A második indokínai háború - vagyis amit mi vietnami háborúként ismerünk - kevéssé ismert vonatkozása, hogy abban az amerikai (és persze vietnami) csapatok mellett ausztrál, thaiföldi, dél-koreai és Fülöp-szigeteki katonák is harcoltak, nem beszélve az Észak-Vietnamban burkoltan, de jelenlevő szovjet tanácsadókról. Mai posztunkban Ausztrália háborús részvételéről, egész pontosan a Long Tan-i gumiültetvényen lezajlott összecsapásról lesz szó. A szövegben kiemelten szereplő idézetek Harry Smith alezredes (a posztban szereplő 6. zászlóalj D század egykori parancsnoka) visszaemlékezéséből származnak.

1967 augusztus: helikopterek érkeznek, hogy Nui Dat-ra szállítsák a 7. zászlóalj katonáit egy bevetés után (Australian War Memorial EKN/67/0130/VN)

- Magyar ember vagy te, Tarpataki? Nem Tumpek vagy Todoran voltál te? Mert magyarosítottál? Igaz? Na várjál csak, hadd találgassak: Tripnicz? Turnovszky, Truszinszky? Tákovics? Mondhatom, szép nevet találtál!

A főhajónagy mindig elhallgatott a szúrásra, és soha nem válaszolt. Máskor vitázott, de a névelemzéskor hallgatott. Bükyt nézte és hallgatott. Mintha lesne az okos folytatást. Hallhatta is mindig. A várakozás meg a csinált nyugalom mindig tovább ingerelte Bükyt.

- Mert tudod, kérlek, nemcsak a néven fordul meg, hogy valaki mennyire magyar, hanem a szíven.

És mindig a szívére ütött ilyenkor.

(Cseres Tibor: Hideg napok. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1965. 36. p.)

Mind a magyar, mind a nemzetközi szakirodalom részletesen vizsgálta azt a kérdést, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia haderejében a különböző nemzetiségek hogyan viszonyultak a Monarchia fennállásához, a harctéri szolgálathoz illetve a dezertáláshoz. Kevéssé ismert tény viszont, hogy a második világháborúban a Magyar Honvédségben is jelentős számú nem magyar anyanyelvű katona szolgált. Pedig ezt a tényt aligha találhatnánk meglepőnek annak tükrében, hogy a nemzetiségi szempontból szinte homogénnek mondható trianoni Magyarország etnikai viszonyai az 1938 és 1941 közötti visszacsatolásoknak köszönhetően erősen módosult. Míg az 1930-as években az ország lakosságának 7,9 százaléka nem volt magyar nemzetiségű, 1941-re a lakosság majdnem egynegyedét (22,5 százalék), több mint 3,3 millió főt tett ki a nemzetiségi lakosság.

Koreát még napjainkban is egyfajta titokzatosság övezi, és ez nem csak az utolsó kommunista zárványok egyikeként létező Észak-Koreára igaz. Történetünk idején - amikor Kim Ir Szen nagyapja körülbelül érettségiző korban volt, a Samsung alapítója, I Bjongcshol pedig legfeljebb szülei hosszútávú elképzeléseiben létezett - ez fokozottan igaz volt. Ebbe az országba érkeztek a Zrínyi korvett tengerészei. Krónikásunk, Gáspár Ferenc hajóorvos társaival együtt igen izgatott volt, ami érthető is, hiszen "annak az országnak a megismerése állott előttünk, a mely olyan elzárt ország volt abban az időben a világ előtt és olyan kevéssé ismert, a milyen elzárt és ismeretlen földrész talán csak Tibet volt azon időben." 

A szöuli királyi palota trónterme

Ma egy igazán nehéz témáról lesz szó, amely nem más mint a német Panzerkampfwagen VIII Maus, Egér 188 tonnás szuper nehéz harckocsi!

A páncélos mellett álló katona jól szemlélteti annak méreteit! (Kép forrása)

A bejegyzés alcíme akár az is lehetne, hogy: "Avagy mit keres Horthy tábornokának csuklóján a volt román (miniszter)elnök karórája?" Ez a helyzet ugyanis konkrétan megtörténhetett a már "nyugdíjas" Nagybaczoni Nagy Vilmossal, amikor is Petru Grozától, a második világháború utáni román politika egyik legfontosabb személyétől egy órát kapott egyes információk szerint ajándékba. Meglepő lehet kettejük jó kapcsolata, hiszen ki gondolná azt, hogy az 1945 után háttérbe szorított, később juttatásaitól megfosztott tábornok egyáltalán ismerte Románia baloldali, de nem kommunista vezetőjét? A megoldáshoz jóval a második, de még az első világháború elé is vissza kell menni; még az Osztrák-Magyar Monarchia idején a szászvárosi református gimnáziumnak ugyanis Nagy Vilmos és Groza Péter közel egy időben voltak diákjai.

Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes

Karácsonykor különösen nehéz azoknak, akik szeretteiktől távol töltik az ünnepeket. Főleg akkor, ha ezt közel 2000 kilométerre az otthonuktól, a harctéren teszik. A magyar 2. hadsereg katonái sem éreztek másképp, erről több visszaemlékezés és naplóbejegyzés is tanúskodik. Ezekből válogattunk néhányat. Az írásokban sajátosan keveredik a hon- és békevágy a háború kegyetlen mindennapjaival, némiképp groteszk, de mégis megható módon.

Háború és karácsony képeslapon