A Horthy-korszak egyik ismert kisgazda politikusáról, Eckhardt Tiborról (1888-1972) keveset lehetett olvasni a közelmúltig. Vele közvetlenül szinte alig foglalkoztak, ha pedig mégis felmerült a neve, akkor általában a baloldali magyar emigráció szempontjai szerint került elő a "reakciós, "rendszerátmentő" Eckhardt. Lehet, hogy nem képviselt annyira progresszív eszméket, mint a Vörös Gróf vagy Jászi Oszkár, de kétségtelen, hogy a második világháborús magyar emigrációban (és utána is) sokat tett Eckhardt is. Kádár Lynn Katalin írt róla az előző évtizedben biográfiát, majd a politikus visszaemlékezéseit is sajtó alá rendezte. Utóbbi lapjai egy igen mozgalmas, mindennapi harcokkal teli emigráns élete tűnik elő, akinek a baloldali magyar (így Lugosi Béla is az ellenfelei közé tartozik), valamint a csehszlovák emigrációval is meggyűlik a baja. Ebben a bejegyzésben az előbbiről esik szó.
Eckhardt Tibor 1941-ben került az Egyesült Államokba, hogy ott Magyarország érdekeit képviselje a kormányzatnál, amennyiben beállna a hadiállapot az USA és Magyarország között. Ennek a "kiküldetésnek" az előzménye Pelényi János, washingtoni követnek a levele volt a magyar külügy felé. A követ egy képviselőt küldött volna Washingtonba, abban az esetben, ha Magyarország a Tengelyhatalmak oldalán kötelezné el magát a háborúban. Eckhardt Tibor lett kiválasztva erre a feladatra, mivel jó amerikai kapcsolatokkal rendelkezett, a kormányzati politikában azonban súlytalan volt, így nehezen lehetett volna kompromittálni (ebben tévedtek Budapesten). A politikus önmagát szervezőnek, és valóban küldöttnek gondolta, attól pedig emigrációja során mindvégig elzárkózott, hogy emigráns kormányt hozzon létre - noha Pelényi János a levelében ezt sem tartotta volna rossz ötletnek, mivel figyelmeztetett arra, hogy Beneš ismét "kormányfélét" készül alakítani (1940-ben született az írás).
Eckhardt Tibor (1888-1972) - a kép forrása