ismét megjelent és meg is ragadt a sportág: a mostani bejegyzésben jórészt a hiátus évtizedeiről és okairól fog szó esni.

Részlet az Árpádföld-MTK mérkőzésről, 1973-ból - Forrás: A magyar rögbi történeti oldala

A különböző katonai jelentések több alkalommal is a partizánokkal való együttműködéssel, azok támogatásával indokolták a helyi zsidóság legyilkolását. A megszállt szovjet területeken a partizánellenes hadviselés elválaszthatatlan a zsidóság megsemmisítésétől, ugyanis mind a katonai irányelvek, mind a katonai jelentések a partizán és a zsidó fogalmát egymás szinonimájaként használják. A cikkem első részében áttekintettem azokat az irányelveket, melyek a zsidók és a partizánok azonosítására vonatkoztak, most pedig áttekintést adok arról, hogyan valósult meg ez a gyakorlatban.

„A házakban és bunkerekben bennégett banditákat és zsidókat nem számoltuk össze.” (Snyder, 293.)

A lángoló szlonimi gettó (A kép forrása: Yad Vashem)

1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka lemészárolták az Auschwitzban még életben lévő, 2897 cigány rabot. Recenziómban a Ha szaladok, agyonlőnek ha megállok agyonvernek. Az európai roma holokauszt című kiadvánnyal foglalkozom, amely mérföldkőnek bizonyulhat. Széles közönséghez szól, hiteles forrásokon keresztül mutatja be a porajmos történetét, gazdag és látványos illusztrációi révén pedig tudományos ismeretterjesztésre is alkalmas.

Karl Stojka (1931-2001) a Német Titkos Államrendőrség felvételén Forrás

Egy 11 éves ártatlan gyerek voltam, amikor Hitler nácijai elfogtak és elhurcoltak az iskolából, ellopták a nevemet, és egy számsort adtak helyette, éheztettek, vertek és kínoztak.

Karl Stojka, idézi: Bernáth - Brassói - Orsós i.m. 75. o.

A roma holokauszt a második világháború borzalmainak olyan szelete, amelynek az 1970-es évekig még az elismertetéséért is küzdeni kellett, s amelyet ma, a 21. században is méltatlanul kevéssé tártak fel, mutattak be. Így nem csak a történészszakma, de az érdeklődő közönség is nagy lelkesedéssel fogad minden olyan kiadványt, amely adalékokkal szolgálhat a porajmos történetének megismeréséhez. Bernáth Gábor, Brassói Vivien, Orsós Julianna könyve Dupcsik Csaba  utószavával ilyen mű.

"Az üt először, aki igazán nagyot üt, és először" - hangzott el Tyson örökbecsűje az Argo című filmben. Az idézett mondat, bár kicsit kifacsarva, de jól összefoglalja azt az alapelvet - mérj megelőző csapást az ellenségre, lehetőleg akkorát, ami elveszi a kedvét a további háborúzástól - amelyet évezredek óta hadvezérek ezrei igyekeztek több-kevesebb sikerrel átültetni a gyakorlatba. Ez vezette Zrínyi Miklós téli hadjáratát, az 1848-as schwechati csatát, de az izraeli hadvezetést is, amikor 1967-ben meglepetésszerű légicsapásokkal iktatták ki ellenséges szomszédaik fölényben lévő légierejét. Ugyanerre mutatott szép példát 1915 májusában a korábban lebecsült Császári és Királyi Haditengerészet; ez az eset amiatt is különlegesnek számít, hogy az első csapást nem a megtámadott, hanem a támadóként fellépő Olaszország szenvedte el.

Ritka alkalom: felvonul a teljes császári és királyi flotta

Itália és a Habsburg Birodalom (majd a Monarchia) viszonya cseppet sem volt zökkenőmentesnek tekinthető, bár hivatalosan a hármas szövetségben (1882) egy oldalra került a két ország. A szövetség értelmében az első világháború kitörésekor Olaszországnak papíron csatlakoznia kellett volna a központi hatalmakhoz, ám Róma, a "sacro egoismo", vagyis a "szent önzés" politikája jegyében semleges maradt. Szinte azonnal megindult a versenyfutás Olaszország "szívéért" (mivel a korabeli plakátokon Itália rendre csinos hölgyként jelenik meg, így ez a hasonlat talán nem is annyira képzavaros); az antant Dél-Tirol mellett Dalmácia jelentős részét, egy halom adriai szigetet és mellette albán területeket is ígért (igen, ez a "más botjával veri a csalánt" tökéletes példája), Ausztria-Magyarország (bár a budapesti képviselők egy része belement volna) ugyanakkor Trenton kívül nem akart lemondani a kulcsfontosságú területekről. Ez megint csak érthető, főleg annak a fényében, hogy ez sem garantálta volna Olaszország kimaradását; szerződésszegésre nem egy példát találhatunk a történelemben.

Hadik András egyike a legismertebb magyar hadvezéreknek; nevét sokáig huszárezred és laktanya is őrizte, szobra ma is látható Budán, a Várban, de kávéházat és utcát is elneveztek róla, sőt, két településnek is névadója lett. Élete nyolcvan éve alatt számos hadjáratban megfordult, és hozzá fűződik a történelem legismertebb huszárcsínye, vagyis Berlin megsarcolása, amiről mai posztunkban részletesebben is szó lesz. De a tábornok békében is megállta a helyét; birtokain korszerűen igyekezett gazdálkodni, sörfőzdét is alapított, üres óráiban pedig hadtörténeti és matematikai (!) tárgyú értekezéseket, valamint vallásos tematikájú műveket és énekeket is írt. Erdélyi kormányzósága alatt (1764-1768) között sikerült megbékítenie a hadszervezeti átalakítások miatt elégedetlenkedő (és a mádéfalvi veszedelem hatására megfélemlített) székelyeket; módszere egyszerű volt, normálisan, nem "magas lóról" tárgyalt velük. A székelyek emiaatt nagyon megkedvelték az ekkor már idős Hadikot, aki nem sokkal később a kényszersorozás elől Moldvába menekült székelyeknek is kegyelmet eszközölt ki.

gróf futaki Hadik András

Ahogy ebből a rövid összefoglalóból is láthatjuk, Hadik András katonai és politikai pályafutására sok jelző illik, de a mindennapi biztosan nem. A sok győzelem és egyéb siker közül mégis a berlini "kalandot" emelik ki legtöbben, ami annak fényében különösen érthető, hogy a porosz (majd német) fővárost jelen állás szerint csak neki és a Vörös Hadseregnek sikerült bevennie (valamilyen formában ide vehetjük Napoleont is, bár ő "csak" bevonult a városba). Külön érdekesség, hogy Hadik vállalkozását körülbelül 3500 emberrel hajtotta végre, és bár csak egy napig maradt a városban, sikerült jelentős zsákmányt szereznie, na meg persze jól belegázolnia az önérzetes berlini polgárok és Nagy Frigyes lelkébe. De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe!