Szerző: Kalmár Miklós
Az 1917-es forradalom után uralkodóvá váló Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt vezetése terrorisztikus módszerekkel és minden korábbit messze felülmúló mértékben igyekezett befolyást gyakorolni az emberek gondolkodásmódjára és mindennapjaira. Pontosan azt a módszert követve cselekedett, ahogy a marxizmus és a nemzetiszocializmus szembeállításáról szólva nagyon találóan éppen Hitler fogalmazott: a marxizmusban „a szellem és nyers erő harmonikus egységet képez.” Ennek részeként kívánta átalakítani a múltat: „Mindenről tudnunk kell, ami a múltban történt, de nem úgy, ahogy erről már beszéltek, hanem úgy, ahogyan azt Marx–Engels–Lenin–Sztálin tanítása megvilágítja”.
A Halabjan-Szimbircsev-páros alkotásának látványterve 1934-ből. Forrás: Tarkhanov - Kavtarardze 1992, 71.
Sztálin számára 1934-ben kezdték készíteni azt a városrendezési tervet, amely a nyolc évszázados múlttal rendelkezőként számon tartott Moszkvát a világ első szocialista országának fővárosává alakította volna. Az újjá formált városközpont a Novy Prospekt elején kiépítendő kulturális centrummal, az ide megálmodott, új funkciójú reprezentatív épületek, minden lehetséges rendelkezésre álló eszközzel annak bizonyítására voltak hivatottak, hogy a az 1917-es forradalom valóban gyökeres, mindent átható változást eredményezett. Az épületek egyben alkalmasak voltak arra, hogy a szovjethatalom szilárdságának és legyőzhetetlenségének képzetét keltsék. A kommunista párt új típusú embert, úgynevezett Homo Sovieticust akart formálni. A Homo Sovieticus tudatának és jellemének kialakításában pedig igényt tartott a szellem feletti hatalomra. Át akarta alakítani a múltat és a proletariátus nevében a párt birtokba szándékozott venni a kultúra egészét, új művészetet akart teremteni. Lenin véleménye szerint a párt feladata volt a művészet ösztönös folyamatait az állami építés medrébe terelni.